170. Gunda Lénárd - Helsinki

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Gunda Lénárd válaszol Helsinkiből.
Vágólapra másolva!

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2004 elején kerültem ki Debrecenből Finnországba, a Debreceni Egyetem és az Jyväskläi Főiskola közötti program keretében. Az itteni tanulmányokhoz tartozott szakmai munkagyakorlat, amelyet egy helyi cégnél kellett letölteni. Miután a tanulmányok és a munkagyakorlat is a végéhez közeledett, az adott cégnél megkérdezték, érdekelne-e náluk dolgozni a továbbiakban is. Így aztán először Jyväskyläben, majd 2006 eleje óta Helsinkiben dolgozom. Jelenleg egy informatikai cégnél, szoftverrendszerek fejlesztésével foglalkozom.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz?
Espooban lakom, de Helsinkiben dolgozom. A főváros ugyan Helsinki, de a mellette található két nagyobb város (Espoo, Vantaa) és néhány kisebb is tulajdonképpen összenőtt, még ha közigazgatásilag külön városok is. Finnországban is megfigyelhető az, ami Magyarországon, hogy nagyon a fővároshoz kötődik minden, bár talán annyira nem szélsőségesen, mint otthon.

Az utóbbi években Helsinki ugyancsak nemzetközi (európai) várossá alakult, a világ minden tájáról találhatóak itt emberek. Ha azonban távolabbra megyünk, akkor ez a jellege a városoknak rohamosan eltűnik, és nyugodtabb, "finnesebb" városokat láthatunk. Aki külföldről Finnországba jön dolgozni, általában a fővárosban talál munkát. Ezzel szemben sok finn város egyeteme vagy főiskolája vonzza a diákokat mindenfelől.

Télen errefelé nagy a hideg és sok hó. Ez alól talán épp a főváros környéke kivétel, ahol - köszönhetően a tengernek - sokszor csak eső vagy havas eső esik, amikor a tengertől távolabb már havazik. Az utóbbi években ugyancsak beszédtéma lett az éghajlatváltozás, illetve, hogy most már itt sem olyan hidegek a telek, mint régebben (és nincs annyi hó).

Amit bizonyára sokan tudnak már, hogy a télapó is Finnországban lakik.

Miben jobb a hely, ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál?
Amiben én talán a legnagyobb előnyt látom, hogy a mindennapok során nem kell "küzdeni" ügyintézésekkel. Minden gördülékenyen és könnyen megy, gyakorlatilag bármilyen ügyemet el tudom intézni interneten keresztül, anélkül, hogy akár egyetlen ügyintézővel is beszélnem kellene.

Miben rosszabb?
Télen néha nagyon hideg van (nekem a minimum -30 fok volt eddig), és a hosszú sötét éjszakákat is eleinte nehéz elviselni.

Mi hiányzik Magyarországról?
Leginkább az otthon maradt barátok és ismerősök.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Az itteni barátok és ismerősök. A szauna, a tavak, a finn természet. Ezenkívül az itteni ételek (bár sokak szerint ízetlenek), illetve sütemények, például a viineri.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Bár szélsőségek itt is vannak, azért az itteniek jobban élnek, mint otthon. Nem csak anyagilag, de több más szempontból is, munkaviszonyok, egészségügyi ellátás. Ez utóbbihoz azért hozzátartozik, hogy bár a szociális háló nagyon jó Finnországban, sokszor bizonyos orvosokhoz nagyon hosszú a várólista (ami kikerülhető azzal, ha valaki magánorvoshoz megy, ami persze sokkal többe kerül).

Mennyibe kerül egy kávé?
Nagyjából 1 euróba (255 forint). De errefelé divatos ún. "kahvi ja pulla" (talán ha lefordítom, akkor kávé és kalács) kombináció, ez utóbbi 2 euró (255 forint) körül van.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás bérlete a belvárosban?
Átlagosan 800-900 euró (204 000-229 500 forint). De persze ennél drágábbat is könnyű találni, fekvéstől függően. Finnországban sokszor nem divat a bútorozott albérlet, és mindenkinek saját bútorai vannak. Ez nehézséget jelenthet, ha valaki abszolút nulláról indul (például külföldről jön). Azért nem lehetetlen a bútorozott albérlet, csak nem jellemző.

Te jobb körülmények között élsz, mint itthon tudnál?
Nem mindenben feltétlenül Finnország a jobb, de összességében azt hiszem, hogy itt élek jobban.

Amit ott csinálsz, azt csinálhatnád itthon is?
Igen. Magyarországon is sok informatikai munkalehetőségről tudok, hasonló munkákat, mint amit itt is csinálok.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Ami a leginkább szembetűnő, hogy mindenki sokkal nyugodtabb, nincs olyan nagy rohanás a mindennapokban, mint otthon. Ugyancsak sokkal kevésbé hajlamosak az itteniek a mindennapok dolgain stresszelni.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
A munkahelyemen legtöbben a munkaszerződésünk feltételeinek megváltozásáról beszélnek, ami most néhány héten belül fog megtörténni. A változások különböző mértékben érintik az embereket, attól függően, hogy milyen régóta dolgozik a cégnél, és nem mindenki örül a változásoknak. Általánosabban sok szó esik a folyamatosan növekvő lakásárakról, főleg Helsinkiben és a környékén.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?

Arról írnak, hogy az egészségügyi gondozók kénytelenek egyedül kimászni az abban a szakmában régebb óta jelenlévő fizetési "gödörből".

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Nagyon sokan sportolnak: futás, sétálás, biciklizés. Errefelé a sétálást is sportnak veszik, főleg a rendszeres és hosszú sétákat. Az igazán lelkesek sétáló "botokkal" sétálnak: ezek olyanok, mint a síbot, csak télen-nyáron használható. Állítólag az ezzel sétálás sokkal jobban megmozgatja az izmokat.

Visszajössz?
Még nem tudom. Egyelőre csak látogatóba.

<

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!