Vágólapra másolva!
Lakóiknak ma délután nagyon fontos döntéseket kellett hozniuk. Ők voltak a Túlélési Föld Bizottság. Történt ugyanis, hogy... 
Vágólapra másolva!

A játékosok hivatalos hangvételű levelet kaptak, amiből arról értesülhettek, hogy nagy veszély fenyegeti a Föld lakosságát.

"A Földet egy üstökös becsapódása fenyegeti. Egyetlen biztos óvóhely létezik az egész világon, ahol azonban csak öt embernek van helye. Itt minden megvan ahhoz, ami a túléléshez kell. A katasztrófa bekövetkezése után teljesen biztos, hogy ezen az öt emberen kívül senki nem marad életben. A veszély elmúltával azonban ennek az öt embernek kell újra benépesítenie a Földet. A Túlélési Föld Bizottság feladata, hogy - a már előzetesen kiválasztott 16 ember közül - ötöt megnevezzen, akit alkalmasnak tart arra, hogy megmentse a Föld népét a teljes kihalástól.
Ám a Bizottság tagjai is külön csoportban hozzák meg döntéseiket, majd egyeztetnek. Leo és Katka az egyik csoport, Milo, Csaba és Anett a másik."

Forrás: RTLKLUB

Új képek

A listán a következők szerepelnek:

26 éves kőműves, egy gyermek édesapja.
48 éves, a világ legintelligensebb embere, két gyermek apja, dohányzik.
30 éves kereskedő, öt gyermek apja, dohányzik.
10 éves csodagyerek (fiú).
31 éves történész, két gyermek apja, dohányzik.
65 éves ezermester, feltaláló, a fizika doktora, nagypapa.
33 éves doktornő, egy gyermek anyja.
38 éves gyermektelen férfi, mérnők.
52 éves mezőgazdasági gazdálkodó, három gyermek anyja.
27 éves tanárnő, két gyermek anyja.
26 éves, életerős, egészséges tengerészgyalogos, még gyermektelen.
24 éves festőművésznő, aki gyermektelen, dohányzik.
20 éves úszó olimpiai bajnok, közgazdász egyetemista, gyermektelen, férfi.
29 éves, víz, villany és gázszerelő, három gyermek apja, dohányzik.
30 éves sebészorvos, egy gyermek apja.
24 éves világhírű topmodell, gyermektelen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!