Az Országos Kéktúra tizenhetedik szakasza Nagymarostól-Nógrádig tart, 41 kilométer hosszú, 1750 méter a szintemelkedés, és majdnem ugyanannyi a túraútvonal esése is. Logisztikailag az egyik legkönnyebben megoldható szakasz a fővárosiaknak, hiszen a kezdő és végpontból is gyakori a vonatközlekedés Budapest irányába (Nógrádból átszállással).
Ha valaki még nem próbálta ki a Országos Kéktúra nyújtotta élvezeteket - amelyet 2019-ben a National Geographic is az egyik legjobb európai túraútvonalként ajánlott - idén október 10-én belekóstolhat a „kék életérzésbe" a Kéktúrázás napján. A szervezők nagyszabású közösségi túranapként jellemzik az eseményt, ahol minden szakaszon lehet csatlakozni vezetett túrákhoz, kisebb-nagyobb távokon, így ezen a napon a kéktúra egészén egyszerre több ezer ember fog túrázni. Az eseményről további információt itt talál.
A szakasz teljesíthető két nap alatt is, de mi két és fél napra bontottuk a távot, egy törökmezői és egy nagy-hideg-hegyi alvással. A látnivalók függvényében amúgy tetszőlegesen alakíthatjuk a napi távokat. Bármelyik oldalról is indítjuk azonban a szakaszt, érdemes szállást előre foglalni, hiszen a környék nagyon népszerű a kirándulók körében.
Mi pénteken, kora este kezdtük meg az első napi táv legyűrését. A nagymarosi vonatállomásnál beszereztük a pecsétet, és irány a Julianus-kilátó, ahonnan a kilátás talán a kora reggeli vagy a lemenő napnál a legszebb, de szinte mindig mesés.
A kilátó története egészen az 1930-as évekig nyúlik vissza,
amikor egyre több turistaútvonalat jelöltek ki a dél-börzsönyi régióban. A tornyot a Magyar Turista Szövetség támogatásával 1939-ben építették az Encián Turisták, a két világháború között működő természetjáró egyesület.
A Julianus barátról elnevezett kilátót 2013-ban újították fel, és a mai napig az egyik leglátogatottabb kilátó. Mi sem egyedül töltöttük itt az időt, de újra megállapítottuk, hogy ide felmenni bármelyik évszakban megéri. A naplementét maradéktalanul kiélveztük, és innen folytattuk tovább utunkat Törökmezőig, immár fejlámpával.
Mivel ezt a részt már sokszor bejártuk nappal is, ezért nem okozott gondot a sötétségben való tájékozódás.
Kellő tapasztalat és helyismeret hiányában azonban érdemes a sötétben való túrázást kihagyni. Különösen, mivel ilyenkor több helyen vadászhatnak, illetve szarvasbőgéskor kérik az embereket, hogy sötétedés után ne látogassák az erdőt (mi még nem estünk bele ebbe az időszakba).
Pár órával később már a törökmezői turistaháznál pihentünk meg egy kicsit, majd leereszkedtünk a Malom-patak völgyében található erdei szállásunkhoz. A turistaház amellett, hogy szállást kínál, egyben kalandparkként is üzemel, illetve a kisebbek körében nagy népszerűségnek örvend a ház mellett kialakított állatpark, ahol madarak, emlősök és hüllők is láthatóak. A kunyhó teraszán költöttük el vacsoránkat, a csendet csak a tetőn randalírozó peleállomány törte meg.
Másnap a késő reggeli órákban felkerekedtünk, és folytattuk utunkat, Törökmezőt elhagyva Kóspallag felé. A hőmérő higanyszála gyorsan kúszott felfelé, ezért a legmelegebb órákban a kisinóci turistaházban – ahol szintén meg lehet szállni – megpihentünk pár órára a Nagy-Hideg- hegyre vezető kaptató előtt.
A Nagy-Hideg-hegyre felkapaszkodni a kéktúrán az egyik legmonotonabb emelkedő,
az erőfeszítésért azoban bőven kárpótolt minket az útközben fellelt számtalan szederbokor megdézsmálása, majd a turistaház alatti erdő bejárása a kora őszi fényekben.
A hegy tetején elhelyezkedő turistaház szintén a 1930-as években épült. Az alapkőletétel után négy évvel, 1940-ben került olyan állapotba, hogy turistákat is tudjon fogadni. Az ötvenes években ehhez még hozzáépült az ország első síliftje is. Manapság a túrasízők és hátizsákos turisták egyik legkedveltebb célpontja.
A kilátás a ház feletti fennsíkról fantasztikus.
Örömmel állapítottuk meg azt is, hogy az elmúlt években tapasztalt hullámzó színvonal után a ház szolgáltatásai nagyot változtak a pozitív irányba. Rég éreztük ilyen jól magunkat egy turistaházban, minden tekintetben.
Másnap a teraszon elfogyasztott reggelink után az utolsó kaptató és a Börzsöny legmagasabb pontja, a Csóványos felé vettük az irányt.
Nagyon kevesen járták rajtunk kívül az erdőt, így maradéktalanul élvezhettük annak minden élményét.
Mi több, a Csóványosi-kilátónál rajtunk kívül senki nem tartózkodott - kivéve egy havasi cincért.
Szép, tiszta időben páratlan a kilátás a Börzsönyre, a Dunára és Szlovákiára. A felújított kilátó tetején napfürdőzni és a távoli látnivalókat beazonosítani remek elfoglaltság.
Innen már csak lefelé kellett ereszkednünk, Nógrád azonban még 12 kilométerre volt. A Foltán-kereszt után sűrű, helyenként sötét erdőben gyalogoltunk lefelé, órákon keresztül. Túrázóval csak elvétve találkoztunk, míg ki nem bukkantunk Nógrád határában.
A vár messziről is különleges látványt nyújtott,
a környékbeli dombokon pedig tehenek legelésztek. Igazi idill ide megérkezni a szakasz teljesítése után.
Bár mi csak a kis piros vonatig vonszoltuk el magunkat, itt is akad látnivaló bőven. Aki még nem járt erre, annak mindenképp érdemes felbandukolni a közel ezer éves, hazánk legrégibb szabálytalan alapzatú várához, és megtölteni a kulacsát az alatta található Csurgó forrásból.
A nógrádi tájházban előzetes bejelentkezés után megnézhetjük a régi paraszti élet kellékeit,
a vadasparkba pedig talán alkonyatkor a legideálisabb bekukkantani, mert az esti etetéskor több száz állat érkezik az erdőből, ami nagyon nagy élmény lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt.