36. Altnéder János - Nantes

Vágólapra másolva!
Új, iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra.  Ma Nantes-ból válaszol Altnéder János.
Vágólapra másolva!

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Egyetemi tanulmányaim során alkalmam nyílt hallgatni egy-két félévet Franciaországban. Személyes okokból kifolyólag itt maradtamm, mivel a feleségem francia. Jelenleg statikus és épületfizikus mérnökként dolgozom Nantes-ban, egy építőipari kivitelező cég tervező irodájában.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz?
A mai Franciaország a múlt és a jelen, valamint az itt élő népek keveréke. Franciaország nyugati részének egy fontos bástyája Nantes, mely régen a bretagne-i hercegek vára volt, ma pedig a Loire-menti megyék közigazgatási központja. Gazdagsága nagy részben a korai gyarmati múltból származik.

A mai Nantes egy dinamikusan fejlődő, az agglomerációval együtt mintegy 580 ezres pezsgő város, ahol helye van az iparnak, a kutatásnak, valamint a kultúrának és szórakozásnak is. Nantes vonzereje talán abban rejlik, hogy mérete viszonylag emberi, de ennek ellenére nagyvárosokra jellemző intézményekkel rendelkezik. A bretagne-i vidékek és az Atlanti-óceán közelsége, valamint a szépen karbantartott környezet szintén erősíti a város pozitív képét.

Miben jobb a hely, ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál?
Itt ugyanabban az időzónában vagyunk, mint Magyarországon, de jóval nyugatabbra. Ebből kifolyólag, néha télen is látjuk a napot, ami nagyon jó dolog.

Miben rosszabb?
Az óceáni éghajlat miatt, viszonylag magas a levegő páratartalma.

Mi hiányzik Magyarországról?
Legfőképpen családom és magyarországi barátaim hiányoznak. Ezenkívül hiányzik a magyar nyelv folyamatos közelsége, és természetesen a magyar konyha ízvilága, valamint Budapest varázsa.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Elsősorban szintén az ismerősök hiányoznának. Másodsorban a létbiztonság, valamint a tenger közelsége hiányozna, ha eljönnék innen Nantes-ból.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Az életszínvonal itt még mindig magasabb, mint Magyarországon. De azért, itt sem kolbászból van mindenki kerítése.

Mennyibe kerül egy kávé?
Nantes-i kávézókban kb. 1,50 euró egy kávé (360 Ft).

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás bérlete a belvárosban?
Minimum 500 euró (120000 Ft).

Te jobb körülmények között élsz, mint itthon tudnál?
Anyagilag határozottan jobb körülmények között élek itt, mint ahogy Magyarországon élhetnék.

Amit ott csinálsz, azt csinálhatnád itthon is?
Nem egészen ugyanilyen, de hasonló munkaköröm Magyarországon is lehetne.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Szerencsére itt nincs túlpolitizált hangulat, és a politikai ellentétek nem okoznak problémát az emberek között.

Viszont kicsit individualisták itt az emberek. Mindenki védi a saját érdekét, akkor is, ha ez mást zavar.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Magánbeszélgetések legfőbb témái mostanában: vakáció és a rossz idő.

A legfőbb társadalmi beszédtémák mostanság: Sarkozy intézkedései és a "Tour de France".

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Vendée megyében földrengés volt.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Sport illetve túra minden formában (séta, futás, bicikli, görkorcsolya, uszoda stb.).

Visszajössz?
Minden bizonnyal visszajövök Magyarországra. Mivel francia feleségem van, így valószínűleg ingázni fogunk Magyarország és Franciaország között.

<

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!