A házikókban soha nem is volt élet, már a 12. századtól kezdve csak a halottakat hozták ide. Az oszétok ugyanis (akiknek legközelebbi rokonai a hazánkba hétszáz évvel ezelőtt betelepült jászok) lakóhelyük közelében, de attól mégis teljesen elkülönítve temették el halottaikat – a falujuktól nem túl messze emelkedő lankás domboldalon.
A fehér kis kőházikók tehát kripták, amelyekben a mai napig ott hevernek az elhunytak maradványai. A kripták fölött egy mára félig leomlott torony áll, amely a holt lelkeket őrizte.
Némelyik sírkamra kifejezetten tágas, a belmagasság akár a négy métert is elérheti.
Ide valószínűleg nagyobb családok tagjait temették. A halottakat a kis nyíláson át helyezték el a kriptában, méghozzá csónakban.
Az oszétok ugyanis – a görögökhöz hasonlóan – úgy tartották, hogy a halottaknak egy folyón kell átkelniük a túlvilágra. Némelyik sír mellett evezőt is találtak.
Másik érdekesség, hogy minden kripta előtt kutat ástak, amelyek környékén érmeket találtak. Valószínűleg a szertartás része volt, hogy pénzt dobtak a kútba. Úgy tartották, hogy amikor az érme leér a kút fenekére, a halott lélek is átjut a túlvilágra.
A környékbeliek ma sem merik betenni a lábukat a halottak városába. Még mindig tartja magát a hiedelem, hogy aki megzavarja a halottak nyugalmát, nem tér vissza élve a szerettei közé.