Zalaszántó remek kiindulópontnak bizonyult, hiszen a település határában, egy 413 méteres vulkanikus bazalthegyen magasodik Tátika vára. Zalaszántóról a Sümegre vezető úton indultunk el Hidegkút felé, amelyet közel 2,5 kilométer után értünk el. Innen még másfél kilométert kellett gyalogolni a várig az országos kéktúra ösvényén. Az út folyamatosan emelkedett, cserébe viszont gyönyörű, évszázados tölgyek és bükkök között sétálhattunk.
A hatalmas fáktól sokáig nem is láttuk a várat, csupán az utolsó pillanatban bukkan elő, szinte a semmiből.
Tátika maradványaihoz felkaptatni nem éppen sétagalopp,
de a hegytetőről elénk táruló panorámáért megéri a fáradozás. Még kevésbé tiszta időben is szép kilátás nyílik a Zalaszántói-medencére és a Keszthelyi-hegység domborulataira. A távolban pedig a zalaszántói sztúpa hófehér csúcsa is felsejlik.
Bár a várból nem sok maradt meg, a romok különös hangulatot árasztottak. A fekete bazaltból épült falmaradványok egy letűnt civilizáció lenyomatának tűntek, csak a kazamaták, a rejtett kamrák és a kincses ládák hiányoztak.
A vár első ismert tulajdonosáról, a Tátika nemzetségről kapta a nevét.
A 13. század közepén IV. Béla a Tátikák hatalmaskodásai miatt elkobozta a várat. Az új tulajdonos a veszprémi püspökség lett, amely egy masszívabb erődítményt épített a régi helyett. Az egyház után a Lackfiak uralkodtak itt, a 15. században pedig a gersei Pető család kezébe került a vár.
A 16. században a portyázó török csapatok kifosztották és felégették, ettől kezdve már csak várromként említik a könyvek. A kegyelemdöfést a császári csapatok adták meg a 18. század elején, amikor egy hadművelet során a maradék várat is felgyújtották. A hányatott sorsú Tátikán néhány évvel ezelőtt némi ráncfelvarrás történt, régészeti ásatásokat folytattak, illetve állagmegóvási munkálatokat végeztek.
Ahogy a várból megpillantottam a sztúpa fehéren világító kupoláját a zöld erdőség közepén, már nem volt kérdés, hogy Rezi előtt oda is benézünk. Zalaszántón átsétálva megnéztük a Kotsy-vízimalmot, amely egykori tulajdonosa, Kotsy Nándor nevét viseli.
Külön érdekessége, hogy a vízimalom kereke nem a házon kívül helyezkedik el, mint ahogy azt megszokhattuk, hanem az épületen belül.
Érdemes megnézni a malom tartozékait működés közben is.
A felújított ipari műemléket a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága múzeumként üzemelteti. (Figyelem, október 16-tól március közepéig zárva tart.) A kéktúrázók a településen az Ódor élelmiszerboltnál és a Tátika presszónál pecsételhetnek.
Zalaszántó közelében, a 316 méter magas Kovácsi-hegy tetején világlik Európa egyik legnagyobb sztúpája. A 30 méter magas és 24 méter széles buddhista szentélyt legegyszerűbben a település után, a Hévíz felől jövő országútról lekanyarodva közelíthetjük meg egy széles, kavicsos úton. A három kilométeres utat a lustábbak autóval is megtehetik, de
az utolsó, közel egy kilométert a Béke-sztúpáig vétek lenne kocsiban ülve megtenni,
mert gyönyörű gyertyánostölgy- és bükkerdőn vezet az út. Nagyot veszít, aki ezt kihagyja, főleg ősszel, a színes lombok időszakában.
A szentély azonban nem csak a méretei miatt különleges. Állítólag ez az egyetlen sztúpa Európában, amelyben eredeti Buddha-ereklyét (apró csontszilánkokat) őriznek. Más európai sztúpákban ugyanis Buddha tanítványainak földi maradványait őrzik.
Az 1993-ban elkészült buddhista szentélyt a 14. dalai láma szentelte fel.
A rávetülő napfénytől már-már vakítóan fehér sztúpa egy tisztás közepén magasodik, a háttérben színes imazászlófüzérek lengenek a szélben, a tisztás szélén kisebb-nagyobb kőrakások sorakoznak.
Rezi várának romjai a Szántói-medence déli peremén, a több mint 400 méteres Meleg-hegy meredek szirtfokán dacolnak az idővel. Rezi községtől
autóval is egyszerűen megközelíthető egy viszonylag jó minőségű földúton,
amely néhány kilométer után ugyan meredekebbre vált, de egészen a vár alatti parkolóig elvezet. Innen a kék vár jelzést (KL) követve egy hangulatos erdei ösvényen további tízperces sétával feljuthatunk a várhoz.
A vár keletkezéséről keveset tudunk. Valószínűleg a 13-14. század fordulóján épült, és királyi adományként került a Lackfi család kezébe a 14. század második felében. Több tulajdonosváltást követően a 1420-as évektől évszázadokig a gersei Pető család birtokolta. 16. századi sorsát homály fedi.
Nem tudni, hogy török támadásnak esett-e áldozatul,
mindenesetre egy 1592-ben kelt oklevélben már romba dőlt várként említik. Az 1740-es években a Festeticsek vásárolták meg, az ő tulajdonukban maradt az államosításokig.
2000-ben régészeti kutatások kezdődtek a várnál, ennek során került elő a vár kapuja, helyreállították a délnyugati tornyot, és az egykori kaputorony maradványait befedték. A rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően a vár területe rendezettebb lett, amitől a hely vadromantikája egy kicsit veszített erejéből.
Ami viszont állandó: szép, tiszta időben a panoráma önmagáért beszél. Tátika kúpja, a Tapolcai-medence tanúhegyei, a sztúpa egyértelműen kivehetők, és a messzeségben még a Balaton víztükre is felcsillan. A várromok szerelmeseinek kihagyhatatlan.