186. Biacsi Dávid - Bejrút, Libanon

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Biacsi Dávid jelentkezik Bejrútból.

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Mindössze néhány hónapja - szeptember óta - élek Libanonban, Bejrútban. A nyarat Európában töltöttem; előtte Egyiptomban, Kairóban éltem egy évig, azelőtt pedig Párizsban. A jordániai királyi légitársaság ingyenjegyével utaztunk: én meg a 100 kilós útipoggyászom Kairóból Ammanig. Onnan béreltem egy autót, ami elvitt Damaszkuszba, majd egy másik autó Damaszkuszból Bejrútba. Itt klasszikus arab nyelvtudásomat tökéletesítem, illetve a Szent József Egyetemen - ami Libanon legjelentősebb egyeteme -, az Arab Keresztény Dokumentációs és Kutatóközpontban dolgozom, ahol az informatikai rendszert építem és felügyelem, emellett az egyiptomi szentekre vonatkozó kéziratokat szedem össze a világ sok-sok könyvtárából. És mivel katolikus pap vagyok (jezsuita szerzetes), rendszeresen misézem Teréz anya nővéreinek és a Fülöp-szigeteki vendégmunkás lányoknak angolul, az egyetem orvosi karán a hallgatóknak és a személyzetnek franciául, a közösségemben pedig arabul.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Libanon egy olyan ország, amit, ha nem létezne, ki kellene találni, és tanítani az egyetemeken, hogy ilyen létezik. A keresztények az ország keresztény részében, a muzulmánok az ország muzulmán részében élnek. A keresztény országrészben kis kápolnácskák az út mentén, keresztek, szentek, templomok, zászlók mindenfelé. A kilencedik emeleten levő szobám ablaka a tengerre néz, ahonnan látom a városközpontot, a Hariri-mecsetet, és a volt köztársasági elnököt, amikor éppen kilép a szaunájából (az övé a szemben levő toronyházban a két legfelső szint, és a szaunája a mi házunk felé néz). Az iskolák (katolikus iskolák) fantasztikusak: barátaim gyerekei háromévesen iskolába járnak, hatévesen angolul, franciául és arabul írnak és olvasnak. Ha nem láttam volna saját szemeimmel, nem hinném el. A társadalom eléggé tudás-alapú: egy orvos havi ezer és huszonötezer dollár (174.000 - 4.350.000 forint) között keres. Egy magánóráért harminc-ötven dollárt (5200 - 8700 forint) fizetnek. Az egyetemünkön az éves tandíj hatezer dollár (1.040.000 forint), az orvosi karon tizenkétezer (2.080.000 forint); a katolikus általános iskolákban és gimnáziumokban kétezer dollár (348.000 forint). Az utcán alig látni járókelőket, nagyon sokan autóznak. Bejrút az első város, ahol még csak egyetlen egyszer ültem autóbuszon - mindig taxizom vagy autózom. Az összes munkatársam autóval jön dolgozni. Egy híján az általam eddig meglátogatott összes családban van etiópiai vagy Fülöp-szigeteki szobalány, aki ott lakik a családdal, és havi 150 dollárért (26.000 forint) ő a mindenes. Soroljam tovább? Szinte minden keresztény beszél franciául, klasszikus arabul (és esetleg angolul) a libanoni mellett. Ami még furcsa: rengeteg az egyedülálló lány. A folyamatos polgárháborúk miatt nagyon sok fiatal férfi külföldön él, így egyetlen Libanonban élő fiatal (keresztény) férfira akár öt-hat lány is jut. A lányok azonban nagyon válogatósak, és inkább nem mennek férjhez, ha nem találnak magukhoz való párt.

Mi hiányzik Magyarországról?
A barátaim, a családom, a nyelv, a társadalmi-kulturális háttér. Az, hogy ha magyarokkal vagyok, egyből van közös beszédtémánk. A Heti Válasz, a Demokrata, a HVG. A metró, de inkább hiányzik a párizsi metró, mint a budapesti. És nagyon zavar, hogy nincs városrendezés és úthálózat: van egyetlen soksávos amerikai stílusú autópálya, amellett végig butikok, bevásárlóközpontok, éttermek, de ha ez az autópálya bedugul, akkor nincsenek párhuzamos utcácskák, amin haza lehetne menni; nincs - a keresztény negyedben - normális járda, sétálóutca, sem tengerparti sétány, pedig szinte mindenhonnan látni a tengert.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A "normális" társadalom. Az utcán főleg fiatalokkal lehet találkozni, az emberek optimisták, realisták, tisztelettudók. A vallás nem valami fura dolog (mint néhol Magyarországon), nem magánügy (mint Franciaországban), nem gyűlöletbeszéd (mint Egyiptomban), hanem a legszemélyesebb közügy, és a mindennapok része. A boldog, nyugodt és felelősségteljes egyetemisták látványa, akik tudják, hogy milyen fantasztikus lehetőséget kapnak az igyekezetükért cserébe.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Az életszínvonal jóval magasabb, mint Magyarországon, az emberek kiegyensúlyozottak, boldogok, a sorsukkal teljesen megbékéltek, és szívesen dolgoznak. A házimunkákat és az utak karbantartását, úgy látom, főleg etióp, Fülöp-szigeteki, Srí Lanka-i és nepáli vendégmunkások végzik. Ilyesmi Magyarországon jelenleg elképzelhetetlen. Rádióállomásból annyi van, hogy a Creative ZEN-em nem tudja az összeset elraktározni. A mobiltelefon viszont hihetetlenül drága.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
Ma este két óra parkolásért 1 dollár 30 centet (230 forint) fizettünk. A buszjegy fél dollár (85 forint) - de nem buszozunk. A taxi egy dollárba (174 forint) kerül, városon kívülre (Budapest-Érd viszonylat) két dollár (350 forint). Ha az egész taxit kibérlem - azaz nem vesz fel menet közben utasokat -, akkor átlag négy dollárt (700 forint) fizetek a városban. Egyedül a reptérre menő-jövő taxi piszkosul drága: odafelé 7 dollárt (1200 forint), visszafelé 13 dollárt (2300 forint) fizetek - a hivatalos tarifa 30 dollár (5200 forint) körül van. A mozijegyet nem tudom, viszont a hónap legjelentősebb musicaljére 13 és 67 dollár (2300 - 11.700 forint) között volt a belépőjegy. A nemzeti filharmonikus zenekar koncertjei viszont ingyenesek. Sört nem iszom. A legegyszerűbb kávé az egyetemen 30 centbe (52 forint), a forró csoki és a kávéköltemények 70 centbe (120 forint) kerülnek az automatából.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
A keresztény belvárosban, Achrafiyeh-ben állítólag kétszáz dollártól (35.000 forint) lehet egyszobás lakást bérelni. Egy normális kétszobás lakás hatszáz dollártól (105.000 forint) kezdődik. Az egyetemisták számára kedvező lehetőség a "kollégiumban" lakás, ami itt egyágyas vagy kétágyas szobát jelent, ahol van reggeli, mosógép, és napi harminc dollárba (5200 forint) kerül - vagy egy hónapra hatszáz dollárnál kezdődik az egyszobás apartman!

A jövedelmedből mennyit költesz magadra, és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
A válaszhoz megkérdeztem a munkatársnőimet. Azt mondják, hogy a libanoni családok számára jelentős kiadás a tandíj, mert a legjobb iskolába szeretnék járatni a gyerekeiket, és ez sokba kerül. Egyébként is a libanoniak szeretnek élni, és így költekezni is. Munkatársnőm keveset tud félretenni (bár ha akarna, tudna valamennyit). Igazából idős napjaira spórol, mert itt nyugdíj nincs: ha valaki mondjuk az egyetemünkről "nyugdíjba" vonulva kap is mondjuk 40 ezer dollár (7 millió forint) végkielégítést, az első alkalommal, amikor megbetegszik vagy kórházba kerül, ennek jelentős része elúszik.

Azzal foglakozol, amivel mindig is szerettél volna?
Jó érzés tudni, hogy olyasmit (is) csinálok, amivel a világon egy tucatnál is kevesebben foglalkoznak. Tíz évvel ezelőtt még nem gondolkoztam arról, hogy össze kéne gyűjteni a világon szétszóródott arab nyelvű keresztény kéziratokat, és ki kéne őket adni. Szeretek arabul tanulni, az arab nyelvvel foglalkozni, és a papi szolgálatot is szeretem, bár - Kairóval ellentétben - itt sem németül, sem horvátul, sem tagalogul nem tudok misézni.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Az embereknek hol megjön a kedvük, és ilyenkor tüntetgetnek, meg a saját pártjuk szignálját dudálják az autóikkal hajnalig, hol meg elmegy a kedvük, és ilyenkor otthon vannak, félnek az újabb robbantásos merénylettől, és nekem is mondogatják, hogy ne mászkáljak a városban, hanem maradjak otthon. De azért nem kell a libanoniakat félteni, éjszaka az egész városrész, ahol lakom, szórakozónegyeddé változik, és ha hajnali kettőkor jövök-megyek a reptérre vagy onnan haza, akkor bizony csúcsforgalom van, és lassan tudok araszolni az autóval. Azért most kicsit gáz van, mert a múlt héten két merénylet is volt, 12 halottal, és félő, hogy a hadsereg kezdi elveszteni a tekintélyét - akkor meg tényleg már csak a Jóisten segíthet.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Tartok attól, hogy a jelenlegi tarthatatlan politikai helyzet elhúzódik. Pillanatnyilag nincs államfőnk, aki megtestesíti az ország egységét. Az államberendezés olyan, hogy az államfőnek mindig (maronita) katolikusnak kell lennie. Az, hogy a parlament már szeptember óta képtelen államfőt választani az ellenzék (a két síita muzulmán párt és az egyik keresztény párt) bojkottja miatt, nagyon gyengíti az itteni keresztények helyzetét a részben ellenséges muzulmán tengerben. Nincs igazán működő kormány sem, mert a nagykoalíciós kormányból kiléptek ugyanezek az ellenzéki pártok. Egyedül a főleg keresztény tisztikarral rendelkező hadsereg működik, meg az egyházak, és az egyházak által fenntartott iskolák - és persze a gazdaság, a kereskedelem. Remélem, hogy végre sikerül valamilyen konszenzusos elnököt és miniszterelnököt választania a parlamenti pártoknak, hogy megszűnik a kartellhelyzet a mobiltelefonok - és egyéb koncessziót igénylő szolgáltatások - piacán, és hogy Libanon ismét felküzdi magát oda, ahol az 1975-ben kezdődött polgárháború előtt volt.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Ha a "nálunk" alatt a bejrúti jezsuita közösséget értem, akkor a 35. általános rendgyűlés, ami hétfőn nyílt meg Rómában, ahol néhány száz küldött az egész világból az egész világ 19.500 jezsuitáját képviseli. Azt, hogy mikor lesz végre köztársasági elnökünk, már ezerszer kimerítettük. Arról beszéltünk még a minap, hogy úgy tűnik, hogy a negyventagú Francia Akadémiába, a "halhatatlanok" közé be fogják választani az egyik rendtársamat az akadémikusok, hogy legyen valaki, aki elkíséri ezeket a - gyakran magányos - tudósokat az öregség és a halál idején. Gyakori beszédtéma még a főnököm, Samir Khalil Samir atya, aki hetente utazik Európába - néha többször is -, és a rendtársak kérdezik, hogy most éppen milyen tanácsot adott a pápának.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
[Amr] Músza következő küldetése "a kormányposztok elosztására fog fókuszálni". A vasárnapi zavargások következményei bonyolítják az elnöki válság megoldását. Ítéletidő Libanonban, hó 600 méter fölött.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
A (keresztény) fiatalok jellemzően egyházi programokon vesznek részt. Náluk fiatalabbakkal foglalkoznak, vagy kötődnek egy-egy plébániai csoporthoz, esetleg együtt sportolnak. A tengerparti sétány a város muzulmán részén van, így a muzulmánok gyakran sétálnak a tengerparton. A sport mellesleg jellemző szabadidős tevékenysége a gazdagoknak is.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Munkatársnőim szerint: mozi, európai stílusú vendéglő, arab stílusú énekes-táncos vendéglő, bár, diszkó, karaoke, házibulik. A fiatalok általában a szülőkkel laknak, és nagyon gyakran látogatják a rokonokat, így a családlátogatás nem szombat esti szabadidős tevékenység.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Nagyon sokfelé jártam a világban, tanítottam, és számos oktatási hálózatot tanulmányoztam, de sehol nem találkoztam jobb iskolarendszerrel, mint a libanoni katolikus iskolarendszer. Azoknak a magyar szülőknek a gyerekei, akik itt járnak iskolába, értékelvű oktatásban részesülnek, tizenhét évesen érettségiznek, és a libanoni mellett francia és angol érettségijük is lesz. Ez válasz valamennyiben a kérdésre, ugye?

<