Újabb nagy dobás a Ryanairtől
![Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója](https://cdn.origo.hu/2023/12/dJhqV_G9y_lT7WTTNYuZoMs6Q32Rw1WB_7ZxE0U2cM0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1ZTIyZmRiOWZhODQ2ZmFhZDJmNzAwOWMxOTAxMmFj.webp)
Nem túlzás azt állítani, hogy a Ryanair az elmúlt 10-15 évben teljesen átalakította Európa légi közlekedését. Az ír cég fapados modellje komoly kihívást jelentett a hagyományos légitársaságoknak, amelyek igyekeznek maguk is átvenni egyes elemeket a verseny tartása érdekében (legutóbb az Air France–KLM csoport jelentett be ilyen lépést).
Mára a Ryanair Európa legnagyobb légitársaságává vált, ám a fapados verseny eddig főként a rövid távú járatokra szorítkozott. Az egyik kivétel a Norwegian volt, amely diszkontcég létére több járatot is indított Európából észak-amerikai városokba. A Ryanair most épp azt tervezi, hogy vele alakít ki szorosabb együttműködést.
A Telegraph úgy értesült, hogy a Ryanair hónapokon belül megállapodik a Norwegiannel, miszerint utasokat hord rá annak transzatlanti járataira. A menetrendeket ugyanis úgy hangolják össze, hogy a csatlakozásokat könnyű legyen elérni,
az utasok pedig egy tranzakcióval vehetik meg jegyeiket.
A megállapodással a Norwegian több európai repülőtéren is megjelenhet, a Ryanair pedig magasabb áron értékesítheti ülőhelyeit.
Kenny Jacobs, a Ryanair marketingigazgatója szerint az ilyen ráhordó megállapodások jövőre az európai repülési piac fontos részei lesznek. Az ilyen együttműködések nemcsak a hagyományos légitársaságokat kényszerítik majd árversenybe, de
a Ryanair fapados társait is nyomás alá helyezik majd.
A lap szerint például az EasyJet is tárgyalásokat folytat hasonló témában másokkal.