Felfedeztem London tömegmentes kerületét

Mintha nem is Londonban lennénk. Richmond és a Temze partja

Eredetileg egy komolyzenei koncert miatt utaztam szeptember végén Londonba. A Royal Albert Hallban megrendezett esemény örök élményekkel és számtalan nem várt pillanattal ajándékozott meg. De azt sem felejtem el, ahogy több tucat galamb és sirály között ebédeltem a Temze partján, Richmondban. Ott, ahol nem sodort le a járdáról a tömeg, ahol a parkokban idős emberek újságot olvastak, és ahol szinte minden egyes háznak külön-külön története van.

Gondolom, azzal senkinek semmi újat nem mondok, hogy Londonban az év 365 napján tömeg van. Az Oxford vagy a Regent Streeten ez szinte elviselhetetlen.

A londoni Oxford street, ahol a tömegtől moccanni sem lehet Forrás: AFP/Justin Tallis

A „drágám, akkor menjünk sétálni vagy andalogni erre a környékre” mondat eleve értelmezhetetlen. Itt csak nyomulni, lökdösődni, egymás sarkát tiporni lehet. Közben meg vásárolni.

Egy bokszoló a Regent's Parkban izmozott

Csendességre és nyugalomra vágytam. Benéztem a Regent's Parkba, de ott épp egy bokszoló feszítette izmait. Arcára egy gázálarchoz hasonlatos eszközt szerelt, olykor egy fán csüngött, máskor az egyik padra felmászva végzett fekvőtámaszokat.

Folyamatos árnyékbokszolása még a rosszkedvű járókelőket is mosolygásra késztette. Ebből egy idő után elegem lett. Kerestem egy olyan helyet, ahol viszonylag kevesen voltak, ahol a város romantikája még nem jelent egyet a múlt idővel. Van egyáltalán ilyen Londonban? Persze, hogy van. Irány Richmond!

Richmond szépsége szemet gyönyörködtető

Az Earl's Court állomástól a District Line metrójával mintegy húsz percig, a végállomásig kellett utaznom. Ekkor tárult elém az egykori kis falu, Richmond, amely VII. Henrik király 1500-ban épült palotájáról kapta a nevét.

Richmond szépsége ma is szemet gyönyörködtető és lelket vidító.

Amikor délidőben kiszálltam a metróból, rögtön tudtam, hogy a közeli Temze partján költöm el ebédemet. Nagy-Britanniában azt is kedvelem, hogy az egyszerű közértekben is remek japán ételekhez, szusihoz vagy egyéb előre elkészített húsokhoz lehet hozzájutni. A táskámba bekerült egy tál szusi, egy üveg ásványvíz. Az öreg Temzéhez mentem, ahol két richmondi híd között, a lassan araszoló hajók látványában gyönyörködve fogyasztottam el az ebédemet.

Galambok és sirályok tucatjai között ebédeltem Richmondban Forrás: Lantos Gábor

Csak azzal a rengeteg galambbal és sirállyal nem számoltam, akik pillanatok alatt körbevettek. Az éhes és erőszakos madarak nem sok nyugalmat hagytak.

A helyiek jót mosolyogtak rutintalanságomon – ők tudják, hogy a Temze partján csak óvatosan eszünk.

Vagy nem itt eszünk. Ennek már lőttek, a rengeteg madár láttán hamar befejeztem az ebédet, és elindultam a folyóparton. A számtalan hajó mellett számos evezőst is eltart a Temze itteni szakasza. Két, óriási múltra visszatekintő versenyt is megrendeznek itt. Az egyik az Oxford–Cambridge evezősverseny, amelyet először 1829-ben bonyolítottak le.

Evezősök gyakorolnak a Temze partján, Richmondban Forrás: AFP/Adrian Dennis

A másik a Henely-regatta. Ezt 1839. március 26-án rendezték meg először. A sportágat jól ismerők azt mondják, hogy ez a verseny az evezőssport legrangosabb és leghíresebb viadala. Mind a kettő Mortlake és Putney között zajlik, Richmond tőszomszédságában.

Ahol az első Tudor-király is jól érezte magát

A folyóparton sétálva rengeteg kocogó szaladt el mellettem, a kerékpárral közlekedőkről nem is szólva. Számukra is igazi paradicsom ez a terület. Richmond amúgy sokat köszönhet a rózsák háborúja győztesének, az első Tudor-királynak, VII. Henriknek, akit 1495-ben koronáztak meg. Kedvenc időtöltése a richmondi falulátogatás volt.

Egy utcai pillanatkép Richmondban Forrás: Lantos Gábor

Az uralkodó a 12. században épült palotában, a Sheen Palace-ben lakott. A palota 1499-ben teljesen leégett, de Henrik gyorsan újjáépíttette, és egy hercegségéhez tartozó yorkshire-i városról nevezte el Richmondnak. 1603-ban I. Erzsébet királynő is itt halt meg.

A parkban a levelek mellett az újságpapírok is zörögnek

A 21. század mindig vágtató világában nagyon irigylem azokat az embereket, akik akár egy órán keresztül is képesek egy parkban újságot olvasni.

Az Old Deer, vagyis a Régi őzes parkban sétálgatva láttam őket.

Szinte minden egyes padon olyan ember ült, aki nem sajnálta erre az időt. (Ebben a parkban állítólag szarvasok is élnek, ezt azonban sajnos nem tudom megerősíteni.) A teljes romantikához hozzátartozott a szinte felhőtlen ég, a gyönyörűen zöldellő fű, a napsütés, na meg a késő nyarat idéző meleg.

Az Öreg őzes parkban mintha megállt volna az idő Forrás: Lantos Gábor

A már járni megtanult kisgyerekek óriási örömmel rugdosták a lehullott faleveleket, a gyepen emberek tucatjai heverésztek, piknikeztek, vagy csak élvezték, hogy ott lehetnek. Olyan percek voltak ezek, amelyekből egyre kevesebb jut a modern kori ember számára.

Edmund Kean volt Richmond ünnepelt sztárja

Persze nem csak a Tudor-király, VII. Henrik volt Richmond hőse.

Nekünk, magyaroknak valószínűleg nem mond sokat Edmund Kean neve.

Nem úgy az angoloknak. Ez a kicsiny, púpos és az élet minden területén hedonista színész volt a richmondi színház leghíresebb fellépője. Bár csak 27 éves volt, de az akkori kritikusok szerint nála jobban nem játszotta senki sem Shakespeare drámáit.

A richmondi színház épülete Forrás: Lantos Gábor

1814-től kezdve húsz éven át egész Anglia legkeresettebb és legjobban foglalkoztatott színésze volt. Élete utolsó nyolc évében a mindennapi csillogás mellett egyre kevésbé tudott uralkodni magán. A súlyosan alkoholista sztár túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy betegségéből kigyógyuljon.

Utolsó előadásán, 1833. március 25-én Othellót, fia, Charles pedig Jágót alakította.

Kean a színpadon esett össze, majd néhány héttel később, május 15-én meghalt. Mindössze 46 éves volt.

Egész napos programot kínál a Kew Gardens

Szólnom kell még Richmond talán legismertebb nevezetességéről, az angol királyi botanikus kertről, vagyis a Kew Gardensről. Ez mindössze egy metrómegállóra van a richmondi végállomástól.

A belépő meglehetősen borsos, 16 font, vagyis majdnem 6000 forint személyenként.

Ez sokakat megállásra késztet, a rossz hír pedig az, hogy az ember vagy fizet, vagy semmit sem lát ebből a hatalmas kertből. A területet ugyanis magas kőfallal vették körül, úgyhogy, akik sajnálják a belépőt, hoppon maradnak. Kew 1840 óta a nemzet legfőbb botanikus kertje.

A Királyi Botanikus Kert pagodája Londonban Forrás: robertharding/Ellen Rooney/Ellen Rooney

Nemcsak a turistáknak fontos látványosság ez, hanem tudósok otthona is.

Ebben a kertben van egy magbank, amely a világ egyik legnagyobb maggyűjteménye.

Ha az ember mindent meg akar nézni, egy teljes napot is rászánhat a kert megtekintésére. Az esti koncert miatt erre most nem volt lehetőségem, meg aztán amúgy sem vagyok megszállott kertrajongó. Így szívfájdalom nélkül hagytam ott a Kew Gardens-t, és indultam a Royal Albert Hallba, Verdi Requiem-jének meghallgatására.

Edzőcipőben és fehér zokniban a Royal Albert Hallba

A koncertjegyeket még 2015 karácsonyán vettem, a 36 fontos, azaz közel 11 ezer forintos árat nem tartottam eget rengetőnek. A Royal Albert Hall számomra azok között a zenetermek között van, amelynek meglátogatásakor az ember a lelkét is ünneplőbe öltözteti. (Ilyen még a budapesti Operaház, a milánói Scala, vagy éppen a New York-i Metropolitan.)

Az utazás előtt úgy gondoltam, hogy ide minimum sötét öltöny és fehér ing dukál majd.

Az első meglepetés akkor ért, amikor a zeneterem honlapján azt olvastam, hogy erre az előadásra semmilyen dresszkód nincsen.

Hamarosan kezdődik a koncert a Royal Albert Hallban Forrás: Lantos Gábor

Azaz akár rövid nadrágban, fehér sportzokniban és edzőcipőben is mehet az ember. Ezt nem véletlenül írtam le, ugyanis volt olyan vendég, aki ebben a hacukában érkezett meg a koncertre. A teljesen fess és elegáns teremőröknek a szemük sem rebbent, mosolyogva kísérték a helyére az urat. A dresszkód elmaradásának azért örültem, mert az utazásra így nem kellett csomagot feladnom, márpedig annak ára sokkal drágább lett volna, mint maga a repülőjegy. Ám a meglepetések sora itt még nem ért véget. A monumentális zenemű első tétele után a karmester, Brian Wright 2 perces szünetet tartott.

Leültette a 300 főből álló kórust, a nézőtér felé fordult, és összevonta szemöldökét.

A teremőrök ekkor engedték be a mindig és mindenről lekésőket. Óriási gesztus volt ez, vagy csak a megváltozott korhoz való alkalmazkodás? Mindenesetre a néhány tucat későn jövő a már bent ülők heves morgása közepette foglalta el székét.

A jégkrémárus fiú ellopta a show-t Verdi elől

Aztán amikor azt hittem, hogy innentől kezdve már csak a zene jön, egy fiatal rikkancsember ellopta a show-t.

Hogy ki volt ő?

A jégkrémárus, aki a szünetben folyamatos kiabálásával tukmálta rá a jónépre a jégkrémek királyának nevezett dobozos fagylaltot. Hogy mi van? Itt vagyok a világ egyik legelegánsabb, leghíresebb zenepalotájában, ahol az amúgy mindig egyben előadott Verdi-művet csak azért szakítják meg, hogy a szünetben a látogatók sört igyanak vagy jégkrémet egyenek?

A szünet sztárja, a Royal Albert Hall jégkrémárusa Forrás: Lantos Gábor

Hogy ez a fickó úgy pózol a fényképezőgép előtt, mintha valóban ő lenne a sztár? Amikor mindezt a barátaimmal megosztottam, a nálam jóval idősebb, Bécsben élő Peter Scott csak annyit írt nekem:

...barátom, jégkrémet már az ötvenes években is árultak a londoni színházakban, amúgy meg kit érdekel az öltöny, én sem abban járok a bécsi Operába. Üdv, Péter.”

Csodás koncertélmény, megváltozott világ

Rendben, legyünk megengedőek, elfogadóak. Én is az voltam, így nem szóltam a mögöttem ülő úrnak, aki a szünet után Verdi zenéjének ritmusára gurgulázta le a sörét. Nem sokkal a vége előtt a kórus mögötti páholyból egy rózsaszín zacskót cipelő férfiember osont a kijárat felé. Az előadás véget ért.

Verdi Requiemje ezúttal is lenyűgözte a közönséget Forrás: Lantos Gábor

A nép elindult haza. Én pedig magamra maradtam gondolataimmal, meg azzal, hogy bár ezekre a külsőségekre valóban nem számítottam, maga az előadás csodálatos volt, a hely pedig nemkülönben.

A komolyzenét kedvelőknek azt tudom javasolni, hogy nézegessék a Royal Albert Hall honlapját.

Ugyanis gyakran meghökkentően alacsony árakon lehet jegyekhez jutni. Ha pedig már kezükben a belépő, úgy menjenek el az előadásra, hogy előtte nem állítanak fel maguk elé semmilyen elképzelést arra nézve, milyen lesz az este. Ha így tesznek, garantálom, hogy sokkal kevesebb meglepetés éri önöket, mint ami engem ért ezen a koncerten.

Ingyen a British Museumba

London – ezzel sem mondok újdonságot – elképesztően drága város. Nemcsak a szállodaárak vannak az egekben, hanem az éttermekben is vaskos lehet a számla egy-egy vacsora után. Számomra az egyik legelképesztőbb tétel a 25 fontos, vagyis a több mint 9000 forintos állatkerti belépőjegy volt. Illetve lett volna, ha ennyiért bemegyek oroszlánt nézni. De vannak olyan helyek, ahová ingyenes a belépés, és ahol egy egész napot el lehet tölteni. Ilyen a British Museum. Az intézmény kincsei egyszerűen páratlanok.

Javaslom, hogy a nyitásra, vagyis délelőtt 10 órára érkezzenek meg, ekkor ugyanis még elviselhető a tömeg, és a bejutás is megvan egy negyedóra alatt. Később már csak hosszas várakozást követően lehet belépni a világ egyik legmonumentálisabb múzeumába. Ez volt a világ első nyilvános múzeuma, az alapítás éve 1753. Külön cikket érdemelne annak felsorolása, mi minden látható itt. Az emberekre a legnagyobb hatást talán az egyiptomi múmiakiállítás gyakorolja, de emellett számtalan olyan különlegességet tartalmaznak a termek, amelyeket mindenképpen érdemes megtekinteni.