Viharos éjszaka

Vágólapra másolva!
A külvilágból érkező üzenetek rendesen felzaklatták a lakókat. Szilvinek és Frenkinek könnyű dolga volt: egymás szoros közelségében vezették le a feszültséget.
Vágólapra másolva!

Miután Pandorának megint nem sikerült megoldania, miben és hogyan változzon, hogy az emberek szeressék, nem csak Szilvitől, de Csabától is megkapta a magáét. Kiderült, a lovászfiú egyáltalán nem kedveli, amikor egy nő csak addig szép, amíg megszólal: "Akinek ilyen jó teste van, megérdemelné, hogy ki legyen cserélve az agya!" Marcsi sűrűn bólogatott, Szilvi pedig előadta, hogy neki mára megváltozott a véleménye a fotómodellről, majd annyit tanácsolt Pandorának, legyen önmaga, ne legyen mesterkélt.

Forrás: RTLKLUB

A Villa többi lakója hangosan horkolt az eszmecsere alatt. Az üzenetek Segal és Tommyboy kivételével mindenkit felébresztettek és felajzottak. A problémát csak Szilvinek és Frenkinek sikerült egyszerűen áthidalni: a hálóban egymás testének szoros közelségében kerestek vigaszt.

Forrás: RTLKLUB

Segal, Pandora és Marcsi túl lusta és túl kiváncsi volt, hogy átmenjen a nappaliba. Egy idő után persze megtették, de csak azért, hogy jól megbeszéljék a történteket, csak Leo volt feltűnően csendes. Ágica úgy gondolta, nem volt elég mára a jóból, ezért az est fénypontjaként viccesen közeledett Csaba királyfihoz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!