168. Laczi Edit - Leuven

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Laczi Edit mesél Leuvenről.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2007. május 4-én költöztünk ki Leuvenbe. A páromat a cége ide helyezte át, én pedig követtem. Jelenleg a holland nyelvvel és a helyiekkel ismerkedem. Bár Belgium a legmerészebb álmaimban sem merült fel mint lehetséges úti cél vagy hosszabb tartózkodási hely, de az élet így hozta. Ma már nem bánom, sőt.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Belgium háromnyelvű ország, a flamand, francia és a német a hivatalos nyelvek, mivel a flamand és a vallon mellett kisszámú német közösség is él. Mi a flamand részen lakunk, itt hollandul, franciául és angolul szinte mindenki beszél. Leuven az egyik legfontosabb flamand város, lakossága 90 000 fő, és ez a flamand Brabant tartomány székhelye. Itt található az ország egyik leghíresebb katolikus egyeteme. Rengeteg templom van a városban, szinte minden sarkon áll egy. De ha nem templomba, akkor egy sült krumplis bódéba biztos beleütközik az ember. A belgák nagyon büszkék arra, hogy ők találták fel ezt remek ételt.

Jobb, mert tiszta, rendezett, családbarát. Bár nem nagyváros, mégis van 178 étterem és 241 kávézó. Nyáron rengeteg ingyenes koncert van a városban. Leuvenben is és a város körül is rengeteg park van. Szóval mindig van mit csinálni.

Rosszabb, mert a nyár elég hideg, és folyamatosan esik az eső, a napot csak néha látni, ha mégis, akkor irány a tengerpart. De a vizet nem ajánlom, mert nagyon hideg. Bár amióta tél van, nem panaszkodhatunk, süt a nap, nem esik az eső, és még nagyon hideg sincs. A rózsánk lassan virágzik.

Mi hiányzik Magyarországról?
Természetesen a család és a barátok. Valamint a kifli, tejföl, túró, de már annyira nem is. Igaz, a mákos guba fura volt bagettből.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Minden. Az, hogy biciklivel tudunk közlekedni mindenhová, a rengeteg üzlet, az éttermek, a kávézók, a meleg waffel, a fagyi, a csokoládé, a sör, a parkok, a zöld. Kisváros, de minden megtalálható, amire csak szüksége lehet egy embernek.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Magasabb, de azért itt sincs kolbászból a kerítés. Magasak az adók, viszont magas színvonalú a szociális ellátórendszer működése is. Az évi 20 nap alapszabadság akár 40 napra is felkúszhat, az emberek egészséges ételeket esznek, odafigyelnek magukra, sportolnak. Az átlag belga sokat vásárol, ha elfárad, beül a kávézóba, és élvezi a pillantot, nagyon családcentrikus, legalább egy babakocsi van a kezében. Ezt lehet látni az utcán.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör?
Egy óra parkolás kb. 300-500 forint, a buszjegy 300 forint, mozijegy 1200-1800 forint, egy pohár sör 400-900 forint, attól függ, milyet iszik az ember.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
600-800 euró (153 000-204 000 forint), plusz rezsi.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Többet keresünk, viszont többet is költünk. A fizetés 30-40 százalékát tudjuk félretenni. Most éppen egy új autót szeretnénk venni.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Nem. Soha nem gondoltam volna, hogy Belgiumban fogok lakni, és hollandul tanulok. Ez nem szerepelt a terveimben.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Nagyon nyugodtak az emberek. Én még nem láttam ideges belgát. Ha a pénztárnál kilométeres sor áll, és a pénztáros hölgy kellemesen beszélget a vevővel, aki haláli nyugalommal pakolja a szatyrát, akkor a mögötte sorakozó emberek szépen, csendben kivárják a sorukat.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Jelenleg attól, hogy a májusi esküvőnkből nem lesz semmi, mert még nem kezdtük el a szervezést sem. Reménykedem abban, hogy egyszer sikerül megvalósítani az álmaimat.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Az esküvő, kicsit már unalmas is, de innen nem könnyű megszervezni, valamint, hogy mikor megyünk haza és hogyan.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Nicolas Sarkozy barátnőjét nem szívesen fogadták Szaúd-Arábiában.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Vásárlás, kirándulás, biciklizés, úszás, futás, étterem-látogatás.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Mintha Budapesten szeretne az ember szórakozni, rengeteg.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Igazából nem bánnám, mert ha itt születnének és járnának iskolába, akkor négy nyelven beszélnének, mire felnőnek. A város és az ország is nagyon családbarát, Leuvenben jó iskolák vannak. Brüsszel is csak 20 percre van.

<

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!