Ismerőseim csak hüledeztek, amikor arról meséltem nekik, hogy létezik egy olyan amerikai falu, ahová úgy mehet be az ember, hogy senki sem állítja meg, senki sem kéri az útlevelét. Kérdésözönt sem kap a nyakába, mégis beléphet az Egyesült Államok területére. Valóban létezik ilyen? Igen.
Az alaszkai Hyderbe szabad a bejárás. Legalábbis odafelé.
Nem mellékesen ez az állam legkeletibb települése. Az elnevezése is találó: Hyder Alaszka legbarátságosabb szellemvárosa.
Elég csak egy pillantást vetni a térképre, máris rájövünk a megoldásra. Hyderből ugyanis továbbmenni lehetetlen. Így az útlevelek ellenőrzése teljesen felesleges. Hyderből csak arra lehet kimenni, ahol az ember bejött. Úgyhogy bőven elég, ha a kifelé tartókat ellenőrzik a kanadai hatóságok.
Hyder az Egyesült Államok talán legelszigeteltebb települése.
Csupán egyetlen közeli szomszédja van, a kanadai Stewart falucska. Innen vezet be az út Alaszka különleges vidékére. E világtól elzárt település mögött hatalmas hegyek emelkednek, óriási erdőségek húzódnak, amelyek tele vannak medvékkel. Többnyire grizlikkel. Az itt lakó emberek (a 2010-es népszámláskor 87-en éltek itt) szinte naponta találkoznak vadállatokkal, miközben ugyanúgy élik az életüket, mint a világon bárki más.
2008 őszén jártam itt. Hogy mi van Hyderben? Mindenekelőtt posta, amely az USA legelszigeteltebb postahivatala, és már 1914 óta üzemel.
Néhány ajándékbolt, hogy a turisták ne maradjanak csecsebecsék nélkül.
Hyderben én sem tudtam ellenállni a kísértésnek, ezért vettem meg a lenti képen látható pólót. Amely idén múlt el 8 éves, de azért még bírja a strapát. Amúgy Hyder elzártsága igen viszonylagos. Április és október között, tehát fél év alatt százezer turista fordul meg errefelé. A korán érkező októberi tél aztán gyorsan véget vet a turizmusnak, hamar lecsendesedik minden.
Hyder legmulatságosabb története a telefonszámokhoz, pontosabban a körzetszámokhoz kapcsolódik. Ha bármely alaszkai városba telefonálunk, akkor a 907-es előhívószámot kell tárcsázni. Egyetlen kivétel van, ez Hyder.
Ahol a körzetszám 250, ami ugyanaz, mint a közelben lévő kanadai városoké.
Egyesek ezért Amerika elárulásával vádolták meg az itt élőket, akik csak nevettek a dolgon. Miért ne lehetne Hyder előhívószáma 250? – tették fel a kérdést, majd a dühöngőknek azt ajánlották, hogy nyugodjanak meg, és utazzanak el Hyderbe. Idegességük pár másodperc alatt foszlik majd semmivé.
A Hyderből való kilépés messze nem olyan egyszerű, mint a bejutás. Ahogy már említettem, kifelé menet, Stewart határában a kanadai bevándorlási hivatal tisztjei és a vámosok alaposan megvizsgálják a Hyderből érkezőket.
1988-ra majdnem kihalt ez a világtól elzárt, Borsod megyei falu, amely közigazgatásilag nem önálló település – a közeli Abaújlakhoz tartozik és a Cserehát egyik völgyében fekszik.
Egy évvel korábban, 1987-ben jelent meg itt először a tiszaújvárosi Pál István.
Akkor még nyolc szanticskaival találkozott.
1988-ban már csak egy idős asszony élt a faluban – ő volt Szanticska akkori utolsó lakója. (1979-ben, amikor a legendás Másfélmillió lépés Magyarországon című film készült, még 28-an éltek itt.) Az asszony éppen harangozni ment Magyarország talán legkisebb templomába. Pál István fantáziát látott abban, hogy ezt a falut felvirágoztassa.
Munkája hosszú évekig tartott. Magam 1997-ben, tehát csaknem húsz esztendeje találkoztam vele először. Addigra a parasztházak egy részét sikerült felújítania. Megnyitotta kapuit az Angyal Bandi fogadó.
Villanyvilágítást kapott a település salakos focipályája.
Az ország minden részéből rengeteg gyerek érkezett ide, hiszen a falu életben tartói úgy gondolták, hogy a gyereküdültetés lehet a kitörési pont Szanticskán. Az elképzelések egy ideig beváltak, majd az évek során sokan belefáradtak a mindennapi harcokba. Akik maradtak, azok próbálják a pici községet életben tartani. Szanticska mára olyan hely lett, amelyet kevesen ismernek. Ide még a Google-autó sem jött el, hogy utcaképet készítsen. Csak a bekötőút elejét tudom megmutatni. Aztán a kocsi továbbment. Pedig igazán lekanyarodhatott volna.
Szanticska fantasztikus helye Magyarországnak. 1999-ben Kós Károly-díjat kapott. A mobiltelefonok például a falu nagy részén nem működnek, mert a Fülemüle-völgyben nincs térerő.
Aki hazánkban el akar vonulni, itt tényleg ideális helyet talál magának.
Sokszor jártam itt, egyszer azt gondoltam, ha könyvet írok, Szanticskára jövök el, mert itt senki sem zavar. Könyvet írtam ugyan, de nem Szanticskán. Talán majd a következőt.
Mégis mindig jó szívvel gondolok a Pál családra, akik nélkül Szanticska ma már kipusztult falu lenne. Nem az. Igaz, errefelé nem jön be a távolsági busz, nincsen itt sem bolt, sem posta.
Hogy akkor mi van? Csend, nyugalom, jó levegő.
Sokak ma pont erre vágynak. Lehet, hogy Hyder számukra elérhetetlen. Szanticska azonban itt van a mi országunkban. Csak meg kell találni.
Nemcsak idehaza, hanem a világ több pontján is sikerült olyan falvakat újjáéleszteni, ahol korábban megszűnt az élet. Magyarországon a legtöbben talán Gyűrűfűt ismerik, amelynek története nagyon hasonlít ahhoz, ami a spanyolországi Lacabe településen megesett.
Lacabe a hetvenes évek végére teljesen kihalt.
1980-ban jelent meg itt egy csapat fiatal. A telepeseknek elegük lett a modern világ nyújtotta életformából. Úgy döntöttek, hogy ismét lakhatóvá teszik a települést.
Ekkor a faluhoz egyáltalán nem vezetett autóút. Összesen egy olyan házat találtak, amelynek volt teteje.
Sem áram, sem víz nem volt a községben.
Mivel a modern kori honfoglalóknak elegük lett a fogyasztói társadalomból, olyan közösséget teremtettek, amelyben mindent maguknak tudtak megtermelni.
A mai napig összesen két mosógépet használnak. Lacabe állandó lakosainak a száma jelenleg 30 fő. Összesen tucatnyi házat sikerült az elmúlt 36 évben felújítani.
De 36 év sok minden másra is elegendő volt. Lacabe ma önállóan gyárt szappant egy kis helyi üzemben. Maguknak termelik meg a mindennapi étkezéshez szükséges alapanyagokat.
Az itt legelő szarvasmarhák és kecskék tejéből sajtot készítenek.
Lacabe biopékségének termékeit a közeli falvak piacain értékesítik. A bevétel pedig mindenkié. Ebben a faluban ugyanis a magántulajdon ismeretlen fogalom. Bár szállodájuk nincs, minden erre járót örömmel és szívesen fogadnak.
A világ legnagyobb szigetének keleti partvidékén húzódó és kimondhatatlan nevű Ittoqqortoormiit bolygónk egyik legelhagyatottabb helye. Nagyon isten háta mögötti vidék ez, amelyet Ejnar Mikkelsen és mintegy 70 inuit telepes alapított 1925-ben. Bár korábban azt gondolták, hogy 1925 előtt soha senki nem élt itt, kiderült, hogy a város alapítása előtt is laktak erre inuitok.
Jelenleg 450-en élnek itt.
A nemzetközi turizmus pedig az utóbbi években kezdte magának felfedezni ezt az elhagyott települést.
Ittoqqortoormiiton van egy templom, pár kicsiny élelmiszerbolt és néhány színesre festett ház. Az itt élők fő bevételi forrása a tengeri halászat és a vadászat. Sokáig e kettő sikerességétől függött a lakók sorsa. Rengetegen vonták kétségbe azt, hogy az ember képes-e túlélni Grönland keleti részének természeti viszontagságait. A város megmaradása arra szolgált bizonyságul, hogy szinte nincsen olyan helye a földnek, ahol az ember ne lenne képes hosszú távon is megmaradni.
Az idelátogatók motorosszánnal vagy kutyaszánnal járhatják be Ittoqqortoormiit végtelen jégmezőit.
A B230-as számmal jelzett ház a kis falu egyetlen vendégfogadója.
Egy szobával, kicsi konyhával és egy nappalival várja az turistákat. A repülőtér (Nerlerit Inaat Aiport) a falutól délkeletre, mintegy 40 kilométerre található meg.
A járatok Grönland fővárosából, Nuukból érkeznek, de a nyári szezonban az Air Iceland légitársaság közvetlen gépet üzemeltet Keflavik és Ittoqqortoormiit között. Egy 2012-es statisztika szerint abban az évben 3500 ember szállt le ezen a repülőtéren.
Ezt a falut tartják a világ legmagasabban fekvő, emberek lakta településének. Egy aranybánya közelében helyezkedik el, a tengerszint felett 5100 méter magasan. Érdekesség, hogy a meglehetősen sivár körülmények ellenére a 2009-es népszámláláskor 23 ezer fő lakott ebben a faluban. Tavaly viszont már az 50 ezret is meghaladta La Rinconada állandó lakosainak a száma.
A La Riconada alatt található aranybánya tartja életben ezt a falut. Sokakat a Peruban is magasnak számító fizetések vonzottak ide, mások egyszerűen csak kalandvágyból jöttek fel a hegyre. Akik megfordultak itt, azt mondják, hogy a bányásztelepülés mellett lévő hatalmas gleccser pontosan úgy néz ki, mint Csipkerózsika.
Van szeme, arca, szája és állandóan alszik. Akik itt élnek, szerencsésnek tartják magukat. Ahogy mondják, naponta fognak kezet a felhőkkel, tegező viszonyban vannak a nappal és a holddal is.
Az Origo utazási rovata ezúton arra biztatja olvasóit, küldjék el olyan magyar falvak neveit, amelyek illenek a legeldugottabb hazai települések sorába. A legérdekesebbekről helyszíni riportban számolunk be. Javaslataikat a lantos.gabor@origo.hu e-mail címre várjuk.