Ott jártunk, ahol csak kevés turista fordul meg

Vágólapra másolva!

Nem tudjuk megunni Bulgáriát, így ezúttal néhány napra elutaztunk Pazardzsik környékére, hogy barlangokat nézzünk, történelmi városokat látogassunk, sűrű fenyvesek között barangoljunk és különleges bolgár nemzeti fogásokat kóstoljunk. Érdemes kicsit hátat fordítani a tengernek, és felkeresni más bolgár célpontokat is.

Dancsok Petra

Vágólapra másolva!

Bulgária utazás Pazardzsik cseppkőbarlang barlang

Bulgária sokkal több, mint elmenni napozni a Napospartra vagy az Aranyhomokra. Ezúttal mi a Szófia és Plovdiv között található Pazardzsik megyére koncentráltunk. Egy közvetlen járattal másfél óra alatt a bolgár fővárosban találtuk magunkat. Másnap kora reggel mentünk ki a nemrég teljesen felújított vasúti pályaudvarra. Nem csak ez az épület kapott új arculatot Szófiában.

A teljes belvárost szépen helyrehozták,

temérdek virágoskertet alakítottak ki a központi sugárút (az úgynevezett sárga macskaköves út) mentén, valamint gyorsan bővül a metróhálózat is.

Tudtuk, hogy a 115 kilométeres távot a vonat nem fogja két és fél óránál hamarabb legyűrni, így örültünk, hogy kora délelőtt már a Plovdiv előtt fekvő Pazardzsik városában lehetünk. Interneten előre megvettük az alig 7 levába (kb. 1100 forint) kerülő jegyünket. A rendszert nem éppen a külföldi vevőkre szabták, ugyanis kizárólag bolgár nyelven lehet tájékozódni, viszont így is előrelépés, mert pár éve még csak a kasszánál vehettünk belföldi jegyet.

Történelmi emlékek között

A Marica folyó két partján fekvő város azon kevés bolgár települések egyike, ahol egyetlen dombot vagy emelkedőt se látunk. Az itt kezdődő Trák-medencét két oldalról a Rodope és a Szredna Gora hegységek csúcsai veszik körbe. Nem Pazardzsikban volt szálláshelyünk, hanem egy sokkal izgalmasabb helyen – a Rodope dombjai között megbúvó Pestera (bolgárul: barlang) városában.

De ha már Pazardzsikba értünk, nem siettünk továbbutazni.

Az Európai Unió által támogatott fejlesztések ugyan kisebb mértékben, de itt is megfigyelhetőek – nem számítottunk arra, hogy modern busz- és vasúti pályaudvarral fogunk találkozni.

Szobor Pazardzsik központjában Forrás: Dancsok Petra

Pazardzsikban pénzt váltottunk, ugyanis vidéken nem mindenhol lehet még bankkártyával fizetni. A városban megtekintettük a városi történelmi múzeumot, a gyönyörű freskóiról ismert 19. századi Szveta Bogorodica-templomot, valamint egy híres bolgár felkelő szülőházát, amelyet a mai napig abban az állapotban őriznek, ahogyan az a 19. században megépült.

A térség rendkívül gazdag történelmi emlékekben,

ugyanis ebben a régióban robbant ki az 1876. áprilisi oszmánellenes felkelés, amely az első jelentős lépés volt az önálló bolgár állam megteremtése felé. Nem véletlen, hogy a Balkán-hegységtől délre eső területek bővelkednek az olyan kisebb településekben, mint például Koprivstica, Panagjuriste, Bracigovo, Pestera, Batak, amelyeket a felkelések korából fennmaradt épületek tarkítanak.

A települések között közlekedni nem egyszerű. A bolgár gondolkodás alapvetően abból indul ki, hogy ezek a területek nem a tengerparton találhatóak, így turisták erre nem igazán járnak, így a tömegközlekedésre sem kell túl sok pénzt fordítani. Ha nem beszélünk bolgárul, és nem autóval tervezzük bejárni a Rodope eldugott kis településeit, akkor nehéz vállalkozásba fogunk bele. Pazardzsikból még el lehet jutni a legközelebbi településekre, s ugyan a marsrutka típusú kisbuszok felett már rég eljárt az idő, viszont sűrűn, akár 1-2 óránként van járat.

Az igazi probléma akkor kezdődik, amikor a második vagy harmadik vonalban lévő községekbe, falvakba akarunk eljutni – ekkor kell a helyi viszonyokat kiismernünk.

Pazardzsikból 45 perc alatt jutottunk el a nagyobb hegyi községnek számító Pesterába, ahol elfoglaltunk szállásunkat. Először bejártuk a városkát, utána pedig felkapaszkodtunk a 6 kilométerre lévő, a várost körülölelő hegyekben megbúvó Sznezsanka (magyarul: Hófehérke) barlanghoz. Pestera egyrészt a legjobb bolgár szőlőből készült rakijáról (szőlőpálinka) ismert, másrészt itt található a Peliszter vár is, amelyet az elmúlt években újítottak fel uniós forrásokból. A várat legalább szebben újították fel, mint a hírhedt perniki várat, amely azóta is világszenzáció műanyag elemei miatt.

A városkában megtapasztalhatjuk a bolgár társadalmi együttélés tökéletes mintáját, ugyanis békésen egymás mellett élnek bolgárok és törökök. Természetesen a bolgár és török negyedek jól láthatóan elkülönülnek egymástól:

az egyik a pravoszláv templom, a másik pedig a kis dzsámi körül épült ki.

Megemlítendő még a szép várostörténeti múzeum is, amelyhez hasonlót a legtöbb kis településen láttunk, ahol megfordultunk e pár nap alatt.

Fel a barlanghoz!

Még aznap délután – a legnagyobb hőségben – elindultunk a barlang felé. A legtöbb odalátogató autóval teszi meg ezt a néhány kilométert, függetlenül attól, hogy az utolsó három kilométer meredek, gumigyilkos hegyi úton halad. Mi gyalog veselkedtünk neki. Egy darabig követtük a Batak felé vezető autóutat a völgyben, ám egy ponton le kellett térni, és még 50 percnyi izzasztó séta várt ránk.

A Sznezsanka-barlang Forrás: Dancsok Petra

Útközben megmosolyogtuk az autóval kényelmesen a barlang alatti parkolókig kocsikázókat, akik nem készültek fel arra, hogy a parkolótól még 20 percet kell gyalogolva kapaszkodni, így

sokuk magassarkú cipőben vagy papucsban igyekezte elkerülni a hason csúszást az emelkedőkön.

A barlanghoz érve már egy kisebb csoport várakozott, hogy bejusson, mert minden óra 15. percében nyitják csak meg a bejáratot. A belépőjegy ára alig 6 leva (kb. 900 forint).

Már a bejárat is egyedi, ugyanis egy igen alacsony és szűk, lépcsőkkel tarkított folyosón kell leereszkedni a hegy gyomrába, így egy bizonyos testsúly felett nem ajánlott a látogatás. A 150 méter hosszú barlang a legelejétől ámulatba ejti látogatóit: gyönyörű fehér és sárga színű cseppkőformák verik vissza a benti gyér fényt.

A barlang nevét a Hófehérkére hasonlító egyik szép cseppkőről kapta,

de számos más sziklaformáció is közismert tárgyakra, személyekre hasonlít. A barlang távoli végében, közvetlenül szemmagasságban csodálhatjuk meg a varázslatos terem hófehér, függő cseppköveit. Sok turista nem tud ellenállni annak a kísértésnek, hogy meg ne érintse, így egy-kettő sajnos letört az évek alatt.

A barlangból kilépve elindultunk lefelé az üreget kialakító hegyi patak mentén, s útközben próbáltuk élvezni, hogy már nem 40 fokos hőségben kell megtenni a 7 kilométert Pesteráig. A város felé vezető út mentén az ide látogatók megtekinthetik az ország legnagyobb autógyűjteményét a szocialista érából, mely meglepő módon nagyobb közönséget vonz, mint a gyönyörű barlang.

Panagjuriste és Bracigovo is megér egy kirándulást

A következő két napban három apróbb történelmi kisvárost – Panagjuristét, Bracigovót és Batakot – szerettük volna meglátogatni a térségben. Mindhárom helyre kifejezetten macerás eljutni, és sok tervezést igényel, ugyanis a tömegközlekedés rendkívül gyér és megbízhatatlan.

Első állomásunk, Panagjuriste eléréséhez át kellett szállni Pazardzsikben, így az út bő egy óra volt.

A belvárosban több múzeumban ismerhettük meg a XIX. századi bolgár történelmet. A városban igen sok történelmi emlékmű a bolgár nemzet hőséről, Vaszil Levszkiről szól, aki más városok mellett Panagjuristében is sokat tartózkodott.

A helyi piacon kis műhelyekben nézhettük meg a helyi termékek elkészítését, így például a bolgár joghurt hagyományos gyártását. A rózsából készült kozmetikumok mellett a joghurt az a termék, amiről a bolgárok azonnal büszkén azt fogják állítani, hogy annak az őshazája bizony Bulgária. Többet is kipróbálhattuk ott – nem csak tehéntejből, hanem bivaly-, kecske- és juhtejből készült joghurtok is várják az ide látogatókat.

Panagjuriste más finomságokat is kínál,

így például itt próbáltuk ki a töltött sültpaprikát, a Magyarországon is ismert sopszka salátát, mindenféle grillezett húsokat és a bárányhúsból készített gombóclevest. A bolgár konyha kevésbé ismert itthon, mint az olasz vagy a görög, viszont sajátos fűszerezésének köszönhetően ötvözi a mediterrán és a balkáni konyhát.

Ezt követően megpróbáltuk a lehetetlent, hogy Pesterából egy nap alatt eljussunk Bracigovóba, majd onnan Batakba. Ezt igen nehezen lehetett kivitelezni, ugyanis csak egy buszjárat volt Bracigovó és Batak között, így ha az kimarad vagy lekéssük, az a programpont azonnal kiesik.

Pesterából a napi négy vonat egyikével eljutottunk a néhány kilométerre lévő kis eldugott történelmi városkába, amelynek

szinte mindegyik épületét gyümölcsöskertek vették körbe.

A vasútállomás előtt is egy hatalmas szőlőtőke várta a leszálló utasokat, míg a városban kiviültetvényeket, fügefákat és narancsosokat is láttunk.

A bracigovói vasútállomás előtti szőlős Forrás: Dancsok Petra

A városba érve friss bánica illata csapta meg orrunkat, amelynek igen nehezen lehet csak ellenállni. Beszereztünk hát egy bolgár szirene sajttal töltött darabot, amelyet ajrán társaságában elfogyasztottunk egy hangulatos parkban. A bolgár bánica több szempontból is különbözik a szerb szirnicától/burektől vagy a görög tiropitától – a tészta sokkal olajosabb és emiatt rugalmasabb, a szirene sajt pedig darabosabb a krémesebb állagú fetánál.

Természetesen nem csak sajttal töltik meg a tésztát: kaphatunk spenóttal, póréhagymával, almával, vagy tökkel töltött verziót is.

Bracigovóban és később Batakban megnéztük a városi helytörténeti múzeumokat, ahol láthattuk, milyen szerepet töltöttek be e települések a XIX. századi felkelésekben. Batakban bizarr emléket állít az oszmán-törökök vérengzéseinek a város temploma. Az ott végrehajtott hatalmas mészárlás nyomait a falakon megfeketedett vér a mai napig jelzi, és a nem messze onnan található csontkápolna őrzi a város lekaszabolt lakosságának földi maradványait.

A bracigovói múzeum Forrás: Dancsok Petra

A bataki víztározó partján kialakított ökotúraúton kellemes sétával zártuk rodopei tartózkodásunkat, mielőtt következő nap Szófiába vettük volna az irányt. A bolgár fenyőerdők, a hegyi táj és a történelmi emlékek ezúttal sem okoztak csalódást – remek, turistamentes kikapcsolódást hozott ez az utunk is.