154. Bridget Felber - Santa Ponca, Spanyolország

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Bridget Felber ír Santa Poncáról.

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Egy évvel ezelőtt, amikor a karácsonyi sorban álláskor egy türelmetlen idős nénit felszólítottam, hogy másszon ki a bordáim közül, és legyen szíves, vigye magával a csontfogantyús cekkerét is kiapplikálva a májamból, a barátaimnak nagyon is komolyan kijelentettem, hogy a következő évben ugyanekkor pálmák alatt fogunk pezsgőt iszogatni, és tojunk az egész vásárláskényszerre. Költözésünknek nyilván megvoltak a "felnőtt" okai is, hasonlóan ahhoz, mint amikor valakinek nem ízlik a kaja a menzán, persze, megdobálhattuk volna a konyhásnőt cserébe, de az nem a mi stílusunk, így csak felálltunk és továbbálltunk. Szóval könnyeket nyeldesve indultunk el, egy februári hajnalon új, választott hazánkba; a kocsi telepakolva, a gyerekünkön a friss bárányhimlő nyomai, és ehhez mérten elég feszülten, de elszántan, és feldobva a kalandvágytól. Eladtunk otthon minden eladhatót és egy új élet reményével az útleveleink mellett, a hátunk mögött hagytunk mindent, amiért addig dolgoztunk, és ami addigi életünk biztos pontjainak tűntek. Az úti célunk ismeretlen volt, csupán egy jó barátunk beszámolói és meleg ajánlása alapján ütötte be a férjem a naviba: Mallorca. Hát, így kerültünk ide. Amúgy a férjem bárt vezet, én írok.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Mallorca a Baleári-szigetek legnagyobb gyöngyszeme, bár a "nagy" szó enyhe túlzás, mindössze 3684 négyzetkilométer, durván 800 000-es lakossággal. Igazából csodálatos földrajzi és éghajlati adottságokkal megáldott autonóm spanyol tartomány - van itt hegy, tó, 554 kilométernyi tengerpart, és minden csupa zöld - amelyről már többször hallottam, hogy az elsüllyedt Atlantiszhoz hasonló spirituális értékekkel bír. Fővárosa Palma de Mallorca, hivatalos nyelve a katalán és a spanyol, pénzneme: euró. Hihetetlenül gazdag múltra néz vissza: Mallorca történelme a Krisztus előtti időszaktól számítva volt arab, török, olasz - és még sorolhatnám - megszállás alatt, és mindig ezer féle nemzetnek adott otthont. Bár a rossznyelvek szerint most éppen német megszállás alatt van, de ez nem igaz. A helyi statisztikai adatok szerint az állandó angol/német lakossági arány mindössze 15 százalék. Az viszont tény, hogy évente 12 millió turista látogatja a szigetet - zömében spanyolok, angolok és németek -, akik már márciustól egyre gyűlnek és novemberig vissza sem lehetne őket tartani; az égre nehéz úgy felnézni, hogy ne láss legalább egy utasszállító gépet - szezonban, átlagban kétpercenként landol egy járat. A turisták típusai a nyaralások árával változnak. Itt megtalálhatók az angol és német körzetek, saját újságokkal és rádiócsatornákkal (a német a nyugodtabb, pl. Peguera, vagy a keleti parton Cala d'or és környéke). Az angol körzetekben - itt Santa Poncán is, ahol mi élünk - a brit nyaralók túlnyomó többségben angol kocsmákban ülnek, a saját nemzetük ételeit eszik és az angol futball-közvetítéseket bámulják - nagyjából, mintha mi magyarok elutaznánk egy egzotikus szigetre, ahol gulyást ennénk marhapörkölttel, és Mónika-show-t néznénk. A közönség amúgy, ezeken kívül nagyon változatos, és ezt a helyi lakosság rendszerint összeszorított fogakkal tűri. Mallorca egyébként a "cselédlányok szigete" címtől, az 1960-as évek óta látványosan küzdi fel magát, mint jelentős turisztikai objektum; előtte mezőgazdasággal foglalkozott - a tengerpartoktól a sziget belseje felé haladva napjainkban is jellemzően - ezen belül a citrusfélék és a mandula termesztésével. Mallorcán az átlagos évi hőmérséklet 15 fok, ezért csak januárban adódhat némi téli élmény, amikor a hatalmas területeken ültetett mandulafák milliói szórják a kis hófehér virágaikat: ez a mallorcai hó.

Magyarország és Mallorca viszonyáról egyetlen szó: összehasonlíthatatlan. De azért az itt is tisztán kiviláglik, hogy mi, magyarok bárhol élünk, még mindig sokkal jobban vág az eszünk, mint a jóléti társadalmakban ellustult, elbutult embereknek.

Mi hiányzik Magyarországról?
Az anyanyelvem, a magyar nekem a világ legszebb nyelve, amelynek segítségével bármit ki tudok fejezni úgy, ahogy csak akarok. Hiába tanulok meg nagyon jól spanyolul, katalánul, az soha nem lesz ugyanaz. Továbbá az evidens dolgokon kívül - mint család, barátok, ízes magyar konyha, isteni Tokaji, somlói borok, Fábry-show - tulajdonképpen semmi. Legfőképpen a keserű rosszindulat és az egyre dühösebb embereket szülő tehetetlenség nem, és azok, akik a szólásszabadságra hivatkozva szórják a saját népükre az átkaikat.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Mallorca. Minden. Az, hogy szinte egész évben süt a nap, hogy a sós páratartalom miatt a kislányommal együtt már csak visszaemlékszünk az allergiás időszakokra, amelyet otthon csak gyógyszerekkel tudtak volna orvosolni. Az is, hogy egy keskeny földnyelven van a házunk - messze a turistáktól -, ahonnan csak néhány lépés a türkizkék tenger és a leggyönyörűbb sziklás tengerpart a világon. Az, hogy csodálatosan gondozott növények vesznek körül - pl. áprilistól októberig virágzik a leánder, és gyakorlatilag vadon terem, hogy nem kell utazgatni, ha úszni vágyunk, csak hónunk alá kapunk egy naptejet és lemegyünk a medencékhez, hogy itt a gazdagság fogalma nem feltétlenül pénzben mérhető, hogy decemberben is nyitott tetővel kocsikázhatunk. Ha életérzést akarok, nem kell mozifilmeket bámulnom és plázákban tipegni, hanem elég csak kisétálni az utcára, mert végül is egy olyan szigeten éljük a mindennapjainkat, ahová az emberek nyaralni járnak. Itt az "átlagembereknek" van egy egészséges jövőképe. Néha szinte zavarba ejtő az optimizmusuk. Igazából Mallorcán visszaszereztük a jövőbe és az önmagunkba vetett hitünket. (Ehhez nyilván mi is kellettünk.) Ez nagyon hiányozna.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Tudom, most illene azt írnom, hogy "itt sincs kolbászból a kerítés", meg hogy "itt is ugyanannyi egy liter tej", de ez nem lenne igaz. Lényegesen magasabb az életszínvonal. Arról már rég leszoktunk, hogy összegeket átszámoljunk, mert nincs értelme. Arányaiban nézve a dolgot, azért több lehetőség van egy havi fizetésben, mint otthon. Ha itt veszek egy gyerekcipőt, az kb. 20-30 euróból (5000-7500 forint) megvan, ami egy átlag fizetéshez mérve - 1000-1200 - euró (250 000-300 000 forint) lényegesen jobb arány, mint az otthoni számok alapján. Ezért hétfő délelőtt is sorok állnak a boltok kasszáinál, és nem az élelmiszerboltokról beszélek. Ha bevásárolok a családomnak, akkor meg tudom fizetni a friss tengeri árut és gyönyörű zöldségeket, gyümölcsöket. Nem luxus az extra szűz olívaolaj - van egy üveg a fürdőszobában is, az olíva a déli nők szépségének a titka - a languszta, a rengetegféle sajt, és a kozmetikumok, testápolási termékek is meglehetősen jó áron kaphatók. Bár nem éltünk otthon sem rosszul, azért itt nagyságrendekkel jobb élelmiszereket eszünk, többször járunk étterembe és határozottan magasabb szinten élünk. Az autó errefelé csupán használati tárgy és nem státuszszimbólum, a gazdagság fogalmát a nagy többség nem a lízingelt autók alapján határozza meg. Többmilliós házak előtt zömében aranyos, szerény kis autók állnak, igaz, annyi össze-visszahorpadt, új, de mégis leharcolt kocsit még a világon nem láttam, mint Mallorcán. Egyáltalán nem vigyáznak az autóikra. Használati cikk és semmi több. Viszont az ingatlannak iszonyat magas az ára, pl. ha meg akarnánk venni a lakást, amit bérlünk, akkor majdnem hetvenmillió forintnyi összeget kellene letennünk érte, így a pénzünk nagy része a lakásbérlésre megy el. Az ingatlan szinte megfizethetetlen.

Az őslakosok büszkék, becsületesek és hagyománytisztelők. Távolságtartók, ami leginkább annak szól, hogy utálják a külföldieket, de belőlük élnek. Nem is rosszul. Csak úgy dől belőlük a nemzeti öntudat. A himnusz alatt nem sírnak, hanem "olléznak" és nevetnek, és a fiataloknak sem ciki az ünnepek alkalmával nemzeti viseletbe bújni. A spanyoloknak nem kenyere az idegeskedés, a tanítás az iskolákban, pl. kilenckor kezdődik, de negyed tíz előtt gyerek még nem jutott be az osztályba. A spanyolok meg sem moccannak délelőtt tíz előtt - akkor nyitnak az üzletek. Ami a boldogságot illeti, én úgy látom, hogy fogékonyabbak rá, mint mi, magyarok. Könnyebben és hamarabb nevetnek, és képesek arra, hogy lazábban vegyék az életet. Persze ez nem feltétlenül az ő érdemük, mint ahogy mi, magyarok sem véletlenül vagyunk egyre rosszkedvűebbek.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
A parkolás az utcákon - az új választások óta és a mi körzetünkben - az első két órában ingyenes, amit a szélvédőre hajtogatott, kézzel írt cetlivel kell igazolni; de ez errefelé csak katalánul van kiírva és igen kis betűkkel, így a dolog adhat félreértésekre okot. Kb. 200-250 forint egy óra. Busszal nem utaztam 1989 óta, amikor is egy osztálykirándulás alkalmával rosszul lettem anyám marhanyelves szendvicsétől, ezért sajnos a buszjegy áráról nem tudok mit mondani. Egy pohár sör a vendéglátóhelyeken már 1 eurótól kapható, (250 forint) a Mc Donald's-ban (mert lehet ott sört is kapni) sem sokkal több. Egy "café con leche" 1,50 körül van, (375 forint).

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Az egész szigeten átlagban már kb. 600 eurótól (150 000 forint) lehet lakást bérelni, és határ a csillagos ég. Az ingatlanirodák szorgos pókokként szövik a szerteágazó hálóikat, ami figyelembe véve, hogy zömében a turizmusból élnek, teljesen érthető. Itt privát úton érdemes lakást bérelni, de ehhez igen jól kell tudni spanyolul, katalánul, vagy jó ismerős kell, aki segít, mert a spanyolok óvatosak. Ha nem vagy "méltó" a lakására, inkább évekig ki sem adja. Van valami törvény, hogy a lakókat egyszerűen nem lehet kirakni az utcára, így eléggé vigyáznak. Ingatlanirodákban tutira mehetsz, de ott egy havi bérleti díj összege rögtön megy az irodának, és az első két-három hónap kaució plusz az első havi bérleti díj előre, szinte szentírás. Ez egy olcsó, 600 eurós (150 000 forint) lakás árával számítva is egy kisebb vagyon forintban, erre érdemes felkészülni. Jobb környéken 1000 euró alatt nem kapsz kétszobás lakást. Tavasszal a kedves ingatlanos szakemberek egyszer csak átváltoznak vérszívó vámpírokká, és esetenként banki kivonatokat kérnek és sok havi kauciót, meglátogatnak a munkahelyeden, beszélnek a főnököddel és még akkor sem biztos, hogy ki tudod bérelni az áhított lakást. Szezonban nem úgy van, hogy fogod a pénzed, kifizeted a lakást hosszú távra, hiszen nyáron bármit ki tudnak adni a turistáknak. Ősszel aztán visszavesznek, és megint kedvesek lesznek meg nagyon segítőkészek.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra, és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Speciális eset vagyok, nincs helyi jövedelmem, így most - elnézést kérek emiatt, persze tőle - a férjem pénztárcájára fogok hagyatkozni. Bár mindig lehet fokozni egy gardrób tartalmát, nincs gondunk használati tárgyakra, ruházkodásra. Hétfőnként szabadnapos a ház ura, így kivétel nélkül mindig "champagne lunes" - t tartunk ("pezsgő hétfő"), amikor is ünneppé nyilvánítva a hétköznapot, kinyitunk egy palack jóféle francia pezsgőt. Ezen túl nincsenek költséges szórakozásaink, bár a férjem rászokott a diszkrét szivarozásra - már szinte szaktekintély kubai szivarok terén - és kellemes gyűjteménye van ezekből. A kislányunk pedig, mintha egy játékboltban lakna; mivel igen rendes és aranyos gyerek, mindig megkapja, amit kér. Félretenni leginkább nyáron lehet, amit fel is élünk télen. Ez persze csak első egy év mérlege, amit nem kell komolyan venni. Most még minden képlékeny. Ami a spórolást illeti, ez a szó nem szerepel a család szótárában, bár rémlik, hogy már hallottuk ezt a kifejezést.

Azzal foglakozol, amivel mindig is szerettél volna?
Igen. Amíg van internet és magyar klaviatúrás megoldás a komputeremre, addig én otthon vagyok az Északi-sarkon is, bár oda kevésbé vágyom. Nekem majdnem mindegy, hol írok meg egy novellát, bár ebből, a Mallorcás történetből időközben írtam egy új könyvet, "Elvágyódás" munkacímmel.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Összehasonlíthatatlanul könnyedebb. Bár itt is megvannak a belpolitikai feszültségek, messze nem nyomja rá annyira a bélyegét az emberek hangulatára, mint otthon. Talán, mert annyiféle náció él egy szigeten, és ez egyrészt sokkal nagyobb toleranciát igényel, másrészt nem annyira koncentrált egy probléma. Ma már egy magyar internetes fórumra vagy társaságba nem mehetsz anélkül, hogy előbb-utóbb - bármelyik oldal is a szimpatikusabb - ne kelljen megmagyaráznod, megvédened a politikai hovatartozásodat. Mintha két ember között nem lenne fontosabb megbeszélnivaló, mint hogy ki, melyik pártra szavazott, és - vitás esetben - ehelyett, miért nem fordult fel inkább. Mintha lassan elveszne a lényeg. Mallorcán az emberi kapcsolatok - még ha elsőre felszínesebbeknek is tűnnek - hosszú távon talán nagyobb személyes érdeklődést élveznek. Jobban összetartunk. Nyilván itt is megvannak a pózok és az álarcok, de nincs benned az, hogy kénytelen vagy ezt elviselni. Hangsúlyozom: a saját, szűk környezetemről és a saját tapasztalataimról beszélek. Ami a helyieket illeti, nagyon lazák és most különben is közeledik a karácsony. Mostanában a legtöbb ember, akit látok, álmodozva szorongatja az ajándékokkal teli táskákat és a spanyol "Hull a pelyhes fehér hó", és egyéb karácsonyi nóták ritmusára kirakatokat nézeget. A spanyolok sokkal szenvedélyesebben élnek meg minden hangulatot, ami magyar nézőpontból elsőre ijesztő, idegesítő, vagy vicces. Utálom, ha éjjel ordítva beszélgetnek egymással, vagy ha a pincér visszakérdez, hogy "he"? Viszont szeretem, ahogy minden találkozásnál összeölelkeznek és mernek hangot adni az érzéseiknek, amúgy már kezdem őket megszokni.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
A félelmeim és a reményeim nincsenek összefüggésben a helyrajzi változásokkal. Itt is ugyanazok, mint otthon voltak, hiszen én magam is ugyanaz vagyok. Ha külföldön élsz, kétszer kapsz sokkot: először, amikor úgy érzed, hogy semmi sem ugyanolyan, mint azt megszoktad; másodszor pedig, mikor rájössz, hogy minden ugyanolyan, hiszen előbb-utóbb te teremted meg a magad atmoszféráját.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Természetesen az időjárás és az ünnepek. Ki, meddig dolgozik; mi lesz a menü, mit kapnak a gyerekek, mikor utazunk haza, hol lesz ünnepi vásár, hol szilveszterezzünk, mi kell a sajttortába. Viszont egy érdekesség: a helyiek - bár katolikusokként ünneplik a karácsonyt - csak január hatodikán ajándékozzák meg egymást. A fát már december elején feldíszítik, és ez természetesen műfenyő. Óriási választék van műfenyőből, bár a külföldiek olykor azért ragaszodnak az igazihoz, és a kereskedők persze ezeket az igényeket is kiszolgálják. A különféle népek keveredése ad a történetnek egy eklektikus hangulatot, de ahogy fentebb is említettem, nálunk már erős vásárlási láz van, ami itt is vad költekezésekbe torkollik. Ma, amikor ezt írom, több mint húsz fokot mutatott napon a hőmérő és csodás, sárgás fényben úszott a délután. Vagyis, ilyen környezetben nem nehéz kicsit kevésbé depressziósnak, ne adj' isten jókedvűnek lenni.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Egy társasági magazin - Hi Society - van előttem, és mi más lenne benne, mint partik, golf. Mallorca a hatalmas, agyongondozott golfpályáiról is ismert, ami örök szálka sokak szemében, hiszen míg a csapból is a vízhiányos időszakok átvészelésének problémája folyik, addig a golfpályák zöldellnek. Ez persze a címlapon mosolygókat egyáltalán nem érdekli. Engem viszont a politika nem érdekel. Így csak a férjem olvas időnként német nyelvű hetilapokat; a Mallorca Zeitung és a Mallorca Magazin fordul elő itthon.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Minden, ami a vízzel kapcsolatos. Mallorcán a tenger és a medencék játsszák az év túlnyomó többségében a főszerepet. Amit a tengeren lehet művelni, az itt működik és egy fontos örömforrás. Itt nem luxus az úszómedence, eszköz a nyári forróság túléléséhez. A nyár nálunk olyan, mintha beköltöznél egy strandra. Szezonban (május elejétől októberig) a friss tengeri ételek és a finom borok zsúfolásig megtöltik az éttermeket. Aquaparkok, discok tömkelege, bevásárlóközpontok, koktélbárok, programoktól hangos terek, tarka tengerpartok segítenek elütni az időt, hogy a szegény turista azt sem tudja, hová rohanjon kikapcsolódni. Idén is volt Peguera-ban Oktoberfest - rengeteg némettel - ami furcsán mutatott tengerrel a háttérben, de egészen kellemes volt. Két szezon között viszont úgy látom, a törzsközönség inkább igyekszik kihasználni a viszonylagos nyugalmat, és élvezi a csendet. Az itt élők szívesen sportolnak; végtelen bicikli utak, parkok, kőfallal szegélyezett járdák mosolyognak a futók, görkorisok lábai alatt. A kedvenc utamon, ahol családilag sportolunk El Toro körül, a bokrok között az utcán taposógép, fekvenyomó és különféle izomerősítő eszközök vannak a kedves sportolók számára. Ingyen és épségben.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Szezonban szinte nincsenek határok a szórakozást illetőleg. Ide általában szórakozni, kikapcsolódni járnak emberek milliói, ennek megfelelően az éjszakai élet is hihetetlenül sokszínű. Palmán ilyenkor télen is biztos vannak lehetőségek - színház, mozi, szórakozóhelyek -, de erről sajnos nincsenek konkrét információim. Itt, Santa Poncán már csak a télen működő éttermek, bárok vannak nyitva.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Persze. Mi kell ennél több egy tartalmas, egészséges élethez? Ezért jöttünk ide, hogy a kislányunknak megmutassuk mi a különbség élet és élet között. Most ötéves. Az iskolai tanterv szerint a gimnáziumig négyféle nyelven folyik majd a tanítás, plusz a fakultációk. Vagyis a magyarral együtt, szerényen számolva is öt nyelven fog beszélni, és az iskola nemzetközi levegőjében megismeri majd az igazi tolerancia és sokszínűség fogalmát és megtanulja kezelni az ezzel járó feszültségeket. Ahogy a japánok mondják: "Ha szereted a fiadat, utazni küldd!" Ennek szellemében szeretnénk felhívni a figyelmét a higgadt együttélés és a különféle nemzetek ezerarcú szépségeire, hiszen vagy megtanulunk egymás mellett élni, vagy nem kell hosszútávon gondolkodnia az emberiségnek, és ez tetszik vagy nem, de valós probléma, aminek megoldása továbbra is az egyéneken múlik. Rajta is. Mert ne felejtsük el, hogy mi emberek, a Föld nevű bolygón mindenhol otthon vagyunk.

<