Különös élmény volt Berlinből északkelet felé vonatozni. A települések egyre szegényesebbnek tűntek, és amikor Angermündében átszálltunk a dízel motorvonatra, úgy éreztük magunkat a rossz pályán dülöngélő járművön, mintha Magyarország legelmaradottabb vidékein járnánk.
Aztán egyszer csak minden megváltozott. Felgyorsult a vonat, a lepukkant falvak helyett modern lakóparkok, gyártelepek jelentek meg. Lengyelországba értünk. Elég furcsa érzés volt úgy elhagyni kelet felé Németországot, mintha éppen akkor érkeztünk volna meg Nyugatra.
A főpályaudvarról a belváros felé indultunk egy reggeli kávéra. Szczecin (ejtsd scsecsin) felfedezésében nagy segítség, hogy a helyi idegenforgalmi hivatalnak van egy applikációja, amelyen minden nevezetesség fel van tüntetve, úgyhogy nehéz lenne eltévedni.
A négyszázezres város nem büszkélkedhet különleges látnivalókkal, a hangulata viszont magával ragadó. Emberi léptékű hely, ahol békésen, boldogan élnek az emberek. Csak néhány példa: a nyüzsgő német nagyváros után jólesett, hogy itt
megálltak az autók, hogy átengedjék a gyalogosokat, a kérdéseinkre minden járókelő kedvesen válaszolt,
sőt egy étteremben kérés nélkül sietett a segítségünkre egy helybéli, hogy a számunkra értelmezhetetlen lengyel étlapon el tudjunk igazodni.
Szczecin – a századforduló idején még szinte teljesen németek lakta Stettin – óriási fejlődést tudott felmutatni.
Ez volt Berlin legfontosabb kikötője,
hiszen az egykori Hanza-város nagyon közel fekszik a német fővároshoz. Ennek köszönhető a sok gyönyörű épület, a szecessziós lakóházak, amelyek az északi kikötővárosok jellemzőit is magukon hordozzák.
Ennél is érdekesebb a város úthálózata, amelyet az Orion csillagkép inspirált. A körforgalmak a csillagokat, az utak az égitesteket összekötő vonalakat szimbolizálják. A széles sugárutak így legalább nem az unalomig kiszámíthatók. És ha már a közlekedésnél tartunk,
a 60 kilométeres villamoshálózat az egész várost lefedi,
így könnyen el lehet jutni bárhonnan bárhova.
A belváros egyébként gyalog is kényelmesen bejárható. A kikötő télen kevésbé izgalmas, nyáron viszont annál inkább. Mivel a város nem a Balti-tenger partján fekszik, hanem az Odera folyó kiszélesedésénél, nyaranta remek lehetőség nyílik kajakozásra. Most csak egyetlen pecást és néhány sirályt láttunk a folyóparti sétányon.
Az egykori óváros szinte teljesen elpusztult a második világháborúban.
Az eredeti stílusban újjáépített házak szépek, de nem túl nagy az élet körülöttük.
Nem szabad viszont kihagyni a Szent János-bazilikát. Ezt az elmúlt 800 évben többször lerombolták és újjáépítették, először katolikus, majd evangélikus lett, végül a lengyelek ismét katolikus templomként használták. Az előzmények miatt igencsak puritán a belső tér, amelyben furcsán hatnak a katolikus mellékoltárok és szentek.
A város egyik legfontosabb látványossága a pomerániai hercegek vára, ez is szinte teljesen elpusztult a bombázásokban, de újjáépítették.
A város az elmúlt évezredben több országhoz és uralkodó családhoz tartozott:
a lengyel fejedelmek idején félig-meddig független volt, de egyre több német telepedett be, és végül többségbe kerültek. Ezután német kézbe került, a harmincéves háború után pedig Svédország része lett, de továbbra is folyamatosan háborúztak érte.
A második világháború után nem tudták, hogy az NDK-hoz vagy a lengyelekhez csatolják-e a nagyrészt elpusztított várost. A szovjetek végül 1945. július 5-én adták át a várost a lengyel hatóságoknak, ám a kikötő jó része egészen 1955-ig az szovjetek irányítása alatt volt.
A német lakosokat kitelepítették,
a helyükre Lengyelország különböző vidékeiről érkeztek emberek, néhány év alatt több százezren. Állítólag ezért olyan jó a szczecini gasztronómia, mert sokféle hagyományt egyesít.
Szerencsére azért fennmaradt néhány jelentős épület, például a tengerészeti akadémia és a városháza a parti promenádon. Utóbbiban idegenvezetést is tartanak, ha előre bejelentkezünk telefonon, de sajnos most nem jött össze egy csoportra való érdeklődő. Ennek ellenére
a nagy épületben szabadon szétnézhettünk, csak a toronyba nem jutottunk be.
A városháza üléstermébe viszont igen, az ajtaja egyszerűen nyitva állt.
A Pionier mozit még a háborúk sem tudták tönkretenni. 1907-ben nyitották meg, akkor még Helios Welt-Kino-Theater (Héliosz Világfilmszínház) néven, és
állítólag ez a világ legrégebbi ma is működő filmszínháza.
2005-ben legalábbis így került be a Guinness-rekordok könyvébe, csakhogy később egy dán filmszínház is ringbe szállt a legrégebbi mozi címért, és mivel van egy kis kavarodás a két intézmény megnyitásának pontos dátumát illetően, nem lehet tudni, melyik az igazi rekorder.
Mindenesetre a Pionierban ma két kis vetítőterem van, az egyik egyúttal kávéházként is funkcionál. Vagyis itt kávéházi asztalok mellől nézhetjük a filmeket, méghozzá a 2002-es felújítás óta kiváló minőségben.
A modern látnivalók közül a város „felhőkarcolója” mindenképp megér egy látogatást, legalábbis azt mondják. Sajnos mi
lemaradtunk a 22. emeleten működő körpanorámás kávézó élményéről,
mert éppen felújítás alatt áll. Így aztán a szomszédos plázában kutattunk különleges lengyel élelmiszerek után, hogy meglepjük valamivel az otthon maradottakat. A körpanorámát egyébként online is ki lehet próbálni itt.
Szczecin a búzából készült Starka nevű vodkájáról híres, mi azonban szívesebben kóstoltuk a lengyel söröket, amelyek kifejezetten jónak bizonyultak. Ami pedig a legjobban tetszett, az a lengyel kifőzde intézménye. Ezek a nagyon olcsó, egyszerű kis kifőzdék a szocializmusból ragadtak itt, és meglepően tisztességes ételeket árulnak.
Már akkor tudtam, hogy jó helyen járunk, amikor a falra kitett étlapon se német, se angol verzió nem volt. A lengyel fokhagymalevesnek nagy barátja vagyok, ezt mindenkinek csak ajánlani tudom, ahogy a pirogot vagy a miénkhez hasonló töltött káposztát, a golabkit is. Egy kétfogásos ebéd itt nem nagyon kerülhet többe egy ezresnél.
A helyi gasztronómia magasabb szintjeit is teszteltük, és ott is baráti árakkal és kedves kiszolgálással találkoztunk. Feltűnően sok a cukrászda, mint ahogy park is rengeteg van. Jólesett a séta a tavaszias napsütésben, de el tudom képzelni, milyen kellemes lehet itt az élet nyáron. Egyszer biztosan kipróbálom.