Maire-Paule, Frans, Willy, Jacques és Luc évtizedek óta járják a hegyeket, de ilyen hosszú túrát most teljesítettek először. Hogy miként keveredtek ide Belgiumból, és honnan hallottak a kéktúráról? Frans gyógymasszőrként dolgozik, és egyik páciense évekkel ezelőtt vásárolt egy balatoni nyaralót. Az ő meghívására jöttek először Magyarországra a feleségével.
Egy hetet töltöttek itt, de pár nap után már nagyon szerettek volna valamerre kirándulni. Túralehetőségek után kutatva akadtak rá a kéktúrára, és
minél többet olvastak róla, annál biztosabbak lettek benne, hogy szeretnék végigjárni.
Három évvel ezelőtt aztán három barátjukkal együtt úgy döntöttek, nekivágnak.
2015 nyarán kezdték meg a túrát, akkor 11 nap alatt Velemtől Fehérvárcsurgóig 415 kilométert tettek meg. Két éve szintén nagyjából két hét alatt Fehérvárcsurgótól Hollókőig 420 kilométert, majd idén Hollókőtől Hollóházáig ugyanennyi idő alatt 405 kilométert gyalogoltak.
A csapat minden évben alaposan felkészült az adott szakaszra, így mire megkezdték a gyaloglást, már minden szállásuk előre le volt szervezve. Ebben nagy segítségükre volt Horváth Béla, a Kéktúra Szakbizottság tagja, túravezető, aki maga is megjárta már a kéktúra útvonalát, háromszor is. Az ő segítsége nélkül azért nem ment volna minden ilyen gördülékenyen, mondják a belga túrázók, hisz
a legtöbb szálláshely kizárólag magyar nyelven hirdeti magát.
Egy külföldi számára pedig sem elolvasni, sem kiejteni nem könnyű a magyar neveket, ahogy az beszélgetésünk alatt is kiderül, nem kis derültséget okozva számukra.
Bár elméletben képben voltak a domborzati viszonyokat illetően, azért néha érték őket meglepetések, például amikor a Mátra hegyeit mászták meg.
A legkedvesebb helyek között Sümeg, Kőszeg, Badacsony neve is felmerül,
egyikük inkább az Északi-középhegység vadregényesebb tájait említi, de mindannyian állítják, nehéz néhány helyet kiemelniük, mert az egész túra fantasztikus volt számukra. Szerintük ez az útvonal a túrázók paradicsoma.
Az embereket nagyon kedvesnek és segítőkésznek találták, még akkor is, ha a legtöbb helyen egyáltalán nem értették egymást.
A kéktúrára készített, egyedi pólóikkal mindenhol nagy sikert arattak.
Egyszer sem tévedtek el, és amin őszintén meglepődtek, hogy egy kivételével minden bélyegző a helyén volt.
Az pedig kifejezetten tetszett nekik, hogy a boltok a belga üzletekhez képest sokkal korábban nyitnak. Az időjárással végig szerencséjük volt, egyetlen veszélyesebb szituáció adódott, amikor egy esős napon egy megáradt patakon próbáltak átkelni.
Megkóstolták a magyar specialitásokat, a gulyást és a pörköltet, na meg a pálinkát.
Ez utóbbival elég alaposan megismerkedtek, hisz sok szállásról ezzel indították útnak őket.
Hogy visszajönnek-e, és folytatják-e a kékkörrel, még nem tudják, de az biztos, hogy otthon ismerőseiknek meleg szívvel ajánlják majd ezt a kalandot. Mert ahogy egyikőjük mondta:
több mint húsz éve túrázom, de a kéktúra volt életem legnagyszerűbb túraélménye.”