Itt könnyen a nyakunkba kaphatunk egy kígyót

Kóstoljuk meg a birkafejet!

Bizonyára sok Közel-Keletet kedvelő utazó sajnálkozik, hogy Szíria, Egyiptom, Jemen és Tunézia „kiesése” miatt megfogyatkozott azon országok száma, ahol nemcsak keleti hangulat, hanem színvonalas látnivalók és biztonságos körülmények várják a turistákat. Ezt az űrt töltheti ki – hála a néhány hónapja beindult közvetlen budapesti járatoknak – Marokkó, különösen, ha nemcsak Marrákesben vagy Agadirban sétálgatunk, hanem bátran belevágunk vidéki kiruccanásokba is.

Elöljáróban néhány információ, amely segíti a tájékozódást, illetve megkönnyíti az eligazodást a miénktől nagyon különböző, néha ijesztőnek tűnő közegben. A repülőtérről pofonegyszerűen be lehet jutni Marrákes központjába: vagy taxit fogunk nagyjából 120 dirhamért (3300 Ft), vagy felszállunk a 19-es buszra 30 dirhamért (825 Ft). Igaz, a megállót a lehető legmesszebb tették a kijárattól, hogy csak a legkitartóbbak válasszák ezt az olcsó megoldást. Ha két héten belül visszajövünk, 50 dirhamért (1370 Ft) menettérti jegyet is vehetünk, bár különös módon nekünk az oda-vissza jegy is 30-ba került.

A legjobb módszer: nem reagálni

A vasút itt nem a legolcsóbb közlekedési forma, viszont a vasútállomás csillog-villog, és tökéletes rendezettség fogadja az utazót. Ezzel szemben a buszpályaudvarok igazi keleti hangulatot árasztanak.

A járatok iránt érdeklődő gyanútlan turistát azonnal lerohanják a jegyárusok,

és elég nehéz lerázni őket. Nem árulják drágábban a jegyet, mint az irodában ülő alkalmazottak, mégis jobb, ha a kasszánál vásárolunk, mert ott több járat közül válogathatunk.

A vasútállomások csillognak-villognak Forrás: Kontos Gábor

Legjobb módszer, ha abszolút nem reagálunk a jegydílerek kérdéseire. Ennek ugyan nem örülnek, de nem nagyon tudnak mit tenni ellene. Egyébként a menetjegyen felül

a nagyobb csomagokért is fizetni kell,

egy-egy táska szállítása 5-10 dirhamba (140-280 Ft) kerül. Mókás volt látni, hogy itt nem kézitáskákkal, hanem félig megrakott zsákokkal száll fel a legtöbb utas a buszra. A járatok pontosak, leszámítva, hogy indulás előtt legalább egy-két csoki-, kenőcs- vagy zsebkendőárus végigjárja a buszt a portékáját kínálgatva.

Egy busztársaság vidéki irodája Forrás: Kontos Gábor

Mint a legtöbb turista, mi is egy riádban, azaz régi óvárosi házban szálltunk meg. Ezek minden árkategóriában képviseltetik magukat, a gond az, hogy az óvárosi utcák annyira zegzugosak, hogy

aki nem néz alaposan utána, csak helyi kalauzzal fogja megtalálni a szállását.

Ennek a „segítségnyújtásnak” Marrákesben már 2 euró (620 Ft) az ára, és az illető addig nem tágít, amíg meg nem kapja a jussát. Úgyhogy indulás előtt érdemes alaposan tanulmányozni a marokkói belváros térképét.

Ezek a belvárosi házak sokkal hangulatosabbak, mint a modern, puccos szállodák, még akkor is, ha nem mindig van meleg víz, és rossz esetben leharcoltabbak, mint az a foglaláskor a fényképen látható volt. Úgy gondolom, hogy egy olyan szoba, amelyért 30-40 eurót (9310-12400 Ft) fizetünk egy éjszakára (két-három főre), már nem okozhat túl nagy negatív meglepetést.

Óvárosi életkép Forrás: Kontos Gábor

A katalógusokból jól ismert Dzsema el Fna, Marrákes főtere tényleg magával ragadó. Tisztára az Ezeregyéjszaka meséi elevenednek itt meg. Esténként mesemondók, énekesek, táncosok és csodaszerárusok szórakoztatják és szolgálják ki főleg a helyieket. Éppen csak szőnyegek nem repkednek.

A kígyóbűvölők és a majmos fotósok rendesen szemmel tartják a külföldieket.

Ha nem vigyázunk, nyakunkba kerül egy kígyó vagy vállunkra egy majom, és ingyen már nem kerülnek le onnét. Amennyiben honorárium nélkül próbálunk meg fényképet készíteni a jószágokról, dühödt reakció, akár lökdösődés is lehet a vége. Inkább adakozzunk, ha ilyen képet szeretnénk emlékbe.

Sok turista fél a tér közepén felállított büféktől és az alkalmazottak erőszakos betessékelési módszereitől, pedig ezek a büfék teljesen tiszták és az áraik is valamivel olcsóbbak, mint egy normál étteremben. Bátran próbáljuk ki a sült birkafejet és a csigát is!

Kóstoljuk meg a birkafejet! Forrás: Kontos Gábor

Marrákes igazi élménybomba

A marrákesi kirándulás persze nem olyan, mint egy romantikus párizsi andalgás, hanem tömény élménybomba. Kávézó egyébként Párizshoz hasonlóan itt is rengeteg van, a helyiek kedvence a vizespohárban felszolgált tejeskávé. Kocsmák viszont nincsenek, szeszes italt csak néhány bolt árusít.

Ha valaki szereti a fokozatosságot, kezdje az újvárossal az ismerkedést. A francia gyarmati időben minden régi város mellé felépült egy európai stílusú újváros.

Marrákes újvárosa akár Délnyugat-Európában is lehetne.

Tágas, pálmák szegélyezte sugárutakon gyönyörű középületek közepette sétálgathatunk. A lakónegyedek nem lepusztultak, és az éttermek se drágábbak, mint a jóval kopottabb óvárosban.

A többség azonban mégis csak a történelmi belvárosra, azaz a medinára kíváncsi. Ez már tömény kelet, hiába van Marokkó jóval nyugatabbra a legtöbb európai országnál. A sikátorok útvesztőjében két perc alatt eltéved az újonnan érkező, nem is csoda, hiszen rögtön elkábul a bazárban árult ezerféle dolog látványától. A kis utcákban fojtogató a levegő a rengeteg robogóstól, és bármikor felbukkanhat egy-egy félbevágott birka vagy kecske az egyik kirakatban.

Forrás: Kontos Gábor

Az óváros látnivalóit bármelyik útikönyvben megtaláljuk, én csak a legfontosabbakat említem meg. A marokkói műemléképületek csipkeszerű kőfaragásai annyira tömények, hogy a második négyzetméter után már belefárad az ember, de így is

mindenképpen szánjunk időt a Bahia palotára

(még az eredeti bútorzat nélkül is szemkápráztató a belső helyiségek és az udvarok együttese), a Szadida sírokra és a Ben Juszuf medreszére (iskola és vallási komplexum).

Sajnos a marokkói mecsetekbe csak muszlimok léphetnek be. Kivétel a casablancai II. Hasszán mecset, amely önmagában kuriózum. A belső tér 25 000 fő, az udvar plusz 80 000 fő befogadására alkalmas, ez a harmadik legnagyobb mecset a világon. Esténként lézercsóva mutatja, merre van Mekka.

A Szadida síroknál Forrás: Kontos Gábor

Minden egyes régi marokkói városban, még a sivatagi oázisokban is volt hajdanán egy mellah, azaz zsidónegyed. Az itteni zsidóságot főleg az iszlám hódítás előtti berber őslakosság áttért csoportja alkotta. Ma már alig vannak, de a zsinagógák (melyek egyszerű lakóházaknak tűnnek) és a temetők még állnak és látogathatók. Nagyon érdekes a marrákesi zsidó temető: fehér sírkövek végeláthatatlan erdeje, háttérben az Atlasz hófedte csúcsaival.

A marrákesi zsidó temető Forrás: Kontos Gábor

Egy hosszú hétvége nem lehet teljes a helyi ízek megkóstolása nélkül. Marokkóban jókat ehetünk olcsón, nem ritkán a hazai viszonylatban rettenetesnek számító kifőzdékben. A legjobb ételek gyakran a legjobban összeégett és odakozmált fazekakból kerülnek ki. Az első fogás mindig harira, azaz csicseriborsó-leves (3-10 dirham, 80-275 Ft), a főétel pedig tazsin, amely nem az ételnek, hanem annak a fedeles cseréptálnak a neve, amelyben a húst a zöldségekkel vagy aszalt gyümölcsökkel összefőzik.

Vagyis ez a marokkói pataki tál, csak nem sütőbe, hanem legtöbbször faszénre teszik.

Ha már nagyon unjuk a tazsint (30-70 dirham, 825-1920 Ft), kérjünk kuszkuszt vagy nyárson sült húst. A végén mindig menta tea kerül az asztalra 5 dirham/pohár vagy 10 dirham/kanna árban (140 illetve 280 Ft). Sok magyar félve eszik ilyen helyeken, de a nyugati turisták gond nélkül fogyasztották a salátákat és a zöldségeket még a sikátorok legmélyén is.

A tazsinban együtt készül a hús és a zöldség Forrás: Kontos Gábor

Vidéki kiruccanások

A zsúfolt és idegtépő nagyvárosból több remek menekülési opció létezik. A legközelebbi Imlil, az 1800 méteren fekvő hegyi falu. Ide főleg azok jönnek, akik meg szeretnék mászni a 4167 méteres Toubkalt, az Atlasz és egész Észak-Afrika legmagasabb csúcsát. Szerintem a falut magát is érdemes megnézni. Különös látvány a havas hegycsúcsok, a kietlen sziklás hegyek és a megélhetést adó, keskeny, zöld völgy találkozása, de az is nagyon érdekes, hogy itt

szamarak cipelik a gurulós bőröndöket a szállásig.

Ritka, hogy egy minaretet hóesésben fényképezhetünk Afrikában – itt ezt is megtehetjük. A falut csak busz plusz taxi kombinációjával lehet megközelíteni. A taxi olcsóbb, mint idehaza, ami nem is olyan magától értetődő, ha belegondolunk, hogy a benzin Marokkóban körülbelül 1,1 euróba (340 Ft) kerül.

Imlil látképe Forrás: Kontos Gábor

Az Atlanti-óceán partján fekvő Esszavirát három órás buszozással érhetjük el. A város eléggé felkapott a turisták körében, talán mert meglepően arabos hangulata van: az erődben lévő régi ágyúkat leszámítva nem nagyon látszik, hogy egy valamikori portugál gyarmatvárosban jár az ember. Remek példa arra, hogy egy kultúraváltás mennyire átalakítja a városok képét is. Ha már itt voltunk, beültünk egy halétterembe, és megállapítottuk, hogy 40-50 dirhamból (1100-1380 Ft) tisztességes vacsorát lehet kanyarítani.

Esszavira eléggé felkapott a turisták körében Forrás: Kontos Gábor

Marrákestől keletre és délre a berber etnikum van többségben az arabbal szemben. Nem arab mivoltukat rendre ki is nyilvánítják. Néhány éve az iskolákban és a középületeken is engedélyezték a berber nyelv használatát, ezért sok helyen az arab és a francia feliratok mellett furcsa geometrikus írásjegyek is megjelentek. Egyre több helyen tűnik fel a berber kereszt is, akár kőből kirakva, akár a világoskék-világoszöld-sárga zászló közepén.

Könnyű dolga van annak, aki az Atlasz-hegységet és a sivatagot is meg akarja nézni, mivel

a látnivalók nagy része a nyugat-keleti irányú, Marrákes-Merzouga sávban található.

A két végpontot 11-12 órás buszút köti össze, amelyet legalább két-három helyen érdemes megszakítanunk, ami persze plusz két-három napot jelent.

Sátortábor Merzougában Forrás: Kontos Gábor

Teázás a barlangban

Nagyon felkapott, de még mindig élvezhető látványosság a berber falu, Ait Ben Haddou. Itt maradtak meg a legjobb állapotban a sivatagi vidékekre jellemző agyagvárosok, paloták, ezért

számos bibliai és ókor témájú filmet forgattak a faluban.

Ait Ben Haddou úgy közelíthető meg, ha a Marrákes-Ouarzazate útvonalon lévő bekötőútnál leszállunk a buszról, és eltaxizunk a faluig.

Ait Ben Haddou, a berber falu Forrás: Kontos Gábor

Kedvencem a Dadés-szurdok volt, egy 20 kilométer hosszan kígyózó keskeny zöld csík a kopár sziklák között. Gyönyörű a sok gyümölcsfa és a frissen sarjadt vetés látványa a Marsot idéző sárga sziklákkal a háttérben. A völgyben vezető utat furcsa alakú sziklák és romos kaszbák, azaz agyagvárak szegélyezik. A szállásadónkkal tettünk egy gyalogos kirándulást a környéken, amelynek csúcspontja az volt, amikor egy nomád családnál teáztunk.

Útban a barlangban élő berber család felé Forrás: Kontos Gábor

A család egy barlangban él, ahol ki tudja, hány száz turista fordult már meg. Ennek ellenére a családfő nagyon izgatottan és kedvesen fogadott minket. A higiénia itt ismeretlen fogalom.

Vízért hetente kétszer jár le az asszony a közeli faluba,

a teához való cukrot pedig egy koszos szatyorból törte kalapáccsal a családfő. Teázás közben néha bekukkantott közénk egy-egy kecske, mivel nemhogy ajtó, de még egy takaró se volt felszerelve a bejáratra.

A nomád család lakása Forrás: Kontos Gábor

Kiakadt a welcome-számláló

A fő attrakció a merzougai homoksivatag volt. Egy remek családi szállásra kerültünk, ahol a welcome szó legalább százszor hangzott el két nap alatt a szállásadónk szájából. Kemény alkudozás után befizettünk egy néhány órás dzsip útra, amely sofőrünk és egyben szállásadónk számára valószínűleg rettenetesen unalmas lehetett, nekünk viszont nagyon érdekes volt.

A jól bejáratott útvonal érintett egy őskövületmezőt, ahol szabadon gyűjtögethettünk tengeri maradványokat, de a túrából nem hiányozhatott a teázás, a nomád családok bámulása, a tevecsorda közé való behajtás és egy réges-régen elfeledett bánya és városka bebarangolása.

A körutat egy valamikori rabszolgafaluban zártuk,

ahol nem sikerült megúsznunk az újabb teát és a zenés-táncos folklór műsort, de nem is baj, mert jó volt a hangulat. Itt láttam életemben először barátságos francia nyugdíjas turistákat.

Az egykori rabszolgák leszármazottai ma már a turistákat szórakoztatják Forrás: Kontos Gábor

A lényeg azonban az esti tevegelés volt. A homokbuckás területen néhány sátorból álló táborok bújnak meg, ahol a turisták karavánoztatása és naplementéztetése zajlik, ami kétségtelenül nagyon élvezetes program. A csodás naplemente után a mellénk kirendelt tevehajcsár menetrend szerint

elkészítette a finom tazsint és mentateát, tüzet rakott és dobolt,

mi meg remekült szórakoztunk. Reggel 5-kor keltünk, így a napfelkeltét szintén egy bucka tetejéről nézhettük végig, majd egy gyors reggeli következett a szálláson. Azért gyors, mert el kellett érnünk a 7 órakor induló buszjáratot, hogy még aznap visszaérjünk Marrákesbe. Itt még egy napot alámerültünk az arab világ vibráló forgatagában, mielőtt hazatértünk a konszolidált Európába.

Elindult a turistakaraván Forrás: Kontos Gábor

A jelszó tehát: irány nyugat, ha keletre vágyunk. Ilyen egyszerű még soha nem volt eljutni Tarik szikláin, azaz Gibraltáron túlra. Meg fogunk lepődni; annak ellenére, hogy Marokkó modern ország, nem színpadias, hanem valódi keleti hangulatban lehet részünk. Addig menjünk, amíg ez meg nem változik!