Első célpontunk Magyarország legnagyobb természetes vízesése volt az Ilona-patak völgyében. Két lehetőség is van a megközelítésére a szebb napokat látott Parádfürdő felől. Elindulhatunk gyalog a kocsimúzeum melletti parkolóból a zöld turistajelzésen, vagy a falu végétől még mehetünk jó néhány kilométert autóval az aszfaltúton.
Mi az előbbi megoldást választottuk. Bár nem a legjobb az aszfalton túrázni, de a távoli Kékestető, az erdő és a patak kellemes látványt nyújt, nem is beszélve a gyerekkori élményeket felelevenítő faházas nyári táborokról.
A tanösvény elején, a Károlyi-kastélynál van egy érdekes óriástölgy. A legenda szerint
ehhez kötötte ki lovát a magyar szabadságharc vezetője.
A hat kilométeres útvonalon egész sok látnivaló akad, elsőként egy szépen karbantartott Mária-kegyhely.
Az úton a következő állomás a Szent-István forrás. Elsőre teljesen normális tekerős kútnak tűnik, de szúrós,
érdekes szagú, természetes szén-dioxid-tartalmú víz jön belőle.
Érdemes megkóstolni.
Innen kezdődik az igazán szép rész. Az egyre magasodó hegyek sziklafallá szűkülnek össze, és többször kereszteznünk kell a patakot. Most nem volt sok vize, nem okozott gondot az átkelés, de esősebb időben biztosan jó sárosak lettünk volna.
A vízeséshez kellemes sétával lehet eljutni, de kalandvágyóbbak a túraút helyett a meredekebb hegyoldalt is választhatják. Most csak csordogált a sziklákon a víz, de azért ez mégiscsak
az ország legmagasabb, tízméteres vízesése.
A sziklafalak árnyékában remekül lehet piknikezni, de érdemes a hegyoldalon a kidőlt fákon átbukdácsolva a vízesés tetejére is felmászni.
A Mátrán átvezető turistautak még számos felfedeznivalót rejtegetnek. A középkorban is mozgalmas történelmű környéken akad jó néhány elfelejtett vár, és persze tölgyesekben is bővelkedik ez a vidék. Ezért szinte bármelyik úton érdemes elindulni, a jó levegő és a látnivaló garantált.
Nekem az is tetszett, hogy
itt nem próbálják az erdőt takaros kirándulóhellyé rendezni.
A kidőlt fák a helyükön maradhatnak, és a patakra sem építettek hidakat a nagyszámú kiránduló kedvéért. Így aztán köveken és faágakon kell átkelni.
A Mátra csúcsát sem szerettük volna kihagyni, ha már erre jártunk. Meglepően sok turista volt a kánikula ellenére, vagyis talán éppen azért. A csúcson a szél miatt igen kellemes volt a klíma. Már többször jártam itt, de
eddig valahogy elkerülte a figyelmemet a motoros emlékhely.
Hogy miért éppen a Kékestetőn állítottak emlékhelyet „minden elhunyt motoros emlékére”, ahogy a kövön állt, nem tudtam megfejteni. Mindenesetre a Mátrának különös szerepe van a magyar motorozás történetében, legnagyobb hegyünkről nevezték el a külföldön is legsikeresebb magyar motort az 1920-as években.
De nem csak a szép természet miatt kell ismernünk a Mátrát. A vulkanikus kőzet sok magyar számára a szenvedést jelentette: három éven át itt, Recsken működött az ország legrettegettebb munkatábora, ahova a kommunista diktatúra száműzte ellenségeit. Ez annyira titkos volt, hogy
még a 80-as évek végén is alig mertek róla beszélni az emberek.
A tábor ma már nemzeti emlékhely, könnyű elérni aszfaltúton a faluból a Kékes irányába. Nem sok maradt meg az egykori táborból. 1953-ban bezárták, és még a nyomait is igyekeztek eltüntetni. Szerencsére a túlélők és néhány lelkes történész elérték, hogy ne merülhessen feledésbe történelmünk egyik szégyenfoltja.
Igencsak szerény körülmények között kell a lelkes tárlatvezetőknek az érdeklődőket eligazítani, de szerencsére nagyon érdekes és tanulságos kiállítást hoztak létre. Nemcsak a recski borzalmakat mutatják be, hanem a többi, talán még kevésbé ismert internáló tábort is.
Megdöbbentő megismerni a kínzásokban részt vevő őrök életútját, vagy megtudni, hogy a rettegett Államvédelmi Hatóság egykori vezetője,
Péter Gábor négy év börtönnel úszta meg a terrorszervezet vezetését.
Azután pedig könyvtárosként dolgozott, majd nyugdíjasként, felelősségre vonás nélkül halt meg 1993-ban.
Arra is rávilágít a kiállítás, hogy a humort még a legdurvább kínzás sem öli ki az emberből. A rabok a velük teljesen feleslegesen kiásatott tavakat
Szopta-tónak vagy éppen Baszta-tónak nevezték el.
A barakkok közül csak egyet tudtak helyreállítani, és sajnos a kőbányát sem lehet megnézni, mert azt ma is használják, és tulajdonosa alaposan őrzi is.
Mátrafüred határában még kinéztünk egy rövidebb túrát Benevár romjaihoz. A turistaút eleinte kiválóan ki volt táblázva, de ahogy haladtunk feljebb és feljebb, gyanakodni kezdtünk, hogy már rég elhagytuk a célunkat. És valóban, jó másfél kilométert sétáltunk visszafelé, mire rábukkantunk a romokra. Lentről ugyanis nem látszanak igazán a kövek, és sajnos tábla vagy felfestés sem segít az eligazodásban.
A 13. századi erődítményből tényleg nem sok maradt meg. Ráadásul nem is állt sokáig, alig másfél évszázadig használhatták. A tatárjárás után kővárrá kiépített erődítmény
sorsa sokat elmond a kusza középkori viszonyokról:
a Csák nemzetségtől Károly Róbert vette el az ország egyesítése során, és a hozzá hű Szécsényi Tamásnak adta. Tőle egy helyi főúrhoz, Salgói Miklós báróhoz került, akitől viselt dolgai miatt Luxemburgi Zsigmond vette el, és adta a Rozgonyiaknak.
Eközben szó sem lehetett fejlesztésről, a vár vagy magától pusztult és néptelenedett el, vagy más források szerint a szomszédos husziták segítettek be a folyamatba egy várfoglalással.
Ha Mátrafüreden járunk,
érdemes útba ejteni a Kozmáry-kilátót.
Könnyű megtalálni, a Kilátó utcában van. Bár csak egy 370 méter magas dombon emelkedik, tényleg kiváló innen a kilátás Gyöngyös és az Alföld felé.
A pincesor és a jó borok mellett más látnivaló is akad a térség fővárosában. A felújított Mátra Múzeumban
biztosan tetszeni fog a gyerekeknek az óriási mamutcsontváz
és az erdők élővilágát, a hazánkban előforduló szinte valamennyi állatot bemutató természeti kiállítás. Még egy élő méhkaptár életébe is betekintést nyerhetünk, a pálmaházban pedig trópusi állatokkal ismerkedhetünk.
Érdekes a jómódú, gyorsan fejlődő Gyöngyös elmúlt évszázadait bemutató kiállítás is. Kiderül például, miért olyan díszes a város tűzoltósága.
1917-ben a település jó része elpusztult egy tűzvészben,
ezért nem spóroltak az új intézményen.
A városban több kiemelkedő tudós is élt. Legányi Ferenc autodidakta módon tanulmányozta az őslényeket, és a helyi téglagyárban gyűjtötte a leletek egy részét. A kétszázezer darabos gyűjteménynek csak egy részét lehet megnézni, de ez is elképesztően gazdag.
Végül nem marad más hátra, mint a belvárosi vendéglátóhelyeken egy helyi bor vagy fröccs mellett elmerengeni, milyen is lehetett a Mátra, amikor még mamutok mászkáltak errefelé.