Új ülést tervez az elhízott utasoknak az Airbus

Airbus ülés kövér utas
Vágólapra másolva!
Elférnek rajta ketten, hárman, de akár négyen is. Kérdés, megvalósul-e az elképzelés.
Vágólapra másolva!

A túlsúlyos utasok elhelyezése a repülőgépeken gyakran problematikus: nemcsak a felesleges kilókkal küzdők érzik kellemetlenül magukat, de szomszédjaik is, sőt, a légitársaságoknak sem közömbös, mekkora tömeget szállítanak. Vannak olyan cégek, amelyek többletdíjat kérnek tőlük, másoknál két ülőhelyet kell venni.

Rugalmasan alakítható

Az Airbus terve, amelyet most nyújtott be szabadalmaztatásra, ezt a problémát próbálja meg orvosolni az ülésméret rugalmasságával.

Az alapból háromszemélyes ülésen adott esetben két kövérebb utas is kényelmesen elfér,

így nem kell két ülést vennie, ami olcsóbbá teheti számára a repülést. De átalakítható úgy, hogy egy család két kisgyermekkel biztonságosan elférjen rajta – írja a Daily Mail.

Forrás: Patentscope

Az Airbus évente több száz szabadalmi kérelmet terjeszt be fejlesztéseire, hogy védje a szellemi tulajdonát. Ezek gyakran nagyon kezdeti szakaszban lévő ötletek, és

közülük nem mind valósul meg.

Nemrég például olyan ülésre nyújtott be szabadalmi kérelmet, amely a lábtér kárára az ülőlap alatt tárolná a kézipoggyászt (erről itt olvashat).

Forrás: Patentscope
Forrás: Patentscope
Forrás: Patentscope

Szavazzon!

Önnek tetszik a megoldás?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!