Az egyik legősibb magyar barlangban jártunk

A barlang megmaradt három termének legnagyobbika, a Létrás-terem

Az Esztramos-hegy egykor közel négyszáz méteres magasságba emelkedő tömegét az elmúlt évszázadokban az ember alul-felül, kívül-belül meghódította, de még az a kevés is, ami megmaradt, a természet alkotómunkájának egyedülálló példája.

A Cserehát és az Aggteleki-karszt határán emelkedő Rudabánya–Szalonnai-hegység legészakibb tagja ma megcsonkítva emelkedik a Bódva-völgye fölé. A hegy kiváló minőségű mészkövét és föld alatti vasércteléreit az Árpád-kor óta bányászták. Az iparosodás, majd különösen Trianon után már nagyüzemi módszerekkel, több száz helybélinek munkát adva zajlott a hegy kincseinek kiaknázása. Eközben több mint félszáz barlang nyílt meg, amelyek nagy része a bányászat nélkül valószínűleg örökre ismeretlen maradt volna számunkra.

Föld alatti csodák

Mivel azonban a hegy felső, 80 méterének anyaga szinte teljes egészében a szállítószalagon végezte, az itteni barlangokra sajnos találó lett a tiszavirág-életű jelző – legalábbis a felfedező ember szemszögéből.

Az elbányászott felső szint 23 barlangja közül 18 nyomtalanul megsemmisült,

és ez még csak a kutatók előtt ismertté vált üregek száma. Az alsó barlangok sem jártak sokkal jobban, ezek közül ugyanis sokat törmelékkel töltöttek fel.

A kőbányászat eltüntette a hegy felső nyolcvan méterét és annak számtalan barlangját Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Eközben érvénybe lépett az 1961-es természetvédelmi törvény, amely kimondta az ország barlangjainak feltétel nélküli védettségét. Három évvel később tárult fel egy szokásos bányászati robbantás nyomán a hegy talán legkülönlegesebb barlangja, amelyet később Földvári Aladár geológusról és egyetemi tanárról neveztek el.

A kutatások szerint ez hazánk egyik legősibb, több mint kétmillió éves föld alatti ürege,

amely még a talajvíz szintje alatt oldódott ki a kőzetből. Ezt jelzi az egyedülálló, teljesen vízszintes mennyezet, amelyről cseppkövek százai mellett hatalmas, gomba alakú kőnyelvek lógtak le. A falakat díszítő cseppkövek itt már nem növekednek, a hegy kiemelkedése óta eltelt évezredek óta megőrizték eredeti formájukat.

A barlang megmaradt három termének legnagyobbika, a Létrás-terem Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A mintegy kétszáz méter hosszú barlang alapvető feltárása ugyan megtörtént, de sokáig úgy tűnt, hogy természetvédelem ide vagy oda, ez a csoda is a hegy többi barlangjának sorsára jut. A bánya tovább bővült, megsemmisítve az elsőként felfedezett részeket. A megmaradt három terem közül a fejtéshez legközelebb esőben

a robbantások lökéshullámai leszakították a függő kőnyelveket,

a járatba lejutó munkások és helybéliek pedig a korábbi esetekhez hasonlóan innen is összegyűjtötték a legszebb, könnyen letörhető képződményeket, hogy legalább otthoni polcdíszként megőrizzenek valamit a halálra ítélt föld alatti csodából.

A kőbánya szélén, egy érintetlenül hagyott védőpillér alatt rejtőzik a barlang. Jobb végében az egykori összekötő alagút egy szakasza is megmaradt Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Rombánya és ipari emlék

Miközben a bányászok a hegy szikláját növesztették, a természetvédelmi szakemberek a bánya tulajdonosával és a politikusokkal egyeztetve folytatták apró lépésekben haladó munkájukat. Végül, közel két évtizeddel és számtalan sajtómegjelenéssel később megtörtént a csoda: elrendelték a bányászat leállítását a barlang százötven méteres körzetében, hogy megmentsék, ami a föld alatti világból még megmaradt.

Ezt a legtöbben rombarlangnak nevezik, gyorsan hozzátéve, hogy

a környék egyik leggazdagabb formakincsét rejtő barlangja romjaiban is gyönyörű.

A barlang körüli, védőpillérnek nevezett hegyormot később mindhárom oldalról körbeérte a bánya. A kitermelés a következő években az alsóbb teraszokon is folytatódott, immár a barlangtól jóval távolabb, egészen a bánya 1994-es bezárásáig.

Az egykori kőzúzó üzem a hegy tetején lévő bányaudvaron, amelyet kőről kőre foglal vissza az erdő Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A védőpillér az évek alatt nemcsak a barlangot őrizte meg, hanem az üzemi alagút egy szakaszát is, amely a nagyipari bányászat első évtizedeiben kötötte össze az eredetileg több pontból kiinduló fejtési területeket. Ipari emlékből azonban ennél sokkal többet tartogat a hegytető:

fennmaradt a teljes kőzúzó üzem,

pontosabban annak legnagyobb, rongálók által mozdíthatatlan része.

Az itt felaprított kőanyag egy 130 méter magas aknán keresztül hullott a hegy mélyébe, ahonnan már elérhető közelségben volt a bódvaszilasi állomásról induló vasúti vágány. Ez utóbbi helyén ma a kéktúra útvonala halad, míg a különleges, óriási akna az egykori kiszolgáló építmények mellett gondosan lefedve, egyelőre kifogástalan szerkezeti állapotban várja sorsát.

A védőpillér szélén a robbantások lökéshullámai összetörték a törékeny képződményeket Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Ritkán látogatható

A barlangban a kilencvenes évek elején kiépültek a látogatást megkönnyítő lépcsők, és világítás is van, bár ez utóbbi a rongálások miatt éppen nem működik. A lakott területektől távoli hegytető sajnos a rossz szándékkal érkezők számára is ideális terep.

A barlang alapvetően csak kutatási céllal látogatható, de az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága alkalmanként nyílt túrákat is meghirdet. A létrák ellenére itt-ott azért minimális mászótudásra is szükségünk van, ha fel szeretnénk fedezni a barlang egyedülálló világát. Jelenleg újabb látogatási lehetőség nem áll előkészítés alatt, de érdemes követni az ANPI felületét, esetleg addig is megcsodálni a hegy alsóbb bányaszintjének jelenleg is nyitva álló részét.

Forrás: Turista Magazin

Forrás: Turista Magazin