Jégpályán túráztunk a budai hegyekben

Vágólapra másolva!

Aki rendszeresen teljesítménytúrázik, már hét közben erejéhez és kedvéhez mérten válogat a hétvégi túrák közül. A helyszínválasztásban meghatározó szempont, hogy mennyi idő alatt, hogyan tudunk eljutni a rajthoz, de talán még ennél is fontosabb, hogy milyen idő várható. Az időjárás ugyanis nagyban befolyásolja a terep nehézségi fokát, főleg ilyenkor, télvíz idején. A Kitaibel emléktúra például kemény edzés lett a jégen csúszkálásnak és egy profi túratársnak köszönhetően.

Lánczi Péter,

Turista Magazin

Vágólapra másolva!

túrázás Kitaibel Pál utazás Budai-hegység Ösvénytaposó Baráti Társaság

Bár sokak örömére a tél visszavonulót fújt a legutóbbi hétvégén, a túrázók számára az enyhüléssel járó terepviszonyok csak nehezítő tényezőt jelentettek. Ezzel a dilemmával küzdöttem én is. Egész héten a Pilisbe készültem a Túrafüggő Érem(l)eső túra 47 kilométeres távjára, amely egy csúszós terepen majdnem 1800 méteres szintemelkedést is tartogatott.

Kellett a szegecses gumitalp

De aztán be kellett ismernem, hogy a jéggel, latyakkal és sárral nehezített gyilkos útvonalat – amelyhez volt már szerencsém – most nincs kedvem végigszenvedni. Ezért egy könnyebb és közelebbi kihívást választottam a budai hegyekben, amely már nevével is felkeltette a kíváncsiságomat.

A Kitaibel Pál emléktúrát az Ösvénytaposó Baráti Társaság rendezte, 35 kilométeres távjával és 780 méteres szintemelkedésével kényelmes túrának ígérkezett. Beneveztem, elindultam, és hazudnék, ha azt mondanám, nem fáradtam el a végére.

A nehézség nagyrészt itt is a jégen, majd sárban csúszkálásból adódott, amiből már rögtön a zugligeti rajtnál kaptunk ízelítőt, ahogy „fölkorcsolyáztunk” a normafai Szent Anna-kápolnához.

Szerencsére volt nálam szegecses gumitalp,

ami ugyan nem nyújt száz százalékos védelmet a kicsúszás vagy egy piruett bemutatása ellen, de a jégen járáshoz nélkülözhetetlen eszköz.

Sajnos voltak, akik vetődéssel és puffanással jelezték, hogy az ő lábukról hiányzik ez a kellék, de irigykedő tekintetükből azt vettem ki, hogy legközelebb ők is beszereznek egyet. Egyébként, tényleg csak ajánlani tudom ezt a cuccot, mert nemcsak a balesetektől óv meg, de sokkal kényelmesebb is vele a haladás.

Az első ellenőrzőpont után konstatáltam, hogy az elmúlt hetekben a kirándulók kanyargó jégpályává döngölték a havas erdei utakat. Úgyhogy az igazi jégtánc még csak ezután kezdődött, és gyakorlatilag a túra végéig kitartott. Az ösvények ott is fehér, fagyos szőnyeget terítettek elénk, ahol már a hó elolvadt.

Miért pont most túráztunk Kitaibel emlékére?

Ki volt egyáltalán Kitaibel Pál, és miért gyalogtúrával emlékezünk rá? Aki ismeri a munkásságát, az tudja, hogy a természet egyik nagy felfedezője volt.

Különösen a botanika terén, de a természettudományok más ágaiban is jeleskedett,

mint az állattan, a földtan, az ásvány- és kőzettan, vagy a kémia, hogy csak párat említsünk.

A polihisztort leginkább a növények érdekelték, ami nem is csoda, ha azt vesszük, hogy az ő idejében a Kárpát-medence különösen növényföldrajzi tekintetben terra incognita, ismeretlen föld volt. Kitaibel közel 150 növényfaj első tudományos leírója és számos állatfaj felfedezője volt. Több mint húszezer kilométernyi felfedezőutat tett, összesen 1247 napot töltött terepen.

Kitaibel Pál, a polihisztor Forrás: Europeana

Legtöbbször gyalogszerrel ment, joggal nevezhetjük tehát igazi természetjárónak. Többek között ezért rendeztek a hétvégén gyalogtúrát a tudós tiszteletére, illetve mert február 3-án született. Így már mindjárt érthető, miért éppen egy

növényekben szegény, kopár évszakban túrázunk egy botanikus emlékére.

A szervezők ügyeltek arra, hogy az itinerben az útvonal ismertetése mellett Kitaibel Pálról és munkásságáról is megtudjunk pár érdekes infót. Számomra itt derült ki, hogy a pannongyík (Ablepharus kitaibeli) felfedezése is az ő nevéhez köthető, mint ahogy a tellúr (Te) kémiai elem is. Igaz, ez utóbbiról megoszlanak a vélemények. Mindenesetre az tény, hogy 1789-ben ő is felfedezte.

Kaptunk egy rövid ismertetőt a tudósról, de túra közben nemigen volt időnk és lehetőségünk olvasgatni. Hiába volt rajtam csúszásgátló, nemhogy a papírra, még a tájra sem tudtam figyelni. Minden pillanatban a lábunk elé kellett nézni.

Amikor egy profi diktálja a tempót

Ebben a monoton lábemelgetésben kész felüdülés volt az átkelés Nagykovácsi letakarított utcáin.

Ez az üdítő, kényelmes séta egészen a Zsíros-hegyi frissítőpontig tartott.

Itt nem időztem sokat, máris indultam tovább a sokszor bejárt kék jelzésen, és már a célon járt az eszem.

Ekkor azonban vége szakadt magányos trappolásomnak, mert csatlakozott hozzám Őrsi Anna, akivel persze rögtön szóba került az ISOMA 1000 mérföldes túrája, amelyet tavaly megnyert.

Az elképesztő teljesítményt hallgatva egy csapásra elszállt a túra egyhangúsága, és a kilométerek is gyorsabban fogytak a lábunk alatt. Mondjuk nemcsak a sztorizás, hanem az Anna által diktált tempó is segített ebben. Egyébként sem lassú lány, de most azért is iparkodott, hogy átérjen a délután induló Tajga Trail túra rajtjába.

Beszélgetésünk a cél előtti utolsó két kilométeren megszakadt, mert egyszerűen nem bírtam tartani vele a lépést.

A nagy rohanásban észre sem vettem, hogy kezdek kiszáradni.

A Tündér-sziklánál már csak botorkáltam a jeges lépcsőkön, és alig vártam, hogy beérjek a célba, ahol a rendezők étellel és itallal gondoskodtak a felfrissülésről.

Mivel jól ismerem a Budai-hegységet, ráadásul a természet még téli álmát alussza, számomra nem sok új élményt tartogatott a túra. Persze ezzel már a rajtnál is tisztában voltam. Ezért az emléktúrát inkább edzésnek szántam, mintsem felfedező természetjárásnak. Az edzés pedig a jégen csúszkálásnak és Annának köszönhetően igen intenzívre sikeredett.