Az ősi magtárnál jártunk, ahol a világ legnagyobb filmjeit forgatták

A nyugat-afrikai Marokkó az utóbbi évek egyik legfelkapottabb célpontja lett a magyar utazók körében is. Nemrégiben én is tettem egy kisebb körutat az országban. Megannyi lenyűgöző helyszínen jártam, melyek között az egyik legnagyobb élményt egy híres középkori, sivatagos területen épült falu jelentette. Ait Ben Haddou nemcsak a világ egyik legrégebbi, épen maradt élelmiszerraktára miatt érdekes, de azért is, mert a legnagyobb hollywoodi történelmi filmeknek is kulisszául szolgált.

Marokkó számos kellemes és gazdaságos módját kínálja a szabadidő eltöltésének. Azok is megtalálhatják a számításukat, akik a tengerparti pihenésre esküdnek, és azok is, akik – ahogy én – inkább a történelmi-kulturális emlékekért lelkesednek.

Ráadásul Marokkó az a hely, ahová nemhogy érdemes, hanem egyenesen ajánlott is a téli időszakban utazni.

Az éjszakák ugyan hasonlóan hidegek, mint itt, de nem annyira, hogy emiatt ne lehessen vállalkozni akár egy szaharai kempingezésre is (szigorúan szervezett keretek között). Nappal pedig februárban is telibe találja az embert a nyárias idő. Két nagyvárost is bejártam, ahol a kora délutáni órákban már kellemes, 26-28 Celsius-fokban bolyongtam a látnivalók között. Nyáron viszont nehezen viselhető el a hőség.

A Jnan Sbil városi közparkban, Fez szívében Forrás: Juhász Péter

Marokkóról sok jót és legalább annyi rosszat lehet hallani-olvasni azoktól, akik már megfordultak ott. Én felerészben egyedül tettem meg egy kisebb országjárást az északi Fezből Marrákesen át több megállóval, egészen a Szahara kapujáig, az algériai határt megközelítve Merzougánál. Vonatoztam és buszoztam is éjszaka nagy távolságokra. Mindkettő biztonságos volt, és megbízható. Persze sokan szerezhetnek eltérő tapasztalatokat, de

én nem találkoztam olyan körülménnyel, ami eltántorítana egy esetleges következő kirándulástól ide, sőt, ellenkezőleg.

A két említett királyi város elképesztő építészeti öröksége, a medinák – óvárosok – atmoszférája, az esti nyüzsgés a városközpontokban, Marrákes legendás világörökségi piacterének, a Dzsema el Fnának a forgataga, mind kellemes emlékeket jelentenek. Még Fez városának híres, ezer événél is idősebb, labirintusszerű medinájában sem tévedtem el igazán – ezt persze nem is bánom –, noha az utazók az ottani teljes „elveszést” tartják az egyik nagy kihívásnak.

A külvilágtól általában elzárt királyi palota egyik kapuja Fezben, az óváros szélén Forrás: Juhász Péter

Erőteljesen nyomuló piaci árussal alig találkoztam, a repülőtéri taxizásoknál is csak egyszer próbálkoztak simliskedéssel. A közterületeken pedig nagyon látványos a rendvédelmi erők jelenléte – katonák és rendőrök közösen vigyáznak a turistákra és a helyiekre is.

Ez utóbbinak persze megvan az oka.

Marokkó nyitott ország, ahol a turizmus az egyik legfontosabb ágazat a gazdaságban.

Ha az utazók csalódottak, nem mennek többet, ezt pedig rengetegen közvetlenül a bőrükön érzik meg. Azt pedig könnyen észre lehet venni, hogy a marokkóiak jelentős része szerényebb körülmények között él a közép-európaihoz képest. Például utam során érintettem olyan berber falvakat is, ahonnan a gyerekek csak a néhány éve elindított iskolabuszokkal tudnak iskolába járni, és egyes településeken továbbra is a tradicionális mesterségekből próbálnak megélni az ott élők.

Művelési terület egy kisváros határában: a parcellákat családok művelik Forrás: Juhász Péter

Miért ne menjünk Marokkóba?

Két dolog miatt nem érdemes Marokkóba utazni. Az egyik, ha az a célunk, hogy a hazai vagy úgy általában, az európai árszínvonal alatt utazzunk. Bár az országban valóban olcsóbb egy-két dolog, mint itthon (például a tömegközlekedés), az általános árszínvonal bőven eléri a hazait.

Még az óvárosokban sem étkezünk olcsóbban az éttermekben, mint idehaza. Ha pedig modern, nyugati típusú hipermarketben vásárolunk, a számla ekkor sem lesz alacsonyabb, mint Magyarországon.

Igaz, a víz és a lepényszerű kenyér, bármelyik étterembe is tértem be, mindig ingyen volt, minden fogáshoz.

A másik ok, hogy az elég vegyes minőségű úthálózaton megmutathassuk európai vezetési kultúránkat. Bár sokan az autóbérlést részesítik előnyben, magam ezt Marokkó esetében nem pártolom.

A marokkói vezetési stílus leginkább a grúz kötetlen fogásúra emlékezetett, ahol az első és legfontosabb szempont a mindenki más lehagyása vagy kikerülése, és csak valahol a sokadik a biztonság. Ez még a gyalogosoknak is elég kihívás egy utcai átkelésénél, hát még az autósoknak. A viszonylag nagy távolságok országon belül – ideértve az átkelést az Atlasz-hegységen – még a gyakorlott sofőröket is próbára tehetik. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos célpontokat jóval olcsóbb és praktikusabb helyi utazási szolgáltató szervezésében felkeresni, mint önállóan.

Gyakorlott sofőröknek való csak az Atlasz-hegység szerpentinjein, építés alatt álló útjain való átkelés Forrás: Juhász Péter

Ezt láttuk az ezeréves faluban

Így tettem magam is, és nem bántam meg. Egy többnapos, kiscsoportos buszos út során közel 1000 kilométert utaztam összesen, eltávolodva Marrákestől. Így pedig olcsón és biztonságosan jutottam el néhány nagyon izgalmas helyre. Jártam Tinghir közelében a város mezőgazdasági területein, datolyapálmák között, ahol a parcellákat még mindig családi felosztásban művelik. Megnéztem egy gyönyörű szőnyegeket készítő műhelyet. Sétáltam késő este kisvárosban, ahol a férfiak társasági élete a kis étkezdékben zajlott, tea és falatozás mellett. Kipróbálhattam, milyen az éjszaka a szaharai homokdűnék között, egy biztonságos berber táborban, ám mégis csak kilométerekre lakott településtől, a csillagos ég alatt.

Az egyik csúcspontot számomra azonban Ait Ben Haddou faluja jelentette.

Az erődített falu legalább ezeréves múltra tekint vissza.

Csoportunkat egy helyi vezető kísérte végig, aki a saját otthonát is megmutatta nekünk. Ait Ben Haddouban ugyanis még a mai napig él néhány család, noha a többség az évszázadok során szinte teljesen kiszáradt Ounila folyó túlpartján épült, új településen lakik.

Ait Ben Haddou falva a dombtetőn álló ősi raktárépülettel Forrás: Juhász Péter

A folyó régen széles volt, a régi és új falu közötti medret is kitöltötte. Vize sós, nevét is innen kapta. De nem úgy, mint a tengereké, hanem azért, mert a távoli hegyekből, ahol eredt, kimosta az ásványi anyagokat – magyarázta vezetőnk.

Az ősi település valóban lenyűgöző hely kaszbáival, vagyis megerősített vályogtornyaival.

Ezekben az északról benyomuló arabok, a sivatagi utakat ténylegesen magukra vállaló tuaregek, az eredetileg barbárnak tartottak, azaz a berberek, valamint zsidó családok éltek. A települést mindig berber család irányította, nevét is a Ben Haddou berber klánról kapta. De mind a négy csoport érdekelt volt és együttműködött abban, hogy jól menjenek a falu dolgai a régi időkben.

Bár a turistáknak mutogatják, de itt még sok minden valóban a régi tradíciók szerint működik Forrás: Juhász Péter

S hogy miért volt lényeges a domb körül kiépülő település?

A kaszba eredetileg csak a 9. században épült raktárépületet jelentette. Az abban tárolt terményeket és élelmiszert pedig őrizni kellett, ezért épült köré a falu, melynek tornyait is később ezzel a névvel illették. Az épületekben egyébként mai napig nincs központi áramszolgáltatás, egy néhány éve telepített napelem állít elő csekély villamos energiát.

A másik ok pedig az volt, hogy

a falu volt az első állomása a mai Mali területén lévő Timbuktuból az északi területek felé irányuló kereskedelemnek.

Az akkor az aranynál is értékesebb só és a rabszolgák hosszú hetek alatt értek ide Timbuktuból, át a sivatagon – közölte kalauzunk. Én pedig csak ámultam többedmagammal, különösen akkor, amikor megtudtam, hogy már húsz fölött van azon fontos filmprodukciók száma, melyeket itt forgattak.

Ebbe vannak belebolondulva a filmesek – a háttérben álló magaslat már mesterséges, a forgatások kedvéért alakították ki Forrás: Juhász Péter

Az Aki király akart lenni című 1975-ös klasszikustól A názáreti Jézuson át, a Krisztus utolsó megkísértéséig bezárólag, a falu számos fontos film forgatási helyszíne volt. De az utóbbi évtizedekben itt vették fel A múmia, a Gladiátor, a Nagy Sándor vagy épp a Mennyei királyság című nagy hollywoodi produkciók számos jelenetét is. A filmes listát a faluban több helyre is kifüggesztették.

A település e szempontból szerencsés helyzetben van, mert attól nincs messze az Atlasz Filmstúdió.

Ez Marokkó Hollywoodja,

ahol a nemzetközi filmeseket kiszolgáló profi eszközök és stáb érhető el, további díszletek felhúzásának lehetőségével egy hatalmas telephelyen.

A tulajdonképpeni, 9. századi raktárépület a dombtetőn, a kaszba, ahol a közösség élelmiszerkészletét és betakarított terményeit tárolták Forrás: Juhász Péter

Minderre egyébként az itt élő néhány család nagyon büszke, ami érthető is. A filmesek fontos szereplőivé váltak a helyi gazdaságnak. Vezetőnk azt is elárulta, hogy számos kisebb produkciónak is helyszínt ad otthonuk, ezek csak a legismertebbek, amiket megemlítenek. Sőt, megmutatja azt is, hogy

a filmesek olykor a megtévesztésig eredetinek ható díszleteket is felhúznak itt, ha éppen arra van szükség egy jelenetben.

Mi tagadás, én is bedőltem egy ilyennek. Ha nem árulják el, valószínűleg magamtól soha nem jövök rá, hogy a domb tövében álló kapuszerű építmény nem évszázados műremek, hanem az Arábiai Lawrence című epikus alkotás egyik jelenetéhez kellett. Jól sikerült, meghagyták, sőt, más filmesek is használták már – tudtam meg hamarosan.

A megtévesztésig beleillik a tájba, holott filmesek húzták fel néhány évtizede Forrás: Juhász Péter

Ahogy azt is, hogy a falu attól függetlenül nincs könnyű helyzetben, hogy néhány évtizede világörökségi védelmet élvez. Az itt élők a karbantartásra is a turisták költéseiből tarthatnak igényt forrásokra egy alapítványon keresztül.

Nem meglepő ezért, ha az utazók a falujárás után egy közeli étteremben kötnek ki, hogy megkóstolják az elmaradhatatlan marokkói levest és a tajint, azaz a marokkói konyha egyik különleges edényében készülő egytálételt, mely az edényről kapta a nevét. A tajinban félig sül, félig fő az ennivaló, és gyakorlatilag bármi összerakható benne, húsos, zöldséges, gyümölcsös ételek.

S ha már a marokkói konyha:

nemcsak itt, hanem majdnem minden étteremben gyümölcstállal zárult az étkezés, különösen akkor, ha az menüsorról történt.

Narancs, alma, banán, füge, ezek mind a zárófogás alapkellékei. Persze Marokkóban járva érdemes mást is kipróbálni, én például remekül fűszerezett, friss rákból készült ragus ételt is ettem (pil-pil), de mindenki megtalálhatja a kedvére valót.

A semmi közepén, az országút mellé kitett asztalkán egy flakon ásványvíz és egy tajinedény: egyértelmű üzenet az utazónak, hogy itt megpihenhet Forrás: Juhász Péter

Visszatérve a középkori raktár köré épült faluhoz, már a néhány órás ott-tartózkodás alatt világossá vált, hogy mit szeretnek rajta annyira a filmesek. A több száz éves épületek elképesztő látványt nyújtanak, vályogból épült falaik között sétálva pedig éppolyan gyönyörű panoráma tárul elénk, mint az egykori folyó túloldaláról az ősi kereskedőfalura pillantva. Ait Ben Haddou csak egy Marokkó azon különleges látnivalói közül, melyet a történelmi érdekességek iránti fogékonyaknak érdemes felkeresniük a nagyvárosok vagy a tengerparti pihenés mellett is.