Éppen buliztak Európa szecessziós fővárosában

Latvia (Baltic States), Riga, panorama of the historical centre classified as World Heritage by UNESCO from St. Peter Chruch

Amikor a baltikumi kirándulást terveztük, azért választottuk az augusztust, mert jó ötletnek tűnt a magyar forróság helyett 25 fokban élvezni a nyarat. Sajnos túlságosan is bejött a számításunk. Szinte végig szakadt az eső, hiába csomagoltuk be a fürdőruhákat, nem strandolhattunk a Balti-tenger partján. De Lettország még így is lenyűgöző volt szecessziós fővárosával és vad, érintetlennek tűnő tájaival.

Pénteken késő délután értünk a reptérről a városközpontba. Valóságos népünnepélybe csöppentünk a régi városfal mentén kialakított parkban. A rendkívül szép és gondosan karban tartott zöldterületen egy kis csatorna is van, amely a Daugava folyó mellékágaként öleli körbe a belvárost. A helyiek láthatóan szeretik itt tölteni a szabadidejüket, csónakot bérelnek, vagy a kávézók teraszain ücsörögnek.

Ez a csatorna öleli körbe a belvárost Forrás: Flickr/Charlie

A lettek nincsenek cukorból

2001-ben volt Riga alapításának 800. évfordulója, azóta minden

augusztusban egész hétvégés programsorozattal ünneplik a város születésnapját.

Feltehetőleg a legeseménydúsabb hétvégén érkeztünk. A parkban féltucatnyi zenekar koncertezett, sportversenyeket és szabadtéri filmvetítést tartottak. A lettek pedig bebizonyították, hogy egy kis eső nem veszi el a kedvüket a szórakozástól. Rengetegen fagyiztak, sétálgattak, mulattak városszerte.

Egymást érték a koncertek a rigai parkban Forrás: Bucsky Péter

Leginkább az lepett meg, milyen kevés nyomot hagyott az országon, hogy 1991-ig a Szovjetunió része volt. Persze ők sem úszták meg teljesen a kommunista építészet vívmányai nélkül, a város szélén láttunk lakótelepeket. Viszont az óvárosban

a Hanza-városokra jellemző épületeket jó állapotban, felújítva csodálhattuk meg.

És ami miatt Riga igazán különleges: minden harmadik épülete szecessziós stílusban épült.

A Hansa-városokra jellemző építészet uralja a belvárost Forrás: Bucsky Péter

A századfordulós városépítészet legszebb példája az Alberta iela, vagyis utca, ahol minden ház art nouveau stílusú. Ráadásul

éppen egy minifesztivál zajlott itt,

korabeli ruhákban idézték meg a boldog békeidők hangulatát. Itt van az Art Nouveau Múzeum is, amelyet nem hagyhattunk ki.

Szecessziós utcakép a lett fővárosban Forrás: Bucsky Péter

Tulajdonképpen egy nagypolgári lakásról van szó, a legapróbb részletekig korhűen felújítva. A vécétől a konyhai eszközökig minden pontosan olyan, mint a múlt század elején. Szerencsére a legtöbb korabeli ház túlélte a világháborút, kevés európai nagyváros maradt ilyen egységes stílusú, mint Riga.

Az építészeten alig hagyott nyomot a szovjet múlt Forrás: Bucsky Péter

Alig látszik a nehéz múlt

Pedig Lettország történelme sokkal keményebb volt, mint azt az épületek sugallják. Megnéztük a KGB-múzeumot, amely a város legtöbb szecessziós épületét tervező építész irodája volt, mígnem őt is elérte a kommunista leszámolás.

Először 1917-ben helyezte ide a központját a kommunista titkosszolgálat, majd az ország 1940-es megszállásakor visszatértek.

A belvárosi épületben több ezer embert tartottak fogva

a megszállás alatt, és külön kivégzőközpontot is működtettek.

A kivégzések a táblák mögött voltak, a garázsban parkoló teherautóval vitték el a holttesteket Forrás: Bucsky Péter

De a náci megszállás nyomait is fel lehet lelni a városban.

A Zeppelin léghajók óriási gyártócsarnokainak azonban találtak új funkciót,

ez ma a vásárcsarnok. Ide mindenképpen érdemes ellátogatni, óriási a választék zöldségből és gyümölcsből, különösen a málna és az áfonya olcsó és finom, de a halak kedvelői sem fognak csalódni.

Lettországban nagyon finom a málna és az áfonya, és nem is drága Forrás: Bucsky Péter

A vásárcsarnok körül, az egykori kikötői raktárépületekben a mi kínai piacunkhoz hasonló zsibvásár van, ahol ruhákat, szerszámokat és minden elképzelhető kacatot kínálnak.

A kikötői raktárak egy részét felújították, ezekből kulturális központot hoztak létre

bárokkal és galériákkal. Itt inkább este van élet, nappal alig lézengtek néhányan.

A folyóparton, a kikötő végén holokausztmúzeumot hoztak létre. Riga jelentős számú zsidó lakosságából szinte senki nem élte túl a vészkorszakot. A második világháborúban ráadásul a németek tízezernyi zsidó kényszermunkást hoztak ide Közép-Európából, a múzeum róluk is megemlékezik.

Riga madártávlatból, esős időben Forrás: Bucsky Péter

Ma már csak kétmillióan vannak

Riga mindig soknemzetiségű város volt, németek, oroszok, zsidók és lettek együtt éltek itt. A cári időkben Moszkva és Szentpétervár után a harmadik legfontosabb ipari központja volt az orosz birodalomnak. Az erős iparosítás a szovjet időkben is folytatódott.

Rengetegen költöztek ide,

a lakosság majdnem fele ma is orosz.

A mindennapokban nem lehet konfliktust érzékelni. A letten kívül szinte mindenütt találunk orosz, sőt szerencsére angol feliratot is. A városban egy óriási ortodox katedrális is van.

Egy szecessziós sarok a sok közül Forrás: Bucsky Péter

Az ipar azonban ma már nem teljesít olyan jól. A nálunk is ismert Riga motorokat és Latvija mikrobuszokat gyártó cégek már rég csődbe mentek. Ezért, valamint a 2008-as válságot követő brutális megszorítások miatt folyamatosan csökken a lakosság, becslések szerint az emberek ötöde már külföldön dolgozik.

A rendszerváltáskor 2,6 milliós lakosság 2 millióra esett vissza.

Ez főként vidéken érzékelhető, látványosan kiürültek a falvak. Rigában ennek semmi nyoma. A belváros már csak azért is pezseg, mert az észak-európaiak felkapott kirándulóhelye. Nem utolsósorban azért, mert itt olcsóbb az alkohol.

A sörválaszték óriási, sok a kézműves termék Forrás: Bucsky Péter

Ami a svédeknek olcsó, nekünk sajnos nem az. Egy sör 2,5 (780 Ft) eurónál kezdődik, és a szupermarketekben is szinte minden 20-50 százalékkal drágább, mint itthon. Az éttermekben legalább 10 euróval (3100 Ft) érdemes egy főételre számolni. Érdekesség, hogy

nemigen vannak gyorséttermek, a Lido nevű helyi kifőzdelánc a legfelkapottabb.

Ami a söröket illeti, nem olcsók, viszont kiválóak, ráadásul rengeteg helyi kicsi sörfőzde van. Több szórakozóhelyen is voltunk, ahol harmincféle helyi sört csapoltak. Riga belvárosában a Folkklubs Ala tetszett a legjobban. Itt szinte minden este lett zenekarok koncerteznek, és több a helyi vendég, mint a turista.

A kultúra palotája az egyetlen igazán nyomasztó szovjet emlék a belvárosban Forrás: Bucsky Péter

Ide járnak a lettek kirándulni

Lettország szinte egész területe lapos, ezért aztán az egyik legnépszerűbb kirándulóhelyük egy dombvidék. A Gauja Nemzeti Park óriási területét csaknem teljesen erdők borítják, méghozzá sokkal sűrűbbek, zöldebbek és érintetlenebbek, mint nálunk.

A kastélyokkal, várakkal teli Gauja Nemzeti Park Forrás: Bucsky Péter

Az országot a középkorban elfoglaló német lovagrend több várat is épített itt. Siguldában négy vár is van egymástól kőhajításnyira. Turaidas várát újraépítették a romokon, és egy skanzent is kialakítottak a közelében. A várakat turistautak kötik össze, amelyek vízeséseket és barlangokat is érintenek.

Turaidas várából pazar a kilátás Forrás: Bucsky Péter

Nemcsak a középkori váruraknak tetszett ez a vidék, hanem a kommunista vezéreknek is. Līgatne mellett egy föld alatti szocialista üdülő (Kūrortviesnīca Līgatne) szolgált volna menedékként atomháború esetén a lett kommunista vezetőknek.

Naponta csak egyszer lehet megnézni a helyet szervezett csoporttal,

sajnos erről mi lekéstünk. Mivel kettőnknek száz euró (31 000 Ft) lett volna a belépő, inkább csak kívülről néztük meg a porladó gyermekmedencét, amely alatt a bunker rejlik.

A medence alatt bújtak volna meg az elvtársak atomháború esetén Forrás: Bucsky Péter

Szerencsére akadt más látnivaló a parányi Līgatne falucskában. A 19. században itt épült ki a papíripar, de számos más régi gyárat is meg lehet nézni. A patakok vizét a gépek meghajtására használták.

Az egykor lendületesen fejlődő település ma nagyon kihalt, de kiváló kis étterme van.

Hogy a helyiek közül nem mindenkinek megy jól, abból is látszott, hogy egy fiatalember például úgy próbált pénzhez jutni, hogy a település nevezetességének számító pincék egyikét gyertyákkal világította ki, és a betérő kevés turistának teát árult.

Liepaja faházai tényleg gyönyörűek Forrás: Bucsky Péter

Majd egyszer megnézzük napsütésben is

Lettország harmadik legnagyobb városát, a nyugati tengerparton fekvő Liepaját is meglátogattuk. Egy időben ez volt az ország fővárosa, és híres volt a tengerparti villáiról. Mi azonban egy kevésbé szép részét fedeztük fel először: a belvárostól északra titkos katonai várost építettek a cári időkben, amelyet aztán a szovjetek fejlesztettek tovább.

Európa egyik legnagyobb orgonája a tengerparti Liepajában van Forrás: Bucsky Péter

Ma már látogatható az egykor szigorúan titkos tengeralattjáró-bázis, mi azonban az eső miatt lemondtuk a látogatásról. Karosta katonaváros paneljai viszont nagyon nyomasztóak. A legdurvább az volt, hogy egy 19. századi ortodox templomot is tízemeletes blokkokkal vettek körbe, így

az arany hagymakupola úgy néz ki, mintha a panelokból nőne ki.

A városközpontban nincs sok látnivaló, legtöbben a homokos, tiszta tengerpart miatt jönnek ide. Ezt azonban mi a szakadó esőben nem tudtunk annyira élvezni. Nekem a faházak tetszettek a leginkább, gyönyörű villák is akadtak köztük.

A Zsiguli már csak a művészetben él Forrás: Bucsky Péter

Ami még igazán mély benyomást tett rám, az a lett táj. A kétharmad magyarországnyi területen mindössze kétmillió ember él, talán ez az oka, hogy sokkal

vadabb és érintetlenebb a természet.

Az utak óriási erdőségeken vezetnek át, több tíz kilométeren keresztül nincsenek települések, csak tanyák.

A Balti-tenger most sajnos nem csábított fürdésre Forrás: Bucsky Péter

Lehet, hogy a természet, lehet, hogy az időjárás az oka, de a lett emberek nagyon csendesnek és visszahúzódónak tűntek. Kedvesen segítettek, ha megkértük őket, de látszott, hogy felesleges csevegéshez nincsen kedvük, és a mosolygást sem erőltetik. Ugyanakkor bosszankodó, ideges embert sem láttunk. Jó volna verőfényes napsütésben is megnézni egyszer az országot, és persze csobbanni egyet a Balti-tengerben.