Többen súlyosan megsérültek egy heves légörvény miatti kényszerleszállásban - videó
![Air Canada, Honolulu, kényszerleszállás](https://cdn.origo.hu/2023/12/FcmSePo8gcYNIGBW91bqKPxIArFZa-jw05iBZKNp4KU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZjMjcwZjMxMDQ5MjQwNWNhNmU4NTNhNDUwY2YwMjNm.webp)
A sérülteket elsősegélyben részesítették, illetve nagy részüket kórházba szállították.
Az Air Canada légitársaság Boeing-777-200-as típusú gépe, fedélzetén 269 utassal mintegy 11 ezer méteres magasságban repült.
Már elhagyta Hawaiit, kétórányira volt onnan, amikor hirtelen légörvénybe került.
Harminc métert zuhant, miközben az utasok a keletkezett súlytalanság miatt üléseikből a magasba emelkedtek.
A fedélzeten éppen ételt osztottak, így az utasok többsége nem kötötte be a biztonsági övét.
Egy nő olyan hirtelen és olyan erősen csapódott a mennyezetnek, hogy betört az oxigénmaszkokat rejtő műanyagburkolat. Mindenkit váratlanul ért a zuhanás, előzetes figyelmeztetés sem volt.
A pilóta a kényszerleszállás mellett döntött, és visszafordult Honolulu felé.
Az amerikai egészségügyi szervek tájékoztatása szerint harminc embert kellett kórházba szállítani, köztük kilenc súlyos sérültet.