Hihetetlen nyugalomra leltünk a vulkán belsejében

Egy kerékpárosnak sokszor maga az út a látnivaló

Füstölgő hegykúpok a kihalt, kopár, bazalttörmelékkel borított tájban – valahogy ilyennek képzeltem Kjúsút, a legdélebbi Japán főszigetet. Barátságtalan világnak, ahol soha nem érezheti biztonságban magát az ember. De teljesen más kép fogadott a szigeten. Mindenből hihetetlen nyugalom és szépség áradt, egyedül a szarvasokkal kellett vigyázni. Japán felfedezése két keréken, harmadik rész.

Háromhetes kerékpártúránk egyik fő célkitűzése az volt, hogy az elkerülhetetlen, nyüzsgő nagyvárosok mellett a vidéki Japánt is megismerjük. Így a fősziget partvonalának végeláthatatlan metropoliszai helyett a japán Alpokon, majd Sikoku szigetén át vezetett az utunk az ország déli, már-már trópusi jellegű vidékére.

Egy kerékpárosnak sokszor maga az út a látnivaló Forrás: Puskás Zoltán

A Szeto-beltenger szigetei után azonban még várt ránk egy rövid szakasz a főszigeten. Tokió és Oszaka környékével ellentétben itt már Honsú partja is sokkal barátságosabb képet mutatott. Ám a nyüzsgő autópályák, sinkanzenvonalak (japán gyorsvasút) mind-mind arra utaltak, hogy ez az állapot ideiglenes. Nem is kellett sokat mennünk, hogy megérkezzünk a partvidék legnagyobb városába, Hirosimába.

Élet az atomtámadás után

Hirosimáról az embernek nem a szép dolgok jutnak az eszébe. Ám a negatív képet gyorsan eloszlatta a milliós nagyváros, amely az egyik legnyugodtabb volt azok közül, amelyeket meglátogattunk. A robbanás epicentruma helyén ma hatalmas park és emlékmúzeum áll.

Az atombomba-támadás 71. évfordulóján az egyetlen európai koszorú magyar Forrás: Puskás Zoltán

Hirosima mára békés nagyvárossá lett, amelyet megmaradt lakói hihetetlen gyorsasággal építettek újjá. A borzalomról azonban nem akarnak megfeledkezni. Az emlékmúzeum végigvezet az atomtámadáshoz vezető úton és következményein, az Atomkupola csontvázszerű épülete pedig máig emlékeztet arra a szörnyű augusztusi napra, amikor egy szempillantás alatt több mint kétszázezer ember vesztette életét.

2016. augusztus 7-én, egy nappal a robbantás 71. évfordulóján jártunk a városban, így láthattuk a megemlékezés koszorúit és virágait. Büszkeséggel töltött el, hogy

a világ nyugati felének országai közül csak mi, magyarok képviseltettük magunkat.

Akkor és ott nagyon jó volt magyarnak lenni.

Pozitív energiáktól duzzadva küzdöttük tovább magunkat a belvárosi forgatagon. A folyó élénk hajóforgalma és az utcán csilingelő villamosok csak fokozták amúgy is emelkedett hangulatunkat. Közben persze folyton-folyvást azt kémleltük, hol kell lekanyarodni az apró kompkikötő irányába.

Atomkupola Hirosima belvárosában Forrás: Puskás Zoltán

A tolvaj őzek szigete

Persze fölösleges volt az aggodalmunk: Japán egyik leghíresebb szimbólumát, a tengerben álló sintó kaput már a szárazföldről felfedezhettük.

A sziget szentélyét cölöpökre építették,

ezért dagály idején a vízben álló templom és a hozzá tartozó cinóbervörös, jellegzetes torii olyan, mintha a vízen úszna.

Már sötétedés után ért át velünk a komp, szálláshely keresése helyett mégis inkább a híres faépítmény felé vettük az irányt. Környéke hemzsegett a turistáktól, de a sziget nagy részén itt is a természet az úr. A helyiek igencsak tisztelik a természetet, így nem meglepő, hogy a szigeten – akárcsak Japán legősibb városában, Narában – az utcákon sétálgatnak a máshol vadon élő állatok.

Icukusima 16 méter magas toriija Japán egyik legtöbbet fényképezett jelképe Forrás: Puskás Zoltán

Szerencsére nem farkasokról és medvékről, csupán szikaszarvasokról van szó, melyek a fotókon nagyon szelídnek és aranyosnak tűnnek, ám a látszat csal. Amíg mi a megvilágított kapuban gyönyörködtünk, egy kedves pár finoman, de annál határozottabban jelezte, hogy vigyázzunk a tolvajokkal.

Tolvajokkal? – kérdeztem értetlenül.

Háromhetes utunkon soha nem féltem attól, hogy bárhol bármit is ellophatnak tőlünk.

De közben észrevettem, hogy az egyik termetes szarvasbika már keményen próbálkozik kerékpáros táskám cipzárjának kinyitásával. Oda is léptem rögvest, és egy hatalmas rikkantással próbáltam jobb belátásra bírni a nálunk igencsak félénknek tartott állatot, ám ő nem rettent meg tőlem. Aagancsát leszegve jelezve, hogy a vacsorámért hajlandó megküzdeni velem.

Szelíd, aranyos állatoknak tűnnek? Hát nem azok! Forrás: Puskás Zoltán

A nyílt harcot nem vállaltam fel, csak felé fordítottam felmálházott bringámat, amitől kicsit jobb belátásra tért. Tamás barátom már nem volt ilyen szerencsés. Miközben ez az eset zajlott, egy másik szarvas belenyúlt a táskájába, és kiemelte belőle az ízletes helyi halakkal, húsokkal megpakolt műanyag dobozt.

A szarvasok ragadozó módjára falták fel a vacsoránkat.

Ebből okulva éjszakára mindent lepakoltunk kerékpárjainkról, és annak reményében tértünk nyugovóra, hogy a sátor bejáratával nem próbálkoznak a betolakodók. Éjjel nemegyszer paták dobogása ébresztett fel legjobb álmunkból, ám szerencsére ennél rosszabb dolog nem történt.

Egy halászhajó a Szetó-beltengeren, Kjúsú partjainál Forrás: Puskás Zoltán

A gőzölgő városban

Másnap kétórás kompút várt ránk, hogy Tokujama kikötőjéből Kjúsúra, a vulkánok szigetére jussunk. Szorított az idő, mindössze három napunk maradt a legdélebbi fősziget felfedezésére. Már az első kilométereken feltűnt, mennyivel nyugodtabb és csendesebb ez a vidék. A Futago nevű kialudt vulkán zöld szoknyáján haladtunk néptelen utakon. A völgyekben apró házak és méretes rizsföldek terpeszkedtek, másutt a természet volt az úr.

Egy nyugodt és csillagfényes éjszaka után a gőzölgő városba, Beppuba kerekeztünk.

A város tele van onszenekkel, azaz gyógyfürdőkkel,

na meg bugyborékoló sártócsákkal, fortyogó tavakkal és törpegejzírekkel. De épp elég meleg volt itt forró víz nélkül is augusztus derekán. Árnyékban 38°C-ot mutatott a hőmérő 60 százalékos páratartalommal, így inkább a tenger hűsítő hullámai mellett döntöttünk.

Beppu tele van gőzölgő gyógyvizekkel Forrás: AFP/Franck Gueffier

Délután megkezdtük a felkapaszkodást Japán legnagyobb működő vulkánjára, az Aszóra, amelynek pereme még majdnem száz kilométerre volt tőlünk. Csodálatos környezetben, hatalmas, zöld mezőkön, erdővel borított hegyoldalak közt haladtunk, a forróság ellenére nagyon élveztük a tekerést.

Ismét feltárult előttünk Japán élhető és emberi arca

az apró falvak jellegzetes házaival, a szabályos rizsföldekkel, a kicsiny szentélyekkel és a folyton-folyvást harsogó kabócákkal.

Alkonyatkor egy csendes kis faluban, Junoharuban álltunk meg, amelyet egy kristálytiszta vizű folyó szelt ketté. Ahogy haladtunk a folyóparton, apró medencére lettünk figyelmesek a mederben. Ez nem volt más, mint egy hőforrás által táplált onszen. Gyorsan megtaláltuk a lejáratot, és a hosszú, meredek emelkedő után kellemes, 38 fokos vízben lazíthattunk. Ez volt a túra legkellemesebb estéje.

Betekertünk az Aszó kráterébe

Másnap tovább fokozódott az izgalom, hiszen már alig 20 kilométer választott el minket földünk egyik legnagyobb vulkánjától. Az Aszó 128 kilométer kerületű krátere a legnagyobb aktív kaldera a bolygón. De mi is lehet egy ekkora vulkán belsejében? Ez járt a fejünkben, miközben méterről méterre győztük le a szintkülönbséget.

Kjúsún csodálatos természetközeli környezetben tekerhettünk Forrás: Puskás Zoltán

Hát nem az, amire az ember általában gondol. A peremről hatalmas síkság nézett vissza ránk házakkal, falvakkal, utakkal, vasútvonalakkal és az elmaradhatatlan rizsföldekkel. Japánban ilyen az élet egy vulkán belsejében. Nem zavar senkit, hogy

a körülöttük emelkedő öt nagyobb vulkáni csúcs közül kettő a mai napig aktív.

A Naka-dake 2009-ben, 2011-ben és legutóbb 2015 szeptemberében is kitört. 2016 áprilisában pedig egy 7,3-es erősségű földrengés rázta meg a vulkán környékét. Az itt élő emberek mégis olyan békések és nyugodtak, mintha ez lenne a legélhetőbb hely a világon.

Japánban mindenhol laknak. Még egy vulkán kráterében is Forrás: Puskás Zoltán

Bár tudtuk, hogy az emberéleteket követelő földrengés óta még csak pár hónap telt el, a kopár vulkáni kúp felé fordítottuk kerékpárjainkat, abban a reményben, hogy bepillanthatunk a fortyogó mélységbe.

Ám még a felső erdőhatár előtt, úgy 1100 méter magasságban tábla figyelmeztetett:

az út a földmozgások következtében járhatatlanná és életveszélyessé vált,

a belépés tilos. Mint Japánban mindenhol, itt is őr posztolt a tiltó tábla mellett, így csak távoli képeket készíthettünk Japán egyik lepusztítóbb tűzhányójáról.

Sajnos nem jutottunk fel az Aszóra Forrás: Puskás Zoltán

Kemény kapaszkodás után késő délután hagytuk el az Aszó kráterét, és bringáink kormányát immár végcélunk, Fukuoka város reptere irányába fordítottuk. Csodálatos nyári délután volt, a nap perzselően ragyogott az égen, a körülöttünk terpeszkedő hatalmas rétek zöld színben pompáztak.

Ahogy megkezdtük az ereszkedést, meredek falú szurdokvölgyeken át vezetett tovább az út. Alig volt forgalom, nyugalom áradt mindenből. Ilyenkor az ember hajlamos elfelejteni, hogy a föld természeti katasztrófák által leggyakrabban sújtott övezetében jár,

ahol mindennaposak a vulkánkitörések, földrengések.

Minket szerencsére megkímélt a természet az effajta csapásoktól, de a természet brutális erejének nyomai lépten-nyomon felsejlettek. Néhány megrongálódott épület, összetört aszfalt szinte mindennapos errefelé, akárcsak az ennél is sokkal veszélyesebb földcsuszamlások.

A földcsuszamlás még a védőkorlát acélszerkezetét is tönkretette Forrás: Puskás Zoltán

Japán jóval többet nyújt pazar kastélyoknál, tökéletesen ácsolt szentélyeknél, futurista városoknál.

Japán szépsége az épített értékek és a természet harmóniájában rejlik.

Ha igazán meg akartjuk ismerni ezt a különös országot, érdemes elhagyni a nyüzsgő nagyvárosokat, eltávolodni a robogó autóktól, vonatoktól, az állandóan nyüzsgő utcáktól, és visszavonulni a természetbe. Itt tudjuk igazán elengedni azt a sok, többnyire téves sztereotípiát, amely a média hatására belénk ivódott az országgal kapcsolatban. Itt fedezhetjük fel az igazi Japánt, a mi Japánunkat.