184. Koroknay Róbert - Calgary, Kanada

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Koroknay Róbert válaszol Calgaryból.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Turistaként, baráti invitálásra jártam itt először, majd gyors döntés után, pontosan tíz éve költöztünk ide Veszprémből. Egy irodabútorokat gyártó cég gépeit, berendezéseit javítom, tartom karban az első héttől kezdve.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Calgary, Alberta tartomány déli részén, az Egyesült Államok határától kb. két órára, a Csendes-óceántól 1000 kilométerre keletre, a Sziklás-hegység lábánál fekszik. Magyarországon talán az 1988-as téli olimpia révén vált ismertté. A városban is, de a környező területeken indián rezervátumok találhatók. Nagyon sok út és autópálya is indián neveket visel, pl. Deerfoot Trail, Crowchild Trail, Sarcee Trail, Balckfoot Trail, stb.

Itt a 2001-es őszi események után kezdődött és a mai napig tart egy erős, szinte már túlzottnak mondható gazdasági fellendülés. Túlzottnak nevezném, mert a keleti tartományokból és külföldről is özönlenek a munkavállalók és így is napi téma a sajtóban a gazdaságot fékező munkaerőhiány. Túlzott, mert például a 2001-ben vásárolt házunk, ma jóval több, mint a dupláját éri. Persze ez jól hangzik, csak akkor van a gond, ha másikat kell venni. Ha ma kezdi itt újra valaki az életet, nagyon magas ingatlanárakkal kell szembenéznie.

A város fekvése a már említett Rocky Mountains (Sziklás-hegység) miatt gyönyörű. Keletről és délről az indián könyvekből ismert füves síkság, a préri öleli körbe. Az időjárása különleges: a nyár száraz és meleg, a tél általában hidegebb az otthoninál, de szintén száraz, sok napsütéssel, így könnyebben elviselhető. Amitől különleges, az a nagy hőingadozás. Mexikó felől egy erős déli áramlat éri el a várost, és néhány óra alatt a télből tavaszt varázsol. Nem túlzok, a legnagyobb hőmérsékletváltozás egyetlen nap alatt 40, azaz negyven Celsius fok volt, a 25-30 teljesen hétköznapi. Mindig este melegszik fel, és itt marad néhány napig felettünk. A hegyek vonalában, mintha vonalzóval húztak volna egy vonalat, addig tartanak a felhők és a meleg. A tőlünk 280 kilométerre, északra fekvő Edmontonban erről csak álmodnak az emberek. A különleges jelenségről, amit a meleget hozó szélről Chinooknak (ami véletlenül pont egy indián törzs) hívnak, találhatók fotók az interneten (lásd ajánlat).

Jobb, vagy rosszabb? Szerintem mindenkinek más a fontos, de engem leginkább a kiegyensúlyozottság, a természet szeretete és tisztelete, az emberek egymással szemben, sokszor már naivnak tűnő jóhiszeműsége fogott meg. Mivel a világ szinte összes népe képviselteti magát, így itt sem ismeretlen a bűnözés, de a közbiztonság szerintem példaértékű.

Mi hiányzik Magyarországról?
Természetesen a család, a barátok, a Balaton illata, a magyar színészek, színház, a déli harangszó, a reggeli kakaskukorékolás. Amikor otthon járunk, ezekből igyekszem a legtöbbet elraktározni, hogy kitartson a következő alkalomig. Ételeket nem írok, mert a téliszalámitól a Balaton szeleten keresztül a piros aranyig minden kapható itt is.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A viszonylag gondtalan, teljesen politikamentes élet, az emberek kölcsönös tisztelete, a természet itteni csodái, stb.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Egy ilyen összehasonlításnál a végleteket nyilván nem nézi az ember. Az átlag kanadai jóval jobban, könnyebben él, mint a magyar ember. Sajnos! Néhány példa szerintem többet mond a szubjektív jellemzésnél: egy szakmunkás egy órai béréből kb. 30-40 liter benzint tud venni. Egyéves fizetésből, kb. három-négy átlagos új autó kerülne ki, ha másra nem költene. Az egy havi villanyszámlát kb. két óra alatt keresi meg. Egy átlagos családi ház havi gázfogyasztásáért, éves átlagban, kb. ötórai munka szükséges. Az emberek többnyire kiegyensúlyozottak, nagyon tudnak örülni a jó időnek. Nyilván a körülmények miatt, a szabadidő tartalmas és kellemes eltöltése az egyik legfontosabb "feladat" a családok körében.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
A belvárosban átlagban 2 kanadai dollár (348 forint) óránként, a túllépésért 30 dollár (5220 forint) a büntetés, rosszabb esetben elviszik a kocsit. A buszjegyek 90 percig érvényesek (villamosra is), korlátlan átszállással és átruházhatók. Jelenleg a felnőtt 2,50 dollár (435 forint), a tanuló (6-14 eves korig) 1,50 dollár (261 forint), alatta ingyenes. A felnőtt havi bérlet 75 dollár (13 050 forint), ami egy átlag szakmunkás kétórai munkabére. A nyugdíjas, 65 év felett havi 35 dollár (6090 forint). Egy mozijegy 12-13 dollár (2088-2262 forint), egy hatos sör 10-15 dollár (1740-2610 forint) egy dupla eszpresszó a Starbucksban 1,25 dollár (218 forint).

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Itt a szobák alatt, a hálószobák számát értik. Szerencsére minket nem érint, de a hirdetések szerint átlagban 1000 dollár (174 000 forint) havonta, plusz rezsi.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra, és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Számunkra a legnagyobb kiadás, ha a két gyerkőcünkkel elindulunk haza, Magyarországra. Általában erre gyűjtünk folyamatosan.

Azzal foglakozol, amivel mindig is szerettél volna?
Nem teljesen, de ennek nem Kanada, vagy Magyarország az oka, hanem én. A munkámat szeretem, kényelmes, jól fizető. Otthon ebből a munkából nem tudnánk házat, két autót és egy négytagú családot fenntartani.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Nyugodt, politika-, ezáltal feszültségmentes, kiszámítható. A tizenkét évvel ezelőtti döntésemhez nagyban hozzájárultak a nyolcvanas, kilencvenes években tett ausztriai látogatásaim, amikor csak magyarul és szlovákul írták ki az üzletekben, hogy a lopást szigorúan büntetik. Amikor Hegyeshalomnál kifelé a zsebemben turkáltak a határőrök, hazafele a lomtalanításból hozott szemetet húzó, szakadt Zsigulik, szintén magyar rendszámot viseltek. Az lenne jó, ha már otthon is, mint itt, néhány üzletben a vásárló maga számlázna és fizetne, pénztáros nélkül.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Attól, hogy a világ urai tönkreteszik a világot.

Abban, hogy ez még sokáig nem következik be.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Jelenleg a tőzsde és a világgazdaság alakulása. És természetesen az NHL, a hoki, mindenek előtt.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Egy trapper (szőrmevadász), aki 96 órát töltött az erdőben, törött lábbal a felborult quadja alatt. Mínusz 15 fok körül volt abban az időben. A rothadt hódokat próbálta enni, de nem ment le a torkán. Havat nem ért el, így földet evett, hogy valami nedvességhez jusson. Egyetlen elérhető fegyvere egy síp volt, azzal tartotta távol a farkasokat és a coyote-kat. De túlélte.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Télen a sí, snowboard, korcsolya, hoki. Jó időben minden, csak kint a természetben. A napsütéses hétvégéken hosszú lakókocsi karavánok vonulnak a hegyek felé. Aztán ott el is tűnnek. Szerencsére Kanada népsűrűsége itt is érvényesül.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Két kisgyerekkel a szombat este nem különbözik a többitől, de lehetőség számtalan.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Azt kívánom, hogy békében, boldogságban éljenek. Miután a világon Vancouver a harmadik, Calgary a 24. legjobb város az életminőség szempontjából (2007-es felmérés), erre jó esélyük van. Azért nagyon várom, hogy a gyerekeimnek minél többet megmutassak és elmeséljek Magyarországról.

<

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!