Szarvas környéke ősszel is rengeteg csodát rejt

őszi kirándulás Szarvas környékén
Az Anna-ligeti átvágás 1836-ban készült el
Vágólapra másolva!
A Békés megyei kisváros az utóbbi években a térség meghatározó turisztikai központja lett. Az arborétum, a Mini Magyarország makettpark, a Körösvölgyi Állatpark vagy a Vízi Színház önmagában is komoly vonzerőt képvisel, hát még így együtt. De nemcsak a városban, a környéken is érdemes barangolni. Ehhez adunk most néhány tippet.
Vágólapra másolva!

A Hármas-Körös melletti árvízvédelmi töltésen jó kis túrákat lehet tenni például a szomszédos település, Békésszentandrás felé. A Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság városszéli látogatóközpontja tökéletes kiindulópont: megnézhetjük a kiállítást és az állatparkot, információkat kaphatunk a környék látnivalóiról, sőt kerékpárt is bérelhetünk.

Jó hír a bringásoknak: szintkülönbség nem sok van Forrás: Turista Magazin

Jó hír a bringásoknak

Az igazgatóság néhány éve kerékpáros térképet is készített, amelyen öt túraútvonal részletes bemutatása szerepel. Ezek 20-40 kilométer hosszúak, de aki hosszabb túrára vágyik, akár egybe is fűzheti őket. A látogatóközpont november 5-ig tart nyitva, kerékpárt azonban szezonon kívül is bérelhetünk, de ekkor már csak a hétköznapokon.

Békésszentandrásra a Hármas-Körös melletti gáton juthatunk el. Mielőtt beérnénk a faluba,

érdemes letérni a duzzasztóhoz, amelyet Horthy Miklós kormányzó avatott fel

1942. október 15-én. A duzzasztómű megépítésével hajózhatóvá vált a Hármas-Körös, és lehetővé vált az öntözés nagyobb arányú alkalmazása a mezőgazdaságban. Ez azért volt különösen fontos, mert a kormányzó nagy álma volt az igencsak vízigényes rizstermesztés hazai meghonosítása.

A békésszentandrási duzzasztónál néhány éve egy kisvízerőmű is üzemel Forrás: Turista Magazin

Békésszentandrás nagyon népszerű a nyaralók körében, a települést övező holtágak partján szinte végig kis víkendházak sorakoznak. A falu központjától hét kilométert kell tekernünk meglehetősen rázós úton, hogy elérjük a környék egyik nevezetességét, az ország legnagyobb kunhalmát, a közel 11 méter magas Gödény-halmot.

A halom valószínűleg egy rézkori nomád nép vezetőjének sírját rejti.

A kurgán a népi emlékezet szerint a hajdanán itt élő gödényekről kapta a nevét, amelyek gyakran szálltak le pihenni a környező mocsarakból kiemelkedő magaslatra. Valójában azonban a közelben állt Gödénytelek nevű középkori falu neve maradt fent a halom nevében. A Gödény-halom megismerését tanösvény segíti.

Gödény-halom, az ország legnagyobb kunhalma Forrás: Turista Magazin

Ez nem az a Halásztelek

Békésszentandrásról Szarvasra leggyorsabban a 44-es számú főút mellett haladó kerékpárúton térhetünk vissza. A várost körbeölelő töltésen is érdemes bringázni, útközben láthatjuk például az 1927-ben épült Bikazugi Majorságot vagy épp a történelmi Magyarország közepét jelző emlékművet. Ha Szarvasról az árvízvédelmi töltésen a másik irányba indulunk, hamarosan elérjük a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság által kialakított Halásztelki tanösvényt.

Itt érdemes lerakni a bicikliket, és gyalog bejárni a 3,5 kilométeres útvonalat.

A folyó hullámterében kialakított tanösvény természetesen nem a Pest megyei városról kapta a nevét. Az itteni Halásztelek a 14. században jött létre, és egy időben még Szarvasnál is nagyobb volt. A török hódoltság alatt aztán elnéptelenedett, és ma már szinte csak nyaralók vannak itt. Az egész település pár rövid utcából áll, neve pedig mára Halászlakra változott.

A tanösvény kiindulópontja Forrás: Turista Magazin

A tanösvény állomásain megismerkedhetünk az itt élő növényekkel, állatokkal, és betekintést kapunk a táj múltjába és jelenébe. A 19. századi folyószabályozások során a Hármas-Körös nagy kanyarulatait átvágták,

a folyót szabályos mederbe terelték,

gátak közé szorították. Hogy milyenek lehetettek itt egykor a természetes viszonyok, arról ma már csak a hullámtér és néhány holtág mesél. A tanösvény egyik állomása a kubikgödröket mutatja be. Az árvízvédelmi töltések egykori anyagnyerő gödrei nemcsak a békák vagy a mocsári teknősök életében, hanem számos madárfaj táplálékszerzésében is fontos szerepet töltenek be.

Nemcsak gyönyörködni lehet az őszi hullámtérben, de sok újat is megtudhatunk róla Forrás: Turista Magazin

Kenuval a Holt-Körösön

A környéket a vízről is érdemes felfedezni, és nemcsak nyáron, hanem az őszi hónapokban is. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy a Holt-Körös vizét késő ősszel leengedik, ezután már nem tudunk a vízre menni. Szarvason több helyen bérelhetünk kajakot vagy kenut, például a helyi kajak-kenu klubnál, illetve a Körösvölgyi Látogatóközpontban.

Szarvason több helyen is bérelhetünk kajakot vagy kenut Forrás: Turista Magazin/Baksi/korostourist.hu

A Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körös közel 30 kilométeres hosszával kiváló terep a vízi turizmus számára. A holtág szabályozására több lépcsőben került sor.

A folyó hatalmas kanyarulatát először 1836-ban vágták át,

ezt az átvágást keresztezzük a Körösvölgyi Látogatóközpont közelében. Néhány évtizeddel később, 1888-ban a várostól távolabb újabb helyen metszették át a kanyarulatot, és alakították ki a folyó mostani, mesterséges medrét.

Az Anna-ligeti átvágás 1836-ban készült el Forrás: Turista Magazin

Az arborétummal, illetve a Körösvölgyi Látogatóközpontnak és Állatparknak is otthont adó Anna-ligettel határos partszakasz kivételével Szarvason szinte teljesen beépült a Holt-Körös partja. Ezeket mindenképpen érdemes útba ejteni, különösen most, amikor gyönyörű színekben pompáznak a fák.

A Körösvölgyi Állatpark büszkeségei, az európai bölények Forrás: Turista Magazin/Czifrák Gábor / KMNPI

A vízről a város jelképeinek számító mocsárciprusokat is közelről meg tudjuk nézni, amelyek zöld ruhájukat ilyenkor ősszel gyönyörű vörösre cserélik. Az Észak-Amerikában honos fák első példányait még az arborétumalapító Bolza Pál gróf telepítette a Körös-parton. Ma már nemcsak a Bolza-kastély előtt, de számos más helyen is láthatjuk őket. A Körösvölgyi Látogatóközpontban szezonban szakvezetéses kenutúrát is igényelhetünk. Ezt azonban pár nappal korábban mindenképpen egyeztessük le.

Forrás: Turista Magazin
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!