Az ön repülőgépét is vezetheti ez a 26 éves lány

Kate McWilliams EasyJet a világ legfiatalabb kereskedelmi kapitánya
Vágólapra másolva!
Az EasyJet pilótája lett a világ legfiatalabb kapitánya.
Vágólapra másolva!

Kate McWilliams lett a világ legfiatalabb kapitánya, aki kereskedelmi légitársaságnál teljesít szolgálatot. A 26 éves lány az EasyJetnél dolgozik a gatwicki repülőtéren, ahonnan a társaság 60 repülőgépe 106 útvonalon repül. Többek között

a társaság Budapest-London járata is erre a repülőtérre érkezik.

Kate McWilliams nemrég ülhetett át a kapitányi székbe Forrás: EasyJet

Az ifjú pilóta négy éves korábban kezdett el vonzódni a repüléshez, amikor a keresztapja elvitte egy repülőshow-ra.

Szeretett volna csatlakozni a brit királyi légierőhöz,

ám amikor 2008-ban befejezte az iskolát, épp nem volt felvétel. A 19. születésnapján ezért utasszállítók vezetését kezdte el tanulni. Az EasyJethez 2011 májusában csatlakozott első tisztként. Idén áprilisban kezdte el a parancsnoki képzést, nemrég pedig megkapta a kapitányi rangot – áll a társaság közleményében.

Növelnék a nők arányát

Jelenleg a kereskedelmi pilóták mindössze 5 százaléka nő. Az EasyJet tavaly jelentette be, hogy szeretné a céghez belépő új pilóták arányát két év alatt 12 százalékra emelni. A társaság azt reméli, hogy Kate McWilliams sikere más nőket is inspirálni fog arra, hogy pilóták legyenek.

A világ legfiatalabb kereskedelmi kapitánya Forrás: EasyJet

„13 éves koromban csatlakoztam a légi kadétokhoz, ahol rengeteg repülési tapasztalatot szereztem.

mivel nem ismertem egy kereskedelmi pilótát sem, akitől tanácsot kérhettem volna" – nyilatkozta Kate McWilliams. Az újdonsült kapitány elismerően szólt az EasyJetről, a hasonló érdeklődésű nőket pedig arra biztatta, hogy kövessék a példáját.

Szavazzon!

Ön megbízik az új kapitányban?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!