75. Schumicky Lilla - Gulu, Uganda

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra.  Ma Schumicky Lilla mesél Ugandáról, és Guluról.

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Ugandában, Guluban élek és humanitárius munkát végzek. Önkéntes és fizetett állásom van segélyszervezetnél, valamint kulturális centrumot építek a fiatal művészeknek.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz?
Uganda Afrika gyöngyszeme. Tele élettel és csodálatos emberekkel. Kampalának igazi nagyvárosi hangulata van, tele éttermekkel, night clubbokkal és a világ minden tájáról érkezett emberekkel. A látkép igen színes, mecset, keresztény és indiai templommal egyaránt tarkítja. Igazi multikulturális hely. Afrika New Yorkja. Gulu, északon fekszik, közel a szudáni határhoz. Húsz évig tartó polgárháború központja volt, ami mindössze hat hónapja ért véget. Igazi konfliktus utáni város, tele élettel és csodálatos, de háborús traumával küszködő emberekkel. A látkép: több mint 250 menekülttábor veszi körül a várost, ahol többnyire egyszintes házak vannak, közvilágítás és víz nélkül. Ugyanakkor dinamikusan fejlődik és a közbiztonság is egyre jobb. Egyelőre a segélyszervezetekből él az egész város. Mindenkinek elege van a hosszú háborúból.

Miben jobb a hely ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál, és miben rosszabb?
Nem jobb a hely, hanem más. Számomra több kihívással rendelkezik, mind környezeti, biztonsági, emberi értelemben. Én nagyon szeretem a munkámat és itt lenni is. Nem lehet összehasonlítani Magyarországgal, mivel nincs közös mérce, értékek, kapcsolatok, illetve semmiféle más szempontból.

Mi hiányzik Magyarországról?
A multikulturalitás és az emberek szolidaritása.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Nem tervezem, hogy eljövök. Ha egy napja nem vagyok Guluban, már hiányzik.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Az életszínvonal sokkal rosszabb, az emberek, gyerekek éheznek. A nagy átlag napi ötven forintnál kevesebből él! Nincs áram, víz, szupermarketek, közbiztonság.

Mennyibe kerül egy kávé?
200 shilling (20 forint).

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás bérlete a belvárosban?
Kb. 150 amerikai dollár (27 300 forint) és akkor van áramod és talán vized, időszakosan. Amúgy a helyi lakás kb. 20 amerikai dollár (3640 forint).

Te jobb körülmények között élsz, mint itthon tudnál?
Igen, mivel amit keresek, az itt sokat ér. Habár a körülmények rosszabbak! És a nyugati termékek sokkal drágábbak, mint otthon, miután importálni kell.

Amit ott csinálsz, azt csinálhatnád itthon is?
Semmiképpen nem tudnám otthon csinálni, mivel otthon nincsen 250 menekülttábor.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Sokkal nyugodtabb, itt nincs stressz, senki nem siet, van idő. Az emberek nagyon kedvesek és szolidárisak. Itt minden a húszéves háborúról szól.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Általában a munkánk: menekültek, megoldások, illetve a kulturális centrum, művészek. Ezt a munkát csak teljes emberként lehet csinálni, ami azt jelenti, hogy a nap 24 órájában jelen vagy, agyilag és lelkileg.

Miért robbant ki, és miért tartott szerinted ennyi ideig ez a háború?
Háború Ugandában gyakorlatilag azóta folyamatosan van, mióta a gyarmati rendszer véget ért 1959-ben. Hol erősebb, hol gyengébb fellángolásokkal.

Ez, a legutóbbi, 1986-ban kezdődött, amikor Museveni, a jelenlegi elnök került hatalomra. Miután ő Közép-Ugandából származik, nem támogatta az északi acsolikat, akik gazdaságilag erősek voltak az előző elnök, Obote alatt. Ezért az acsolik fellázadtak és független államot akartak létrehozni. Több lázadó csoport is alakult, akik a kormány ellen harcoltak, de a legjelentősebb, a Joseph Kony vezette LRA (Lord Reseistance Army). Ami arról nevezetes, hogy saját, acsoli földjét támadta, és próbálta elérni, hogy ne legyenek ott kormánycsapatok (UPDF). Gyakorlatilag a kormánynak ez az egész nagyon jól jött, mert így könnyebben kényszeríthettek 2,5 millió acsolit menekülttáborokba - 48 órát adva nekik falujuk elhagyásara. Tehát az ugandaiak - acsolik - menekültek a saját hazájukban. A faluikból a templomok körül önszerveződött menekült-, vagy IDP-táborokban (Internally Displaced Peoples Camp) élnek. Azért a templomok körül szerveződtek, mert az egyháznak mindig volt pénze arra, hogy katonákat fizessen a templom, és saját védelmük érdekében.

A kormány formailag akarja, hogy az emberek visszatérjenek az otthonukba, de gyakorlatilag nem. Tulajdonkeppen egy lassú népirtásról van szó. Mivel, ha a kormány képes csapatokat küldeni Szomáliába, Kongóba és Szudánba, hogyan lehet az, hogy képtelen megállítani 30 000 lázadót. A kormány nem akarja megállítani őket. Azt akarja, hogy az acsolik meghaljanak a menekülttáborokban. Semmiféle támogatást nem ad nekik. Az átlag életkor nem több mint 35 év a táborokban. Nathaban tüdőgyulladásban és főleg éhen halnak az emberek. A gyerekek 95 százaléka alultáplált. Nincs víz, áram, orvosi ellátás és iskolák. Igazi pokol. És a világ nem tud róla. Észak-Ugandában nagyobb humanitárius katasztrófa van, mint Darfúrban, ezt még az egyik ENSZ-titkár, John Eagle is mondta. Ma itt 1,2 millió ember él húsz éve menekülttáborokban.

Mennyire lehet stabil ez a béke?
1994 óta folyamatosan vannak béketárgyalások, de ezek folyamatosan meg is buknak. Most, a legutóbbi 2006 novemberében kezdődött és Juba Peace Talknak hívják. Ebben a béketárgyalásban a nemzetközi szervek is részt vesznek, ezért van egy kicsit több remény arra, hogy hátha sikerül megállapodniuk. A tűzszüneti egyezmény októberben fog lejárni az LRA és a kormány között. Meglátjuk, hogy mi fog történni.

Szerintem az LRA nem fogja újból megtámadni Gulut és a környező területeket, mert jelenleg Dél-Szudánból, Kelet-Kongóba a Garamba-Erdőbe tették át a székhelyüket és támogatnak különböző kongói lázadó csoportokat, akik néha be-betörnek Észak-Uganda területére. A béke egyáltalán nem stabil és bármikor, bármi újra kezdődhet.

Mennyire elkeseredett küzdelem, amit vívtok, és mennyire látod, hogy van esély a helyzet tartós javulására?
A küzdelem teljeséggel kilátástalan. Egy segélyszervezet nem tud harcolni a kormány ellen. Itt nem demokrácia van, hanem önkényuralom. Nem lehet tömegeken segíteni, csupán néhány egyénen. A küzdelem reménytelen, nincsen kapcsolat és összehangolt csapatmunka a segélyszervezetek között, mindenki csinálja a saját érdekének megfelelő projektet. Van olyan tábor, ahol húsz éve nem járt egyetlen segélyszervezet sem, és mi voltunk az elsők. Ezek után mindenki el tudja képzelni.

Van egy kép előttem, amit soha nem fogok elfelejteni. Kétórás út után a dzsipünkkel megérkeztünk a táborba, délután kettőkor. Egyetlen felnőtt sem volt jelen, a földeken dolgoztak, hogy egy kis élelemhez jussanak, csak több száz teljesen meztelen kisgyerek rohant a kocsink felé. Mindegyiküknek hatalmas pocakja volt, betegek és piszkosak voltak. Egy darab ruhájuk sem volt. Semmijük!

És a legnagyobb probléma, hogy senki nem tud erről, a világot nem érdekli Uganda. Museveni propagandája megöli az érdeklődést észak iránt. Én ezt érzem missziómnak: kampányolni a nemzetközi médiában Észak-Ugandáról. Tudomására hozni az embereknek, hogy egy lassú népirtás (slow planned genocide) megy végbe. Szívesen meghívnék egy-két népszerű műsor készítőjét, hogy készítsen riportfilmet Észak-Ugandáról és kampányoljunk együtt Észak-Ugandáért és a 1,2 millió szenvedő emberért. Mert ezek az emberek húsz éve szenvednek, egy egész generáció nőtt fel ebben a pokolban.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Kongó kihasználja az Albert tavat. - Újabb konfliktus Ugandával - New Vision.

Uganda hét legveszélyesebb bűnözője. - Red Chilli.

Újabb megállapodás a jubai béketárgyaláson a lázadókkal. - Daily Monitor.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Egy perc szabad időm sincsen, de ha mégis adódik, akkor a helyi kutyámmal sétálok, vagy este átmegyek más humanitárius dolgozókhoz vacsorázni.

Visszajössz?
Nekem Afrika elragadta a szívemet. Ha nem is Ugandában, de Afrikában szeretnék maradni, főleg pedig a háborús zónákban dolgozni.

<