Egy bicikliút, ahol tekerni nem kell, csak élvezni a csodát

A kerékpáros turizmus sajátos műfaj. Ha valaki kívülálló, mint én, idegenkedve szemléli a szűknadrágos, sisakos embereket, amint megszállottan róják a kilométereket. Van azonban egy pálya, ahol még a magamfajta amatőrök is élvezhetik a bringázást. Az Alpok-Adria bicikliút egyik észak-olasz szakaszán gurultunk le barátaimmal.

„Olaszország? Rendben. De biciklizni is kell? Hááát..." – valahogy így reagáltam barátaim felvetésére, hogy ugorjunk ki egy hosszúhétvégére Itália északi részébe. Gyerekkoromban élveztem a bringázást, azóta azonban csak ritkán pattanok nyeregbe. „Csak gurulni kell lefelé" – jött a megnyugtató válasz, én pedig megadtam magam:

soha nincs késő kipróbálni valami újat.

Mindezt azért kell előrebocsátanom, mert tisztában vagyok vele, hogy a kerékpáros turizmus nem mindenkinek vonzó. Nekik is érdemes azonban tovább olvasni ezt a beszámolót. Európa egyik legszebb bringaútja ugyanis nem a szenvedésről, a teljesítményről vagy a monotóniáról szól, hanem az önfeledt kikapcsolódásról.

Ennél jobb nincs is

Barátaim tanácsára mi az Alpok-Adria kerékpárút egy körülbelül 30 kilométeres szakaszát szemeltük ki Pontebbától Carniáig. A pálya különlegessége, hogy túlnyomó részt egy régi vasútvonal felszedett pályáin kanyarog az Alpok hegyei között. Ebből következően nem voltak ritkák a rövidebb-hosszabb alagutak. Volt, hogy több mint 600 métert gurultunk egy hegy gyomrában a kivilágított pályán. A hűvös, nyirkos „barlangból" kiérni a napsütötte hegyek és vízesések közé egészen káprázatos élmény.

De volt, hogy viaduktokon keresztül vezetett utunk, vagy épp árnyas lombkoronák alatt. Csak az utolsó pár kilométeren kellett rátérni az autóútból leválasztott sávra, ott ráadásul már tekerni is kellett, mert már nem lejtett tovább, de ki lehetett bírni.

Útközben, nagyjából félúton egy remek lazulós helyen ejtőztünk egy fél órát.

Chiusaforte régi vasútállomása most a bringásokat szolgálja ki inni- és ennivalóval, plusz a bicikliszereléshez szükséges szerszámokkal. Az épület mellett teheneket lehet bámulni (amíg az amúgy békés őrkutya nem jelzi, hogy ő bizony ellátja a feladatát), a bicikliút túloldalán pedig nyugágyakon kipihenni a fáradalmakat egy kávé vagy egy bor mellett.

A képre kattintva megnyithatja a galériát! Forrás: Origo

A fáradalmakat persze érdemes idézőjelbe tenni, mert lefelé gurulni tényleg nem megerőltető. Gyerekektől idősekig sokan voltak a pályán. A kezdőknek azért egy jó tanács: érdemes beszerezni egy biciklis nadrágot előtte (a legolcsóbb kb. 2000 forint), mert bár a benne lévő szivacs elsőre fura, a nyereg egy idő után még akkor is feltöri a feneket, ha alig tekerünk.

Az időjárástól a menetrendig

Ez így persze mind szépen hangzik, de azért némi szervezést igényel egy ilyen út. Először is, az Alpokban elég kiszámíthatatlan az időjárás, márpedig esőben tekerni nem túl szórakoztató. Mi folyamatosan néztük a helyi előrejelző oldalakat, de azok napról napra más időt jósoltak. A becsületesebbek oda is írták, hogy

50 százalékos a prognózis megbízhatósága – vagy bejön, vagy nem.

Emiatt mi kénytelenek voltunk lemondani Pontebbába foglalt szállásunkat, és a tengerparti Gradóba tenni azt, ahol biztosra mondták a napsütést. Úgy voltunk vele, ha mégis jó idő lesz, legfeljebb autóval felmegyünk az Alpokba. Jó idő lett, felmentünk.

A másik megoldandó feladat a kerékpár beszerzése. A barátaim otthonról hozták magukkal a sajátjukat az autó tetején, nekem azonban kölcsönözni kellett. A jó hír, hogy Olaszországban, legalábbis ezen a részén, hihetetlenül népszerű a kerékpáros turizmus. Ennek megfelelően sok helyen lehet bérelni. Mi a gradói szállásunktól 5 percre találtunk egy boltot, ahol

napi 10 euróért már el is vihettük a biciklit, amihez csomagtartó és biztonsági zár is járt.

Végül a harmadik a logisztika. Ha autóval megy az ember, és nincs külön sofőr erre a célra, azért vissza is kell menni. Vonattal ez megoldható, biciklit is lehet rajta szállítani, bár furcsamód a vasúti menetrendben sok buszjárat is szerepel, ahol ugye nincs meg ez a lehetőség. Mi azt csináltuk, hogy Carniából egyikünk visszavonatozott Pontebbába, míg mi megvártuk a bringákkal az autót. Szerencsénk volt: a vonat szinte azonnal indult, és 150 km/h-val száguldva 10 perc alatt Pontebbában volt, így körülbelül 40 perc múlva már tettük is fel a bringákat az autóra.

Bár a hosszúhétvége fénypontja kétségkívül az a néhány óra volt, amit az Alpok-Adria kerékpárúton töltöttünk, Észak-Olaszországba nem csak emiatt érdemes elutazni. De ez már egy másik cikk témája.