Megvannak megyénként a legszebb fekvésű falvak

19 legszebb fekvésű település gif
Vágólapra másolva!
Az elmúlt héten vasárnap indítottuk el azt a játékot, amelyben Magyarország legszebb fekvésű faluját kerestük. Most az első forduló szavazási eredményeit tesszük közzé megyénként.
Vágólapra másolva!

Az első fordulóban minden megyéből 3-3 település vett részt, azaz összesen 57 falu vágott neki a játéknak. Az indulókat a megyei közgyűlések szakemberei javasolták nekünk. Eredetileg azt terveztük, hogy egy héten keresztül zajlik majd a voksolás. Sajnos, a játék közben két megyében is olyan súlyos visszaéléseket tapasztaltunk a szavazás során, amelyek miatt az első fordulót csütörtökön délben lezártuk. A szavazatokat az Origo informatikai munkatársai megvizsgálták.

A Bács-Kiskun és Békés megyében induló hat falu közül négyre érkeztek nagy számban olyan szavazatok, amelyek csalással kerültek be a rendszerbe.

Ezeket az adott településektől kénytelenek voltunk levonni. Az Origo munkatársai természetesen az összes beérkezett szavazatot átnézték, de a másik 17 megyében nem bukkantak visszaélésre. Ezek után az első forduló hivatalos végeredménye a következő:

Baranya megye

Bács-Kiskun megye

Békés megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Csongrád megye

Fejér megye

Győr-Moson-Sopron megye

Hajdú-Bihar megye

Heves megye

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Komárom megye

Nógrád megye

Pest megye

Somogy megye

Szavazzon!

Melyik Somogy megye legszebb fekvésű faluja?

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Tolna megye

Vas megye

Veszprém megye

Zala megye

A második fordulót várhatóan a jövő hét közepén indítjuk. Ebben a 19 megyei győztesre lehet majd szavazni. A szavazási felületet úgy változtatjuk meg, hogy az eddig tapasztalt csalásokat eleve kizárhassuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!