Bírósági ügy is lehet a Ryanair horrorjáratán történtekből

Vertical Horizontal ILLUSTRATION PLANE AIR TRAVEL AIRLINE RUNWAY LOGO
A plane of Irish low-coast airline company Ryanair is pictured on the tarmac of Rome's Ciampino airport on December 15, 2017. Ryanair pilots in Italy are to suspend their planned strike action scheduled for later today after management of the Irish low-cost airline offered to recognise unions for the first time, unions said. (Photo by Alberto PIZZOLI / AFP)
Vágólapra másolva!
Több utas is rosszul lett a Ryanair péntek este Budapestről Edinburgh-be tartó gépén, a légitársaság részéről hivatalos közleményről azonban egyelőre nem tudni, így még a gépen utazók sem tudják pontosan, hogy mi történt. 
Vágólapra másolva!

Mint korábban az Origo is megírta, a gépen négy utas lett rosszul, akik közül kettőt, köztük egy tizenhét éves tinédzsert is újra kellett éleszteni. Pető György repülési szakértő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, hogy

akár büntetőjogi kérdést is felvethet az, hogy miért nem szállt le a gép korábban,

ha valóban olyan nagy volt a baj, mint ahogy azt az eddigi hírekben lehet olvasni.

A szakértő elmondta, hogy ő is csak az utasok beszámolói alapján tud véleményt mondani, ugyanis a Ryanair máig nem szólalt meg az ügy kapcsán. Hangsúlyozta, hogy az mindig a kapitány döntése, ha egy utat meg kell szakítani és hamarabb kell leszállni a tervezettnél,

de az emberéletnél fontosabb motiváció nem lehet, ha borul a menetrend, akkor borul.

Elmondta, hogy ha valóban az történt a gépen, amit olvasni lehet a sajtóban, akkor a kapitány nagyot hibázott, az ügy pedig bíróság elé is kerülhet.

Illusztráció Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

Pető György szerint bármelyik légitársaság gépén lehetnek rosszullétek, de az már más, hogy ki hogyan kezeli a problémát. Az inkább a fapadosokra jellemző, ahogyan titkolóznak az ügyben.

A Ryanair nem először került botrányba

A légitársaság ellen 2018 nyarán Budapest Főváros Kormányhivatala azért indított eljárást, mert kétszer is Budapesten hagyta a Kanári-szigetekre tartó utasok bőröndjeit, így nem teljesítette a szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett szolgáltatásait, ráadásul elhárították az utasok panaszait is.

Nem sokkal később három Budapestről induló járatát is törölte a Ryanair, de ezekről nem adott előzetes tájékoztatást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!