Vágyak tárgya

Vágólapra másolva!
Katka titokban takarót tervez Leónak, kapott hozzá alapanyagot, a mosókonyhában szabta-varrta. Ágica segített, aztán Leóról beszélgettek.
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

Amíg a többiek aludtak, zavartalanul dolgozhatott, aztán pont az érintett szeretett volna bejutni oda, így a végén Ágica is besegített, legalábbis ötletekkel. Ő aztán tudna ajándékokat adni, büszkélkedett. Volt barátjának olyan tortát készített, amin az autóversenyző saját arcképe volt.

Ágica egészen nyíltan elbeszélgetett Katkával, arról, hogy mennyire is szeretik Leót. Szeretné valahogy viszonozni a fiú névnapi meglepetését. Aztán a kapcsolatukról is mesélt egy adagot.

- Nagyon nehéz nekem úgy közel kerülni valakihez, hogy közben meg húztunk egy határt, amihez tartani fogjuk magunkat.
- Attól, mert húztatok egy művi határt, - bátorkodott Katka befolyásolni - azért még közelebb menni hozzá érdemes lenne.
- Én már rengeteget tanultam, - tért vissza a tárgyához Ágica - és már sok mindenért nem húzom fel magam. Pedig régen a sírba tett.

Ágica kifejezte titkos aggodalmán is, merthogy jöttek olyan sms-ek, amiből ő arra következtetett, a fiúnak van kint valakije, és az írogat, "Ott van például ugye az is, hogy ismerem a sálad történetét."

Mintha Leo is tervezett volna valamit Ágicának nőnapra. Legalábbis a borsodi lány ebben reménykedik, azt mindenesetre elárulta a srácnak, mi a kedvenc virága.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!