Lakói máig imádják, pedig munkástelepnek épült

wekerletelep
A Kós Károly tervezte kapu
Vágólapra másolva!
A kispesti Határ úti metrómegállótól pár percnyire mintha egy másik városba csöppenne az ember. Sőt nem is városba, inkább faluba, amely nemcsak hangulatos, régi épületeinek, de összetartó közösségének is köszönheti varázsát.
Vágólapra másolva!

Még soha nem jártam a Wekerletelep szívében. Most, a Kós Károly téren álldogálva le vagyok nyűgözve. A tér maga tulajdonképpen egy hatalmas park, körben pedig szebbnél szebb, népi szecessziós stílusban épült házak sorakoznak. Egyből kiszúrom a „Barátok közt-házat”, amely a népszerű sorozatnak köszönheti közismertségét.

Barátok közt Wekerlén Forrás: Turista Magazin

Példaértékű egész Európában

A 19. század második felében az iparosodás következtében Budapest lakossága jelentősen megnövekedett. A lakásépítések nem tudtak lépést tartani a népességnövekedéssel, így a fővárosban munkát vállaló vidéki emberek nem találtak maguknak lakhatási lehetőséget. A századfordulóra a probléma már olyan mértékűvé vált, hogy állami beavatkozásra lett szükség.

1908-ban Wekerle Sándor, akkori miniszterelnök kezdeményezésére az állam megvásárolt egy eladó birtokot Kispesten, hogy munkástelepet hozzon létre. Első lépésként a terület szélén mészhomoktéglagyárat építettek, és az itt készült építőanyagot használták fel az építkezéshez.

Egy típusház a 48-ból Forrás: Turista Magazin

„Az 1908 és 1930 között felépült telepen húszezer ember jutott lakhatáshoz” – meséli Zsolnai Éva, a Wekerlei Séták túravezetője, aki maga is tősgyökeres wekerletelepi. „A munkások 80 százaléka állami vállalatoknál dolgozott, például dohánygyárban, a MÁV-nál vagy a postánál.”

A telep tervezésekor fontos szempont volt, hogy

nem akarták bérházakba kényszeríteni a vidéki embereket,

inkább olyan környezetet tervezzenek, amely ismerős számukra, ahol otthon érezhetik magukat. Ez az elképzelés jól illeszkedett a 19. század második felében Angliából induló kertvárosi mozgalomhoz. Olyannyira, hogy Wekerletelep lett az egyik legnagyobb méretű és legjobban sikerült központilag tervezett és felépített európai kertváros.

Ugyanaz a típusház, mint az előző képen, csak a telep másik részén Forrás: Turista Magazin

Ötvenezer fát ültettek

A telep főterének beépítésére külön pályázatot írtak ki, melyet Kós Károly nyert meg. Kós úgy akart izgalmas teret létrehozni, hogy kikötötte, egy építész maximum két épületet tervezhet csak ide. Ő maga is csak a főteret lezáró két kapu egyikét, illetve a kaput közrefogó házakat tervezte.

A téren álló épületekben egyébként tisztviselőlakásokat alakítottak ki, amelyek a munkáslakásoknál nagyobbak voltak.

A telepen összesen 48-féle típusház van,

amelyeket több építész tervezett. Ha a környéken sétálunk, hamar feltűnik ez a változatosság, akad itt népi szecessziós és neogótikus, egyemeletes és földszintes, 2,6,8 és 12 lakásos ház is.

A Kós Károly tervezte kapu Forrás: Turista Magazin

A belső kialakítás tekintetében már kötöttebbek voltak a szabályok. Az építészeknek 44-46 négyzetméteres lakásokat kellett tervezniük, és az is meg volt határozva, hogy az egyes helyiségek mekkorák lehetnek. Minden lakáshoz terveztek saját vécét, fürdőszobát viszont nem, akkoriban ez még nem volt divat. Eredetileg népfürdőt akartak építeni a telepen, de ez végül nem valósult meg, mint ahogy nem épült fel a tervbe vett kórház sem, és villamos sem jár a körúton.

A tér másik oldalán pedig a Zrumecky-kapu, amely tervezője, Zrumecky Dezső nevét viseli Forrás: Turista Magazin

„A telep tervezésekor azt is meghatározták, mekkora legyen a zöldterületek aránya.

hogy ültessék el őket a kertjeikben" – meséli Éva. „A körutakra platánok kerültek. Amikor lombosak ezek a fák és összeborulnak az út felett, olyan, mintha egy gótikus templomban lenne az ember."

A közösség ereje

A főtérről az egyik oktatási tömb felé vesszük az irányt. Összesen négy ilyen intézmény van a telepen, melyekhez iskola, óvoda, tornacsarnok, igazgatói és tanítói lakások tartoznak. Ezek az átlagos wekerlei házaknál nagyobbak és díszesebbek, ami arra utal, hogy akkoriban a pedagógusok valóban megbecsült tagjai voltak a társadalomnak. Az iskolák mellé építészetileg hangsúlyos középületet, például templomokat terveztek.

Az iskolaigazgatók számára ilyen szép házakat építettek Forrás: Turista Magazin

Minden felekezetnek lett volna egy temploma, végül azonban csak a református és a katolikus templom épült meg. A főtér közepére munkáskaszinót is terveztek, amely nevével ellentétben inkább könyvtár, alapoktatást szolgáló intézmény, illetve munkásgimnázium lett volna felnőttek számára. Akkoriban nagyon magas volt az analfabéták aránya, az alapfokú oktatás ugyanis csak 1908-tól lett ingyenes.

1910-ben alakult meg a máig létező Társaskör, melynek egyik legfontosabb célja az volt, hogy a telep lakosait közösséggé kovácsolja. Ezért hívták életre az énekkart, a zenekart, a sakk-kört és a különböző sportköröket.

Bár a munkások az ország különböző pontjairól érkeztek ide, hamar kialakult a közösség,

és a wekerlei lokálpatriotizmus. És ez ma sincs másképp. Még most is sokan ragaszkodnak Wekerléhez, annak ellenére, hogy a lakások mai szemmel nézve elég kicsik.

Télvíz idején is gyönyörű Forrás: Turista Magazin

A helyiek ragaszkodását az is jól mutatja, hogy közel ötszáz önkéntes van a telepen. Ők szervezik a rendezvényeket, de az újságszerkesztéstől kezdve a szemétszedésig mindenben részt vesznek. Nyaranta pedig önkéntes fellépők zenélnek a főtér zenepavilonjában.

Az országban először itt indult el a „Tégy egy könyvet – végy egy könyvet!” kezdeményezés.

Ez egy szabadtéri könyvszekrény, amelyből bárki kiveheti a neki tetsző könyvet, és beteheti, amit már elolvasott, és szívesen továbbadná.

Ingyen elvihető könyvek Forrás: Turista Magazin

De van itt madárbarát tanösvény és közösségi összefogásból született Életfa is, amelyhez egy szép helyi ünnep kötődik. A Wekerlei Életfa ünnepén, amit a tavaszi napforduló utáni szombaton tartanak, a telep négy teréről zenés, fáklyás menetek indulnak a főtéren álló Életfához.

Ötvenezer fát ültettek Forrás: Turista Magazin

Az otthonuk a látványosság

Az első wekerlei sétákat a helyi rendezvények, például a szeptemberi Wekerlei Napok keretében tartották. Ezeken még főleg az itt lakók vettek részt, de most már egyre többen jönnek a főváros, sőt az ország más részeiről is. A Wekerlei Társaskör szervezésében ma már

számos helytörténeti sétából szemezgethetnek az érdeklődők,

van például kimondottan kisiskolásoknak szóló program, kerékpáros sporttörténeti séta, építészeti séta.

„A mi sétáink annyiban mások, mint a többi városnéző túra, hogy mi az otthonunkat mutatjuk be” – mondja Éva, aki a lelkemre kötötte, mielőtt visszatérnék a nagyvárosi nyüzsgésbe, nézzem meg a telep szélén álló rendőr-főkapitányság épületét, amely alighanem a legszebb az egész országban. Igaza volt.

Rengeteg felfedeznivaló apró részlet Forrás: Turista Magazin

Ahogy visszafelé tartottam a metrómegállóhoz, még bolyongtam kicsit a wekerlei utcákon. Ritkán látni ilyen gyönyörű fasorokat, amelyek még télen, csupaszon is lenyűgözőek. El is határoztam, hogy tavasszal, lombfakadás után, és persze az őszi színkavalkád idején is eljövök majd újra, mert látnom kell ezeket az utcákat teljes pompájukban.

A Wekerlei Sétákkal kapcsolatban ezen az oldalon szerezhetnek még több információt.

Forrás: Turista Magazin

Forrás: TURISTA MAGAZIN
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!