Nem baj, ha esik az eső, vagy fúj a szél

Sheep on Cliffs of Moher, Liscannor, Ireland

Félóránként változó időjárás, segítőkész és jó humorú emberek, gigantikus sziklák, kiadós reggeli és finom sörök, na meg egy jó adag nemzeti büszkeség. Néhány címszó abból, mi várja az utazót, ha Írországban landol, és alaposan körülnéz a szigeten. 

A recept elméletben egyszerűnek tűnt. Az ember jegyet vesz Dublinba egy fapados légitársaságnál 25 ezerért (időben), autót bérel napi négyezerért, és máris elé tárul az ír sziget. Amikor azonban 23:55-kor leszállt a Ryanair gépe a dublini éjszakában, majd 0:20-kor

megkaptam a jobbkormányos autót bal oldali közlekedési szabályzattal,

máris árnyaltabbá vált a kép. Szerencsére Dénes barátom, egyben útitársam már vezetett „balos” országban, így egy órán belül nagyobb gondok nélkül a szállásunkra, egy belvárosi hostelbe értünk.

Élvezd az időjárást, ha esik, ha fúj!

„Enjoy the weather!” (Élvezd az időjárást). Így köszöntött reggel a Jacobs Inn Hostel folyosóján az éppen valamit szerelő helyi szaki, amikor fényképezőgéppel a nyakamban nekiindultam a városnak. Természetesen esett az Irish mist-ként aposztrofált szitáló eső. Egy folyosói felirat szintén azt javasolta,

élvezzem az ír időjárást,

hozzátéve, üljek ki a fedett tetőteraszra, ragadjak magamhoz egy sört és pár havert. Úgy látszik, az írek viccesek, bohémok, a kellemetlenben is meglátják a pozitívumot.

Ha esik az eső, a Jacobs Inn Hostel sörözést javasol a fedett teraszon Forrás: Karácsony Zoltán

Egy-két nap után aztán megtanultam, hogy az eső itt gyorsan érkező és gyorsan távozó vendég. Kárpát-medencei szemmel hihetetlen sebesen változott az időjárás. Az egyik pillanatban még süvítő szél, eső, vagyis sapka, kesztyű és begombolt télikabát. Tíz perccel később már napsütés, szélcsend, vagyis sapka és kesztyű le, télikabát kigombol. Majd fél óra múlva minden kezdődött elölről.

Szintén a tanulási folyamat része a kommunikációs helyzetek kezelése. „How are you?” (Hogy van?) – szólt oda az első napon egy élelmiszerlánc kasszása, amikor fizetni akartam.

Ilyen kérdéssel a magyar Tescókban eddig nemigen találkoztam,

de más európai országban sem.

A másodpercnyi lefagyás után kezdem mondani, hogy most vagyok itt először, jól érzem magam. Majd Dénes barátom megbökött, hogy álljak már le. A bolt előtt elmagyarázta, ez udvariassági forma, nem a válasz tartalma a lényeg, csak egy rövid visszajelzés. „Mondj legközelebb csak annyit, hogy „Thanks, fine. And what about you?” (Köszönöm jól. És ön?).

A Convention Center Dublin (CCD), a város egyik különleges épülete a Liffey partján Forrás: Karácsony Zoltán

Az ír sportok a nemzeti öntudat forrásai

Dublinban végigjártuk a kötelező látnivalókat. Benéztünk a Szent Patrik-székesegyházba, a Trinity College impozánst könyvtárába, ahol a híres kellsi kódex látható, hosszú sétát tettünk a nyüzsgő belvárosban, ebédre pedig óriáshamburgert ettünk egy pubban Guinness sörrel. Átmentünk a Liffey folyón, megcsodáltuk a modern Dublin ékességét, az eldöntött üveghengerre hasonlító Convention Center Dublint.

A Trinity College könyvtára kihagyhatatlan állomás, ahol a kellsi kódex is megtekinthető Forrás: Karácsony Zoltán

A nap csúcspontja számomra a turistakönyvekben nem elsővonalas Croke Park, amely az ír sport és egyben a nemzeti egység szimbóluma. A sportágak számomra ismeretlenek és érdektelenek, de itt kicsit beleláttam abba, milyen írnek lenni.

A közel másfél órás ragyogó idegenvezetésből megtudtam, hogy a 82 ezer férőhelyes stadionban (ez Európa negyedik legnagyobb sportlétesítménye a barcelonai Camp Nou, a londoni Wembley és a madridi Santiago Bernabeu után)

több mint száz éven át nem játszottak futball- és rögbimeccset.

Itt csak a speciális ír sportokat (gaelic football, hurling és ez utóbbi női változata, a camogie) lehetett űzni. E sportok különböztették meg őket a megszálló britektől, ez adta az összetartozás érzését, a nemzeti büszkeség fontos forrását.

Íme a Croke Park, a nemzetté válás fontos helyszíne Forrás: Karácsony Zoltán

A két sportág szeptemberi nagydöntőjére máig lehetetlen jegyet venni. „Ehhez ismerned kell valakit” – mondja Morgan, az idegenvezetőnk. Óriási népünnepély a nap,

a lelátóról nem hiányozhat az ország politikai és gazdasági vezetése.

A sportolók mind fizetés nélküli amatőrök, akiknek legfőbb vágya 82 ezer néző előtt kifutni a Croke Park gyepére. Morgan olyan büszkén és lelkesen beszélt a hely szelleméről, ahogyan én szoktam mesélni a Habsburg-ellenes magyar szabadságharcokról vagy Puskásékról külföldi vendégeim előtt. Hiába, sok ponton hasonló utat járt be a két nép.

A stadion bejárata előtt Michael Cusack szobra, ő alapította a Gaelic Atlétikai Szövetséget (GAA) Forrás: Karácsony Zoltán

Negyvenezer lélegzetelállító bazaltoszlop

Dublin után először Észak-Írország felé indultunk. Az autópályán ez mindössze háromórás kiruccanás. Az ablakból kipillantva

legelésző birkanyájak, kopár mészkősziklák, kőkerítések és sárga virágtengerek

tárultak elénk. Utóbbi végigkísérte ötnapos utunkat. Ráguglizva kiderült, hogy a virág neve gorse, vagyis európai sülzanót. Megfogni nem érdemes, mert kellemetlen tövisek bújnak meg a szárán.

Életkép Észak-Írországból: élénkzöld fű, legelő birka és sárga virág Forrás: Karácsony Zoltán

Breathtaking! (lélegzetelállító) – kiáltottam oda Dénesnek, amikor megláttam a Giant’s Coaswayt, vagyis az Óriás útját az északi parton. Több mint negyvenezer hatszögletű bazaltoszlop nyúlik itt a tenger fölé. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő természeti csoda úgy jött létre, hogy a vulkánkitörés után a lávafolyam megdermedt a vízben.

Persze legenda is kapcsolódik hozzá.

Finn MacCool, az óriás annyira szerelmes lett egy lányba, hogy kőösvényt épített a tengerben, hogy eljusson hozzá.

Olyan pontosan illeszkednek egymáshoz a kövek, oszlopok, mintha precíziós géppel vágták volna őket formára. Közel három órán át csodáltuk az ír óriás útját. A szél süvített, a nap sütött, a felkorbácsolt óceán színe a haragoszöldtől a hófehérig váltakozott.

Mintha egy precíziós gép szabta volna a bazaltot, pedig ez a természet műve Forrás: Karácsony Zoltán

Belfast a Titaniccal teszi magát trendivé

Visszafelé a tenger mellett, az Antrim Coast Roadon csorogtunk egy darabig, aztán késő délután bekukkantottunk az északír fővárosba, Belfastba. A város új jelképévé vált Titanic Múzeumot (ez a legnagyobb a világon) csak kívülről láttuk, de a hajó formájú modern épület így is lenyűgöző.

Az 1912-ben jéghegynek ütközött luxus óceánjáró a város hajógyárában épült.

Nagy ötlet volt, hogy megépítették a múzeumot a tragédia százéves évfordulójára, a város image-ét és turizmusát is fellendítette (korábban itt írtunk róla beszámolót - szerk.).

A Titanic Múzeum Belfastban már kívülről is magával ragadó Forrás: Karácsony Zoltán

A késő este már újra ír területen, Dublin külvárosában, Ashbourne-ben ért minket. Negyven éve még négyszázan laktak itt, ma már 14 ezres az előváros lakossága. A hotel aljában működő pub este 11-re megtelt. Angol szót keveset csíptünk el, lengyelt és valami északit – mint kiderült, litvánt – viszont annál többet. Később barátunktól, a Google-tól megtudtuk, hogy itt bizony

a nem ír születésűek 20 százaléka litván, és jelentős a lengyel közösség is.

Másnap reggel megtudtuk, milyen az igazi irish breakfast. Mint otthon egy disznótoros. Hurka, kolbász, sült sonka, tojás, rösztiszerű krumpli, paradicsom, plusz svédasztal müzlivel, tejjel, lekvárral, kenyérrel. Mindez 5 euróért (1560 forint) Európa egyik legdrágább országában. Aznap legközelebb csak vacsorát ettünk.

Nem lógattam le a lábam a szakadékba

Írországi barangolásunkból nem maradhatott ki az ország első számú turistalátványossága, a Moher-sziklák (Cliffs of Moher). Ha azt mondtam az Óriás útjára, hogy ’breathtaking’, akkor ezt most még hangsúlyosabban ismételtem meg. Dublintól nyugat felé 270 kilométert kellett utazni az élményért (nagy részét ennek is autópályán tettük meg), de megérte. Nagyon megérte.

Félelmetes és egyben felemelő érzés a tíz kilométer hosszú, 230 méter mély, Atlanti-óceánba szakadó sziklafal tetején sétálni.

Nincs védőkerítés, a szikla széle átmenet nélkül a szakadék. Akadt olyan turista, aki kiült a kő szélére, a mélybe lógatta a lábát, miközben a társa fényképezte. Mások – köztük én is – azért tartották a méteres távolságot, hátha jön egy erős széllökés.

Bátorságpróba a Moher-sziklák tetején Forrás: Karácsony Zoltán

Itt tapasztaltuk utunk egyetlen pofátlan turistalehúzását. Egy kis toronyba egy euróért lehetett felmenni, pedig a kőbástyák takarták a kilátást, lentről jobb képeket lehetett készíteni.

Ezúttal az Atlantic View (Atlanti Kilátás) nevű panzióban szálltunk meg, ahol ablakunkból a moheri sziklák derengtek fel az esti félhomályban. Majd reggel teljes pompájában megcsodálom újra – gondoltam. Csakhogy másnap tejfehér ködre, szélre és esőre ébredtünk. Nesze neked atlanti kilátás.

Megcsókoltam a Blarney-követ, mint Churchill

A Blarney Castle egy sziklára épült középkori védővár, amely Cork városától tíz kilométerre fekszik délnyugaton.

Ha felmászunk a harminc méter magas toronyba, megcsókolhatjuk a Blarney-követ.

Hogy az mire jó? Megszerezhetjük az ékesszólás képességét. Ezt én sem hagyhattam ki.

Éppen megcsókolom Blarney kövét, ahogyan egykor Churchill is tette Forrás: Karácsony Zoltán

Már csak azért sem, mert olyan emberek csókolták meg a követ előttem, mint Sir Winston Churchill, legendás brit miniszterelnök vagy Oliver Hardy, akit a nagyközönség a Stan és Pan burleszkfilm Panjaként ismert meg. A követ hanyatt fekve, a várból kihajolva kell megcsókolni, mint azt az idős férfitól megtudtuk, aki a látogatók biztonságára ügyel. A Discovery's Travel Channel szerint egyébként a Blarney felkeresése rajta van azon a 99-es listán, amit utazóként

meg kell tenned, mielőtt meghalsz”.

Ha korán indulunk autóval, rengeteg helyet bejárhatunk a környéken, és még csak nem is kell kapkodni. Április végén este fél 10-ig világos volt, a nyári hónapokban még tovább lehet barangolni. Érdemes megnézni a Killarney Nemzeti Parkban a Torc vízesést vagy a viktoriánus kor díszét, a Muckross House-t, Limerickben a normann hódítók építette várat, a St. Mary’s Cathedralt vagy Kilkenny kastélyát a történelmi belvárossal.

Kilkenny városát sokan sörmárkájáról ismerik, kastélya megőrizte középkori erőd jellegét Forrás: Karácsony Zoltán

Persze maradtak kihagyott állomások bőséggel: a nyugati parti kikötőváros, Galway pubnegyede, az érintetlen Aran Islands, Cork városa, a cseppkőbarlangok, a belfasti Titanic Múzeum belülről vagy a dublini Guinness Storehouse, ahol a híres sör készítésének folyamatát lehet végigkísérni. Majd legközelebb.

Írország megér egy második látogatást

annak, aki szereti a természetet és a jó fej, barátságos embereket. Csak egy fapados repülőjegy és egy autó kell hozzá.