214. Patyi Gábor - Edinburgh

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ezúttal a Brit hét keretein belül, tíz napig Anglia különböző részeiről olvashattok beszámolókat. Ma Skócia fővárosából, Edinburgh-ból válaszol Patyi Gábor.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2005-ben rögtön a főiskola után jöttem ki a barátnőmmel Skóciába egy munkaközvetítő cégen keresztül. Egy kis faluban találtak nekünk munkát, de hamar rájöttünk, hogy ez nem nekünk való, úgyhogy Edinburgh-ba költöztünk. Már majdnem két éve egy utazásszervező cégnél vagyok, jelenleg yield manager.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Edinburgh Skócia fővárosa és az egyik legszebb város Nagy-Britanniában, tengerparttal, várral, parkokkal. Leírhatatlanul hangulatos, a legnagyobb előnye, hogy nem nagy, kevesebb mint félmillióan lakják, és nem is zsúfolt. Az egyetlen baja, hogy drága.

Skócia pazar, a felföldet és a szigeteket nem lehet megunni, birkák mászkálnak az egyébként tökéletes utak mentén, csak az eső esik egy kicsit sokat. Viszont a nyár nagyon kellemes, nem túl meleg, a tél pedig langyos.

A skótok (nem angolok, erre ugranak) általában elfogadóak, a hivatalokban és a boltokban az alkalmazottak mindenhol segítőkészek, itt a vevő az úr, minden simán és könnyen elintézhető, egy autó adás-vétele kb. öt perc. Itt bizony működnek a dolgok az élet minden területén. A munkában, ha bizonyítasz, feljebb lépsz, mindenki egyforma eséllyel indul, az otthoni protekció nem működik, a munka számít, nem az ismerős. Könnyű munkát találni, mondjuk könnyen el is veszítheted.

A legrosszabb dolog itt a fiatalság, a rosszabb környékeken tizenéves gyerekek csoportosan terrorizálnak mindenkit, akivel találkoznak, tenni ellene semmit nem lehet.

Mi hiányzik Magyarországról?
Dreher, az otthoni kaja, kávézók, egy esti grillezés a kertben, napsütés.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Az egyszerű élet, fish & chips, a főnököm, az itteni steak, a fizetésem, a munkamorál, az itteni magyarok (sok van és nagyon jó banda), meg a skót akcentus. Meg persze a sörtésztában sült Mars szelet.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Ég és föld. Egy minimálbérből itt simán ki lehet jönni. Aki itt anyagi gondokkal küszködik, az megérdemli. Az emberek mentalitása pozitív, nem gyűlölködnek, mindenki a maga dolgával törődik, és ez így jó.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
Nincs autóm, úgyhogy a parkolást nem tudom, de egy buszjegy 1 font (346 forint), egy mozijegy kb. 6-7 font (2076-2422 forint), egy korsó sör kocsmában 2,5-3 font (865-1038 forint), a kávé 1-2 font (346-692 forint). Drágaság otthon van, nem itt, ezeknek a dolgoknak az árát mindenki gond nélkül ki tudja fizetni.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Sok: 600 fontnál (207 600 forint) kezdődik, de erre még rájön az önkormányzati adó, ami kb. 100-200 font (34 600-69 200 forint) havonta, attól függően, hogy mekkora a lakás értéke.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Kb. a fizetésem fele megmarad, úgy, hogy nem szenvedek hiányt semmiben. Az otthoni életünket próbáljuk megalapozni a barátnőmmel.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Igen, ezért a munkáért otthon is ölni tudtam volna, nemhogy itt.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Könnyebb, kiegyensúlyozottabb, az emberek itt nem a túlélésért küzdenek és pozitívak. Nincs az otthon megszokott panaszáradat. Könnyű elszokni tőle.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Tartok attól, hogy nehéz lesz hazamenni és fenntartani az itt megszokott életszínvonalat, remélem az ellenkezőjét.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Az időjárás, mint mindig.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Harry herceg.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Golf (nem az átlagembernek, de nagyon népszerű), pub, étterem, edzőterem, barbecue (egy nap van az évben, amikor elég jó az idő, de akkor mindenki a kertben sütöget).

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Sok: pub, pub, pub, és még sorolhatnám.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Semmiképp, az itteni gyerekek rosszul neveltek, az iskolákban példátlan nagyon sok gyereknél van kés, és nem félnek használni. A késelés gyakori sajnos.

<

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!