A vidám temetőben rosszat is lehet mondani a halottról

Ez talán egy favágó sírja lehet, a román nyelvű sírfeliratokat sajnos nem értettük, így csak a képek alapján találgathattunk

A Románia északi szegletében fekvő Máramaros elsősorban hagyományőrző falvairól és gyönyörű tájairól híres, de érdemes a Monarchia egykori keleti bástyáját, Máramarosszigetet is felkeresni. És ha már arra járunk, a környék legfurcsább látványosságát se hagyjuk ki.

Volt egy kép a fejemben arról, milyen lehet Máramarossziget. Mint kiderült, a múltat képzeltem el, de persze ma már semmi nem olyan, mint a Monarchia idején. Mégis, ha nagyon koncentrál az ember, az átalakult díszletek között megláthatja a sószállító hajókat és a sóval megrakott négyökrös szekereket, a főtéri üzlet harsány reklámtáblája mögött pedig a hajdanvolt patika is feldereng.

A Monarchia korabeli házfalakat ma már elfedik a reklámtáblák és a kirakatok Forrás: Turista Magazin/Francz Ilona

A só tette naggyá

Az Iza és a Tisza torkolatánál fekvő Máramarossziget a Magyar Királyság fa- és sóiparának egyik központja volt. Nevét onnan kapta, hogy a Tisza, az Iza és a Róna-patak által határolt szigeten fekszik.

A középkori Európában a só az egyik legfontosabb árucikk volt.

Az erdélyi sóbányák mellett a második legnagyobb lelőhely Máramarosban volt, erről egy 1489-es, II. Ulászló korából származó okmányban olvashatunk. A legfontosabb sóaknák Técsőn, Huszton, Rónaszéken és Aknasugatagon voltak.

Máramarossziget szülötte többek között Elie Wiesel, Nobel-díjas író, Leövey Klára, a magyar nőnevelés egyik úttörője és Hollósy Simon, a nagybányai festőiskola alapítója Forrás: Turista Magazin/Francz Júlia

Máramarossziget a 15-16. században a sókamara székhelye volt, ez a szerep jelentősen meghatározta a város fejlődését. A bányászat és a sószállítás sok embernek adott munkát a környéken.

A máramarosi só fő szállítási útvonala a Tisza volt,

a folyón vitték tovább a sót a távoli sólerakatokból, például Debrecenből, Szolnokról.

A máramarosszigeti kikötő raktáraihoz szekerekkel szállították a sót, majd onnan a tavaszi magas vízállás idején úsztatták az árut a kívánt helyszínre. A hajókat általában otthagyták a célállomáson, és faanyagként értékesítették. Az egyik legfontosabb kirakodóhely Poroszló volt, ahonnan szekerekkel vitték tovább a máramarosi sót Eger felé. 1872-ben a vasút is eljutott Máramarosszigetig, és ezzel a város a Tisza-mente egyik legfontosabb fűrészáru-kereskedelmi központja is lett.

Az egykori vármegyeháza a város egyik legrégibb épülete Forrás: Turista Magazin/Francz Júlia

Híres máramarosiak

Míg a máramarosi falvakban főként románok laknak, Máramarosszigeten gyakran lehet hallani magyar szót. A 33 ezer lakosú városban ma közel 6500 magyar él. A belváros két utca köré szerveződik, itt sorakoznak egymás mellett a Monarchia idejében épült eklektikus és szecessziós épületek, mint például az egykori Vigadó vagy a Korona szálló.

A főtér végén álló neogótikus református templom mellett áll a város szülöttének, Leövey Klárának az emlékműve.

A magyar nőnevelés elkötelezett támogatója részt vett az 1848-49-es magyar szabadságharcban,

Teleki Blankával együtt segítették a bujdosókat, lázító könyveket osztogattak, és a vádak szerint pénzzel támogatták az emigránsokat. Tevékenységükért letartóztatták őket, mindketten évekig raboskodtak Kufstein várában.

A város Máramaros vármegye egykori székhelye volt, ezt a szerepet ma már Nagybánya tölti be Forrás: Turista Magazin/Francz Júlia

Máramarossziget másik híres szülötte, akinek múzeuma van a városban, Elie Wiesel, Nobel-díjas író, aki gyermekkori emlékei alapján írta leghíresebb műveit. A városban hajdan jelentős számú zsidó lakosság élt, innen indult útnak a 18. század elején a haszid zsidó reformmozgalom. 1944-ben több mint 38 ezer zsidót deportáltak Máramarosból, emléküket a belvárosban álló emlékmű őrzi. A közelben találjuk az egykori börtönt is, amely ma a kommunizmus áldozatainak múzeuma.

A kommunizmus időszakának leghírhedtebb börtöne volt ez,

amelyet a „miniszterek börtönének” is neveztek, mert itt tartották fogva a szellemi élet elitjét.

Szerettünk volna lemenni a Tiszához, de csak a város szélén sikerült alkalmas helyet találnunk. A Tisza itt, nem messze a forrástól, még keskeny és zabolátlan. Ezen az oldalon csak egy kóbor kutya és kölyke bujkált a part menti bokrok között, de a túlparton, az ukrán oldalon sem volt túl sok mozgás, csak egy magányos őrtorony figyelt szigorúan a fák közül.

Az ukrán-román határon kanyargó Tisza két ága, a Fekete-és a Fehér-Tisza a közeli Rahóban egyesül Forrás: Turista Magazin/Francz Júlia

Ahogy a folyó mentén Szaplonca felé haladtunk, a Máramarosi-havasok gyönyörű vonulatai követtek bennünket, köztük a távolban a jellegzetes, kúp formájú, 2061 méter magas Hoverla, Ukrajna legmagasabb csúcsa. Sok-sok évvel ezelőtt egy szegedi egyetemi csapattal jártam ott, most, a napfényben fürdőző hegyeket látva szívesen tettem volna egy pár napos kitérőt, hogy újra megmászhassam. Szaplonca előtt beértünk egy kis faluba, Hosszúmezőre, melyről megállapítottuk, hogy

egészen olyan, mintha egy magyar településen járnánk.

Később kiderült, nem tévedtünk, ugyanis a falu Máramaros megye egyetlen magyar többségű települése.

A jellegzetes, szaploncai kék színűre festett fejfák Forrás: Turista Magazin/Francz Júlia

Vidám temető

Szaploncát sok turista látogatja, ugyanis itt található a híres Vidám temető. A szokatlan név egy valóban szokatlan sírkertet takar, melynek fejfáin olykor ironikus sírfeliratok emlékeznek meg az elhunytról. Az első, azóta jellegzetessé vált fejfákat Stan Ioan Patras szaploncai népművész festette még a ’30-as években. Aztán a falu lakóinak annyira megtetszettek a festmények, hogy egyre többen kértek hasonlót, és most már közel 800 fejfa áll itt.

A temető temploma még átalakítás alatt áll, de félkész állapotban is fogadja a hívőket Forrás: Turista Magazin/Francz Júlia

A szaploncai kék színű fejfák naiv festményei az elhunyt életéből vett jeleneteket ábrázolnak, de olyan is van, amely az illető halálának körülményeit ábrázolja. A román nyelvű sírversek egy részét állítólag sokan előre megírják maguknak.

Sajnos a feliratokat nem értettük,

de a festményeket nézegetve is sok minden kiderült az elhunytakról. Mint minden közösségben, itt is akadt olyan, aki jó anya volt vagy ügyes mesterember, vagy éppen szeretett kártyázni és mulatni, esetleg nem vetette meg az italt.

Ez talán egy favágó sírja lehet, a román nyelvű sírfeliratokat sajnos nem értettük, így csak a képek alapján találgathattunk Forrás: Turista Magazin/Francz Júlia

A temetőben templom is áll égbe szökő toronnyal, színes kerámiacserepekkel és aranyozott szentképekkel. Újnak tűnik, de kiderült, hogy csak átépítik. A régi templom képét látva el sem hiszi az ember, hogy ugyanarról az épületről van szó. A látványos átalakulás hátterében vallási vita áll. A templom ugyanis korábban a görög katolikusoké volt, de hosszú huzavona után végül az ortodox egyházé lett, amely nagyarányú átalakításba kezdett.

Forrás: Turista Magazin

Forrás: Turista Magazin