Titkok és vallomások

A lakók sokszor csak a VillaNaplónak merik elmondani legmélyebb érzéseiket. Katka és Leo is úgy érezte, így kell üzennie valakinek.

Ma vasárnap van, a változatosság kedvéért én ismét nem csinálok semmit, a többiek meg röhögnek. A baleset megtörténte után magamra maradtam, ugyanis a többieknek folytatniuk kellett a feladatot. Abban a pillanatban nem csak a fizikai fájdalom gyötört, hanem némi lelki bántalom is, ami sírást eredményezett, most kérdezhetnéd, hogy mit rinyálok állandóan. Jó kérdés, a válasz: nem tudom. Szilvi miatt sírtam. Nyilván műbalhézok - ítélte meg az egészet, látva és tudván azt, hogy mi történt.

Sajnos nem neki lett igaza. A doktor bácsi mély rándulást állapított meg a lábamban (kettőt is). Aznap este nem csak egy gipszet, szurit kaptam, hanem néhány jó szót is. Rossz az, hogy nem tudok semmit sem csinálni, ki vagyok szolgáltatva, és csak rájuk, az ő segítségükre számíthatok. Nem tudok elég hálás lenni nekik, nagyon kedvesek velem, előzékenyek és segítőkészek.

Tegnap azon kívül, hogy takarítottak (-tunk), csak játszottunk. Üvegeztünk, szerintem a vártnál jobban sikerült, és még élveztük is. Kiderült egy-két dolog, egy-két ember bizalma megingott, egy-két ember boldogabb most, egy-két embernek fáj valami...

Megtanultam azt, hogy az őszinte barátságnál nincs fontosabb, rájöttem arra, hogy azt nevezheted igaz barátodnak, aki jóban, rosszban veled van. Hogy van-e ilyen a villában? Talán van... Egy biztos van, de az is néha meginogni látszik, bántjuk egymást akarva, akaratlanul, de az igazi szeretet mindig megbocsát, akármiről is van szó.