Mínusz 14 fok és 40 centi hó várt arra az ötven túrázóra, akik úgy döntöttek, hogy a nehezítő körülmények ellenére is belevágnak a Transzbükki átkelésbe. Még a hét elején kiküldött a szervező egy e-mailt a jelentkezőknek, amelyben figyelmeztetett: 20 kilométer ekkora hóban szinte a duplájának számít.
Nyolc órakor indultunk el a nagyvisnyói buszmegállóból, hogy észak-dél irányba átszeljük Magyarország legöregebb hegyvidéki nemzeti parkját.
Az idén negyvenéves parkot 1977-ben alapították,
így a Hortobágy és a Kiskunság után a Bükk hegység lett hazánk harmadik védett területe.
Az első szakasz a Nagy-völgyön keresztül vezetett. Tökéletes időt fogtunk ki, derült égbolt alatt fogytak a kilométerek. Ráadásul, ha felfelé megy az ember, a mínuszokat is hamar elfelejti. Hamarosan letértünk a kitaposott utakról, hogy kezdetét vegye a túra látványos, csupa érdekességet rejtő része.
A Nagy-völgy szépsége többeket megihletett már. Enyedi Ildikó Testről és lélekről című új filmjének számos jelenetét is itt vették fel. Szakvezetőink elmondták, hogy büszkék a forgatásra, és nagyon várják a márciusban mozikba kerülő filmet. Mivel nem természetfilmről van szó, nyilván egészen új nézőpontból ismerhetik majd meg belőle a vidéket.
Következett az Ablakos-kő-völgy, ahol 300-400 millió éves sziklaóriások árnyékában tapostuk a havat. A mindig frappáns népnyelv habitustól függően angyalszárnyaknak vagy ördögbordáknak nevezte el a gyönyörű képződményeket, de
az Ablakos-kő név is egyszerű megfigyelésen alapul: az egyik szikla oldala lyukas.
Korábban kerecsensólymok fészkeltek a magasság által védett üregben. A park dolgozói azóta is visszavárják őket, de egyelőre nem mutatkoztak. Pedig a völgyben nem háborgatja őket senki: aki fokozottan védett területre lép, számolnia kell egy kiadós bírsággal. Így próbálják megóvni a páratlan flórát és faunát, amely a Bükk sajátossága.
Számos madárfaj él itt, van alpesi gőték által lakott tó, de hiúzok és farkasok is járják a vidéket. Sárga ibolyát a szomszéd Leány-völgyön kívül másutt nem is láthatunk.
Az egyik szikla oldalában van egy geológiai aranyszög,
de mielőtt elindulnánk megkeresni, elárulom, a kifejezés képletes.
A földtörténeti ó- és középidő közötti átmenet ugyanis a világban csak néhány helyen figyelhető meg a felszínen, ezek egyike az Ablakos-kő-völgy. A perm-triász átmenet geológusok tucatjait vonzza ide a világ minden részéről, így nem költői túlzás, ha azt mondjuk: a természet valóban ezernyi titkot rejt.
A szakvezetők minden mondatából valami érdekesség tárult fel előttünk. Kiderült, hogy a Bükk hegység területén
körülbelül 1300 barlangot tartanak nyilván,
valamint hazánk egyetlen olyan ivóvízkészlete is itt található, amelynek fennmaradása teljes mértékben rajtunk múlik: nem a szomszéd országok táplálják a vízgyűjtőjét, valamint különálló karsztrendszert alkot. Ennek az ivóvízkészletnek a megóvása a BNPI egyik kiemelt feladata.
Igencsak megerőltető mászással értünk fel a csurgói erdészházig. Kidőlt fákon keresztül, térdig érő hóban vonult a csapat. A vetkőzést még a mínuszok sem akadályozták, a termoszok teakészlete erősen megcsappant. A menetoszlop néha szétszakadozott, de amint napra jutott az eleje, sütkérezve várta be a végét.
Csurgón a szervezők forró teával, forralt borral, zsíros kenyérrel és szarvaskolbászos szendvicsekkel vártak bennünket. A túrán részt vevő Hazajáró csapat, valamint a Kaptárkő Egyesület itt írta alá azt a szerződést, amely egymás támogatásáról, valamint
a történelmi Magyarország turizmusának népszerűsítéséről szól.
Csurgón született a magyar irodalom- és filmtörténetbe Simon Menyhértként bevonuló fiú is. A szűk hetven évvel ezelőtt játszódó sztori egy téli szülésről szól, amikor a bükki emberek dacolva a kemény téllel összefognak a hóba zárt kismama megsegítésére. Várkonyi Zoltán a szabotázsfilmek (ideológiával áthatott történelmi film) korában mert új utakra lépni, épphogy megúszta filmje betiltását.
Minden megtett méteren éreztük, hogy a Bükknek volna miről mesélnie. A Körös-barlang – hazánk legmagasabban fekvő barlangja – elődeink éjszakáit idézte, az Őserdő égig érő bükkfái az idők végtelenjéről susogtak. A Bükk kiemelten fontos részén jártunk, ahol 1942 óta tilos az erdőgazdálkodás. Több tucat egyedi moha- és gombafaj élőhelye, vadrezervátum.
Az Őserdőből a holtfákat sem tüntetik el. Szakvezetőink elmondták, hogy
a rendetlennek tűnő erdő sokkal élőbb, mint bármely eddig látott rész,
hiszen a korhadt fákban élőlények százai tanyáznak. A természet körforgása, a növények és állatok szimbiózisa annyira fontos, hogy az Őserdő környékén tilos a gazdálkodás. Ha például kivágnák a környező fákat, a mikroklíma annyira megváltozna, hogy akár százötven-kétszáz év alatt elhalhatna az erdő.
A fárasztó mászások jutalmaként szusszantunk egyet a Vöröskőnél, ahonnan a kövek vonulatát, vagyis a Bükk arculatát meghatározó mészkőhegyek sorát figyelhettük meg a lemenő napsugarakban fürdőzve.
Hazánk legnagyobb átlagmagasságú hegysége,
ahol több mint 50 darab 800 méter fölötti csúcs található, ismét lenyűgözött vadregényességével, sokszínűségével, hangulatával.
Sokáig állt a csapat a csúcson, a Bükk szépségétől megigézetten. Így, hogy soha nem látott helyekre is eljuthattunk, még több szépségét tárta fel előttünk a hegység. Egy-egy természetes kilátóban szembesül az ember azzal, micsoda erők mozognak a természetben, hogy mit próbálunk igába hajtani ahelyett, hogy óvnánk, ahogy tudjuk.
A belső eszmefuttatások után leereszkedtünk Felsőtárkányba, ahol megemlékeztünk Erőss Zsoltról.
A leghíresebb magyar hegymászó rendkívül sokat tett a Bükk népszerűsítéséért,
2013-ban maga is részt vett a Transzbükki átkelésen. Ugyanebben az évben tűnt el a Kancsendzönga megmászása közben.
A BNPI tagjai közül sokan jó ismerőst, barátot veszítettek el személyében, így a Transzbükki átkelést 2014 óta Erőss Zsolt emlékének ajánlják. Fáklyafénynél koszorúzta meg a hegymászó kopjafáját a Hazajáró csapata.
A program vacsorával zárult, amelyen a szarvaspörkölt mellett a nosztalgia és a tervezgetés is szerepet kapott. A negyvenéves Bükki Nemzeti Park idén számtalan programmal ünnepeli a kerek évfordulót. Megyek, amire tudok, hiszen ezt a hegységet nem lehet megunni.