Hadas Kriszta: A TV2 az életformám

Hadas Kriszta a TV2 Aktív és Magellán című műsorának főszerkesztője és a Napló riportere. Tudja, hogy stresszes az élete, de nem tudna televíziózás nélkül élni. Ha szörnyű, emberi tragédiákról tudósít, gyakran napokig rosszul érzi magát. Örül, ha a műsorral egy picit segíthet félrecsúszott emberi sorsokon, ugyanakkor úgy véli, hogy nem a nagy női mellek, hanem a jó riportok hozzák a több nézőt.

Ez volt életed vágya, vagy más szerettél volna lenni? Mondjuk, doki? [_TIBBI jo srác]
- Mindig is riporter akartam lenni. Amikor tízéves voltam, akkor egy tavaszi kirándulás alkalmával a szüleim elvittek a Nyírségbe kirándulni, és mikor megérkeztünk az egyik faluba, akkor teljesen üres utcák fogadtak. Négy öregember élt az egész településen, a fiatalok mind elköltöztek, kibelezett üres házak tátongtak, és amikor hazamentünk, megírtam az első fogalmazásomat erről - mondjuk úgy egy kis túlzással, hogy ez volt az első riportom. Amikor kislány voltam, akkor haditudósító szerettem volna lenni, mert tetszett a hősnő szerepe. De mikor megszületett a lányom, akkor erről gyorsan letettem. Egyébként komolyra fordítva a szót, nagyon szeretem a szakmám, élvezem ezt a közép-kelet-európai vircsaftot, amiről ez az ország szól. Eredetileg egyébként rádióriporter akartam lenni, és az volt a vágyam, hogy a 168 óra riportere lehessek. Hála istennek, ez sikerült, csakhogy a rádióműsort aztán gyorsan megszüntették.

Nem érzed magad rosszul, mikor szörnyűségekről kell tudósítanod? [Lányfiut24]
- De, rettenetesen érzem magam, napokig nem alszom. Amikor a baleseti intézetben forgattam egy többrészes dokumentumfilmet, végül én is kórházban kötöttem ki. De azt gondolom, hogy a szörnyűségeket minden újságírónak, riporternek meg kell tapasztalnia, hogy megtanulja értékelni az életét és szakmájának felelősségét. A múlt héten, amikor az Aktív-ban a májátültetésen átesett kislány Rebeka tragédiáját követte egyik riporter kollégám, láttam, hogy amikor a kislány meghalt, a nagy melák fiatalember az udvaron zokogott. Úgy érezte mintha a saját gyereke halt volna meg. Azt hiszem, ő soha nem fogja a kollégák sarkát tiporni az öncélú borzalomért. Ezt a múlt héten megtanulta.

Volt olyan élményed, ami miatt elgondolkoztál azon, hogy esetleg más munka felé kéne kacsintgatnod? [ferru]
- Nem, soha. Nem tudnék mást csinálni.

Mit szeretsz csinálni a szabad idődben, mi az, ami megnyugtat? [vera.85]
- Tegnap például a kislányommal, Sárával monopolyztam egész délután. Ő nyert. Egyébként, ha csak tehetem, síelek, imádok utazni és sajnos vásárolni. Az egyik célom az életben, hogy a családomat elvihessem azokra a gyönyörű helyekre, ahol mint riporter jártam. Szilveszterkor egy nagyon-nagyon régi álmom teljesült. Éjfélkor a szavanna közepén álltam a gyerekemmel a sátrunk előtt, és az eget bámultuk.

Ha az Aktív-angyal csak pénz nélkül teljesít kívánságokat, akkor hogy vitték el azt a családot Horvátországba? [BRANER MAYNSTER]
- Abban az esetben úgy döntöttem, hogy kivételt teszünk, hogy összehozzunk egy agyonhajszolt, nem túl jó körülmények között élő családot. Az út egyébként nem került sokba, hiszen az Aktív autójával mentünk, és a család egyetlen éjszakát töltött egy nem puccos szállodában. Az Aktív angyalának tényleg az a célja, hogy pénzen meg nem vásárolható ajándékokat, szeretetet közvetítsen.

Gondolom, önöknek is nagy élmény segíteni másokon. [Anna1980]
- Az élmény, ha az Aktív adása után tudjuk, hogy a riportban szereplő emberek élete pozitív irányba változik. Ha úgy tudunk segíteni, hogy közben nem Teréz anyát játszunk, hanem a nézőkben sikerül olyan hatást kiváltanunk, hogy ők segítenek másokon. Ilyenkor azt szoktam mondani a riportereknek, hogy: " Na, te már nem éltél hiába."

Te vagy a legjobb riporter a TV2 stábjában! De tényleg! A 2005-ös év legemlékezetesebb riportja mi volt? [EXCSESSION]
- Először is nagyon köszönöm. Most pedig kattog az agyam, hogy melyiket is szerettem a legjobban. Talán azt a riportot szerettem leginkább, amelyik arról szólt, hogy négy egészséges és két sérült gyerek elutazik Nizzába egy aquaparkba. Döbbenetes volt látni, hogy az először egymástól kölcsönösen rettegő gyerekek két nap után úgy játszottak együtt, mintha mindig is ismerték volna egymást.. Akkor már nem számított, hogy az egyik nem lát, a másik pedig egész életét kerekes székben tölti. A gyerek az gyerek. És igazából nem tud előítéletesen gondolkodni. Szép tanulság volt.

Melyik volt a legviccesebb riportod pályafutásod során? [peterl81]
- Hát erre bizony nem emlékszem. Arra emlékszem, mikor itt-ott a stábbal szerencsétlenkedünk, olyan van ezer.