A Balaton-felvidék középső részének kismedencéi, a Pécselyi-, a Vászolyi-, a Dörgicsei-medence ugyan elkülönülnek egymástól, de egyformán gyönyörűek, és hasonló adottságokkal rendelkeznek. Ezek a dimbes-dombos tájak a változatos földtani felépítésnek köszönhetik létrejöttüket, egészen pontosan annak, hogy a különböző kőzettípusok eltérő mértékben álltak ellen a külső erők munkájának. Ezúttal a Pécselyi-medencét és környékét fedeztük fel.
Első célpontunk a Pécsely közelében található Zádor-vár volt, ahová egy könnyű túrával jutottunk fel a falu széléről. Útközben elhaladtunk a Zádor-kút mellett, ez a bővizű forrás Pécsely és Balatonszőlős vízellátását is biztosítja.
A 14. században épült vár már jó ideje rom.
1384-ben Vezsenyi László, Anjou Mária asztalnokmestere kapott engedélyt egy vár építésére a királynőtől. A család kihalása után Mátyás király Kinizsi Pálnak adományozta a várat, később pedig a Himfy család tévútra tért, rablólovagként működő tagjai is tanyáztak benne. A várnak hadászati jelentősége nem volt, így a 15. századtól kezdve pusztulásnak indult.
Tavaly régészeti feltárások kezdődtek a romoknál, és a felmérések alapján elkészült egy 3D-s rekonstrukció a hajdani állapotokról.
Jobb, ha nem próbálunk meg felmászni a várfalra, mert elég ingatag,
a kövek mállanak, amire tábla is figyelmeztet bennünket. Inkább kerüljük meg a romokat, és a vár tövéből gyönyörködjünk a panorámában. Előttünk a Balaton és a Tihanyi-félsziget az apátság tornyaival és a félsziget túlsó felén a tavaly átadott sajkodi kilátóval. A romoktól a pécselyi szőlők között kanyargó dűlőutakon ereszkedtünk le, miközben kicsit irigykedtünk a hangulatos, panorámás présházak és nyaralók tulajdonosaira.
Pécselytől délre, Klárapusztánál szerettünk volna lemenni az Örvényesi-Sédhez, amely itt halad Örvényes és végcélja, a Balaton felé. A patakot több karsztforrás is táplálja, köztük a Zádor-kút, így mindig van víz a mederben. Gyönyörű erdőkkel szegélyezett legelőn át visz az út a patakhoz, miközben
végig élvezhetjük a közeli Balaton látványát.
A völgyben hűvös, páradús a mikroklíma, ennek köszönhetően dús vegetációjú gyertyános-tölgyes erdőtársulás alakult ki.
Ha a dús növényzet miatt nem is tudunk mindvégig közvetlenül a patak partján haladni, Zádor várától egészen Örvényesig a patak futásával párhuzamosan jelzett turistaúton gyalogolhatunk. Örvényes legismertebb nevezetessége a vízimalom.
A feltételezések szerint már a 11. században is állt itt egy malom,
az 1700-as években pedig már három működött a faluban. Ez az épület a 19. században nyerte el mai formáját, és ma is működőképes.
Az Örvényesi-Séd vizének egy részét mesterséges árokban vezették a malom felülcsapós kerekére, majd a víz a néhány lépésnyire álló szép barokk kőhíd alatt fut bele ismét a mederbe, hogy aztán folytassa útját a Balatonig.
A híd kis kőfülkéjében Nepomuki Szent János szobrát látjuk,
aki a hajósok és halászok mellett a vízimolnárok védőszentje is volt. A vízimalom egy hatalmas hársfa árnyékában bújik meg. Az épületet belülről is meg lehet nézni, a tárlatvezetés során nemcsak a malommal és a molnárok életével ismerkedhetünk meg, de az is kiderül, mennyire ismerjük a hazánkban honos gabonaféléket.
Ha már Örvényesen járunk, érdemes megállni a szomszédos Balatonudvariban is, melynek híres temetőjében még ma is látni több száz éves szív alakú sírköveket. A temetőt az 1770-80-as években nyitották meg a református és római katolikus hívek számára. A restaurált kövek némelyikén még ki lehet venni a neveket és az évszámokat. Van itt 1800-ból, 1822-ből és 1904-ből származó sírkő is.
Hogy miért éppen szív alakúra faragták a köveket, nem lehet tudni. Ahogy Marton Jenő Balatonudvari története (1999-es önkormányzati kiadás) című könyvéből megtudjuk,
több monda is próbált a kövek eredetére magyarázatot találni.
Az egyik szerint szerelmi bánat áll a szív alakú sírkövek hátterében. Egy balatonudvari halász szép lánya beleveszett a Balatonba, és szerelme, egy helyi kőmíves legény szív alakú sírkövet készített az emlékére. Ez annyira megtetszett a helyieknek, hogy a legény egyre-másra kapta a megbízásokat hasonló kövek faragására.
Eötvös Károly viszont így ír a sírkövekről A balatoni út vége című munkájában: “Volt Balatonudvariban valaha egy szegény ember, valami furcsa ember, találékony elme, olyan falusi ezermester. Kitalálta, hogy a sírköveket szív alakúra kell faragni. Legyen lába, amelyet elültessenek a sírban nyugvó fejéhez, de ami kimarad a földből, olyan legyen az, mint az ember szíve. Arra jöjjön rá az írás. Ez illik a holtakhoz is, az élőkhöz is.”
Forrás: Turista Magazin