Tíz percük van a menekülésre, ha kitör a vulkán

A helyiek számára természetes a vulkán közelsége

Ha működő vulkánokról hallottam, mindig ijesztő képek jelentek meg a szemem előtt izzó láváról, füstről, menekülő emberekről. Egészen addig, míg el nem jutottam egy ecuadori kisvárosba, Latacungába. Ezen a településen a vulkán füstje megszokott jelenség, a menekülés pedig a hétköznapi élet része.

Latacunga ugyanis Ecuador legijesztőbb működő tűzhányója, a Cotopaxi alatt terül el. A vulkán közelségének ellenére a helyiek mindennapjait mégsem szövi át a félelem. „Ha itt nősz fel, mindez természetes. Tudod, hogyha a vulkán kitör, mindent hátrahagyva menekülnöd kell. De nekünk ez az otthonunk, szeretünk itt élni” – magyarázta Isabel Moreno, egy helyi édesanya.

A helyiek számára természetes a vulkán közelsége Forrás: Zelenai Rea

A vulkán árnyékában

Latacunga lakosságának patriotizmusa igazán példaértékű, én azonban inkább ijesztőnek találtam, hogy ennyire nem tanultak a történelemből. „A várost háromszor pusztította el a Cotopaxi, de minden alkalommal újjáépült” – mondogatták a helyiek büszkén. A települést 1584-ben alapították, és a Cotopaxi azóta több százszor mutatott kisebb-nagyobb aktivitást.

Jelentősebb kitörései 1698-ban, 1798-ban és 1877-ben szinte földig rombolták a várost.

Hogyan zajlik a kitörés? Mint kiderült, nem a látványosan fortyogó láva jelenti a legnagyobb veszélyt. „A problémát az okozza, hogy a Cotopaxi csúcsa olyan magas, hogy a tetejét már hó borítja. A hatalmas hókupola a kitöréskor felolvad, és a köves törmelékkel együtt lezúdul a hegyről” – magyarázták a helyiek. „A várost ilyenkor tizenkét méter magas vízhullám borítja el, elpusztítva az épületeket és az ott maradókat.”

Az utcai árusítás a leggyakoribb a városban Forrás: Zelenai Rea

Közel három hetet töltöttünk Latacungában, hogy megtudjuk, hogyan zajlik az élet ezen a veszélyeztetett településen. A valóság meglepett: a Cotopaxi tartomány központjaként funkcionáló Latacunga nem sokban különbözik Dél-Amerika többi poros, egyszerű kisvárosától. A déli meleg itt is fullasztó, a legkedveltebb étel itt is a rizses bab, és a fiatalokat itt is jobban izgatja a szerelem, mint az érettségi. A hétköznapok békésen telnek, mintha semmi sem fenyegetné az itt lakók életét: nem látni nyomát sem a Cotopaxinak.

A város fölé magasodó Cotopaxi vulkán közvetlen fenyegetést jelent Forrás: Zelenai Rea

Egy tiszta, napfényes reggelen azonban, ahogy Latacunga utcáin sétáltam, megjelent előttem a szörny. Közelebb volt, mint gondoltam, szinte a város fölé magasodott. Kiderült,

a Cotopaxi mindössze 25 kilométerre fekszik, de napközben teljesen eltűnik.

A szeles reggeleket leszámítva úgy tűnik, mintha Latacungát síkság venné körül, a hatalmas vulkán ugyanis mindig felhőkbe burkolódzik.

Kitört a pánik

Ha a vulkán el is bújik, egyvalami mégis figyelmezteti az erre járókat. A város számos pontján ütközünk olyan táblákba, amelyek azt jelzik, merre találjuk a legközelebbi punto de encuentrót, magyarul találkozási pontot. Természetesen nem randihelyszínekről van szó, hanem azokról a pontokról, ahová a helyieknek vészjelzés esetén menekülniük kell. Itt tudnak ugyanis felszállni a buszokra, amelyek elszállítják őket a biztonságos zónákba.

Menekülési útvonalat jelölő tábla a belvárosban Forrás: Zelenai Rea

„Vészjelzés esetén 2015 óta tilos autót használni” – magyarázta Miguel Martinez, latacungai tanár. Abban az évben ugyanis egy reggel megszólaltak a riasztók, katonák és rendőrök dörömböltek Latacunga házainak ajtaján, hogy tudassák, kitört a vulkán, azonnal menekülni kell. „Mindenki kapkodott, rohant, sokan kocsiba ültek, és száguldani kezdtek. A pánikban lévő sofőrök pedig ütköztek, karamboloztak, többek halálát okozták a városban.” – mesélte a férfi.

A helyiek odavannak a röplabdáért Forrás: Zelenai Rea

„Ezen a szombaton Latacunga megmutatta, hogy nem áll készen egy lehetséges evakuálásra.” – jelentette másnap Javier Erazo, helyi szociológus szakértő az El Comercio lap szerint. „Egyes családok nem tudták, mit csináljanak, mások a veszélyzónákba rohantak a gyerekeikkel, a gépkocsivezetők pedig elhagyták az utakat.

Teljes volt a zűrzavar, a lakosságon eluralkodott a félelem.”

Ezt követően sokan elhagyták a várost. Eladni azonban nem tudták a házakat, az ingatlanok elvesztették az értéküket. „Senki nem akart ide költözni, ezek a házak ma is üresen állnak. Bár az utóbbi évben egyre többen tértek haza, és kicsit felpezsgett az élet, Latacunga még mindig félig alvó város.”

Nem vesznek tudomást a veszélyről

Bár a Cotopaxi rezgéseit folyamatosan figyelik, meglepődve olvastam, hogy az ecuadori kormánynak nincs megfelelő felszerelése a vulkánkitörések előrejelzésére. „Ha megtörténik a baj, az információ túl lassan jut el a lakossághoz” – mondta Paula Fernandez, egy helyi édesanya.

„Vulkánkitörés esetén a jelzőrendszerek munkatársaitól először egy fővárosi központba jut el az információ, onnan pedig Latacunga városi rendőrségéhez. Ezzel rengeteg idő vész el.” Vészjelzés esetén Latacunga lakóinak

maximum fél órájuk marad a város elhagyására,

de az üzenetküldözgetések lassúsága miatt ez 10 percre is csökkenhet.

Reggeli sportolók a parkban Forrás: Zelenai Rea

Meglepő válaszokat kaptam a helyiektől, amikor arról kérdezgettem őket, miért laknak itt mégis. A többség mintha azzal nyugtatná magát, hogy Latacunga relatíve biztonságos hely. „Mi nem is vagyunk akkora veszélyben. Mivel a vulkán szája a főváros felé néz, ezért Quitóban nagyobb a veszély” – hallottam sokaktól a korántsem megalapozott, de annál megnyugtatóbbnak hangzó magyarázatot.

Az első város, amelyet a vulkánkitörés elpusztíthat, az Latacunga

– válaszolta egy szakértő a Cotopaxi vulkánnál, mikor erről kérdeztem. „Quito 50 kilométerre fekszik. A fővárosnak több ideje van, és csak egyik felét érinti közvetlenül a veszély: a szegénynegyedet, amely mélyen fekszik, és közelebb esik a vulkánhoz.”

A helyiek tévhitekkel nyugtatják magukat Forrás: Zelenai Rea

Amikor a Cotopaxi néhány éve megmozdult, szerencsére csak füstfelhőt köpött a közeli városokra. „A főváros olyan volt, mintha hó lepte volna el. A fehéres-szürkés hamu mindent beborított. Néhány napig maszkot kellett viselni, mert a hamu belélegzése veszélyt jelent a tüdőre.” – mesélték a fővárosiak.

Por, köd és hideg

A vulkán – minden veszély ellenére – kedvelt turistalátványossággá vált. A működő tűzhányót gyönyörű nemzeti park veszi körül, amelyet csak túravezetők dzsipjei segítségével lehet átszelni. A kocsik 4600 méterig visznek fel, onnan gyalog kell felmászni a menedékházig. Az 5897 méter magas hegy tetejét hó borítja, oda már csak profi hegymászó-felszereléssel juthatnak fel a túrázók.

Túraútvonalak a Cotopaxin Forrás: Zelenai Rea

A vulkán megmászását azonban csak az igazán elhivatottaknak ajánlom. A Cotopaxit körülvevő hatalmas park még barátságos, zöld terület apró bokrokkal, de

4500 méter után, a felhők alá érve már semmi sincs,

csak szürke, vulkáni por, köd, és rettentő hideg. A meredek hegyoldalon hatalmas árkok tanúskodnak arról, hogy nem kis mennyiségű láva zúdult le a korábbi kitörések idején. Hogy mekkora ereje lehet egy ilyen törmelékes-havas lávának, abba bele se mertem gondolni.

Nemzeti park a tűzhányó körül Forrás: Zelenai Rea

És ez még nem minden. 3500 méter felett már jelentkezik a hegyi betegség, amelynek tünetei a Cotopaxi csúcsa felé mászva jelentősen fokozódnak. „Az ideérkező hegymászók először egy-két napot a hegy lábánál töltenek, hogy akklimatizálódjanak. Ezt követően már nem jelent akkora nehézséget a felmászás” – mondták a túravezetők.

A hegyi betegség egyébként ijesztő jelenség:

felgyorsult szívverés, nehéz légzés, fejfájás és hasmenés

is lehet a tünete. Nem csoda, hogy a Cotopaxi túravezetői rendszeresen száguldanak le a hegyről az ájuldozó látogatókkal.

A vulkáni láva által kivájt mélyedés Forrás: Zelenai Rea

Bár sokan csodálják a hatalmas Cotopaxit, engem nem nyűgözött le, inkább ijesztőnek találtam. Alig vártam, hogy elhagyhassam ezt a ködös veszélyzónát. A helyieket pedig még kevésbé értettem meg. Hiába mondják, hogy számukra ez az otthon, a Cotopaxi alatt lakni számomra mégis olyan, mint kihívni magunk ellen a sorsot.