Délelőtti krónika

Vágólapra másolva!
Ma már csak hat lakó ébredt a Való Világ Villájában. Tétova tekintetek és nosztalgiázás jegyében telt a délelőtt. 
Vágólapra másolva!

10:50
Katka és Anett már ébren vannak, éppen a teraszon dohányoznak. A többiek még javában húzzák a lóbőrt.

Forrás: RTLKLUB

10:55
Megszólalt az első ébresztő zene. Csaba kipattan az ágyból, Milo inkább csak tápászkodik, de ő is felkel. Marcsi és Leo a füle botját sem mozdítja.

Forrás: RTLKLUB

A Párbaj

11:01
"Emlékeztek, hogy régen reggelenként milyen hangzavar volt itt? Segal ilyenkor már rég nyomta az edzést". - idézi Katka a régi szép időket. A többiek hanyagul fetrengenek a kertben és csak hümmögnek.

11:10
Marcsikát már korán reggel felidegesítette Milo, ezért az orral alatt morog: "Idióta".

11:30
Jó a mosógép. Ennek mindenki nagyon örül. Lakóink eltervezték, hogy ma egész nap mosni fognak. Már be is pakoltak a gépbe. Leo és Katka közben ketten maradnak, Katka megsúgja haverjának, hogy édesapja tegnap úgy búcsúzott tőle: "Ne feledd, csak barátság!" Leo értetlenül néz.

Forrás: RTLKLUB


11:45
A lakóknak le kell venniük a falról a már kiesett játékosok képét, és pár szóban meg kell emlékezniük egykori társaikról.

11:50
Csaba Tommyboy képét veszi le, és közli, hogy haverjának tartja, és nagyon hiányzik neki. Indiről is ő beszél. "Sok mindenbe hasonlítottunk. Ő sem volt normális, meg én sem."

Forrás: RTLKLUB

11:55
Leo csendben áll a többiek előtt, kezében Ágica képe. Tesz néhány kísérletet, hogy normálisan beszéljen, majd végre kijön belőle: "Már most hiányzik. Szerintem mindenki szereti."

12:00
Szomorúan nézegetik a falat, ahol már csak saját képeik vannak. "Hú de üres a fal" - mondogatják. "Minden üres" - jegyzi meg Anett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!