Raikkönen - aki a 2007-es idényt a Ferrari színeiben kezdi majd meg - az idei évben még egyetlen győzelmet sem szerzett. Bár Kínában minden esélye megvolt arra, hogy felállhasson a dobogó legmagasabb fokára, egy technikai probléma miatt idő előtt feladni kényszerült a küzdelmet.
Miután a Japán Nagydíj pénteki második szabadedzésén csak a tizedik pozíciót szerezte meg, Raikkönen attól tart, nem fogja tudni felvenni a versenyt ellenfeleivel.
"Minden egyes versenyen a győzelmet célozzuk meg, de sajnos soha nem sikerül. Most majd meglátjuk, mire leszünk képesek Szuzukában" - mondta a tavalyi futam győztese. "Azonban nem ringatom magam álomvilágba, mert a realitás talaján maradva nem hiszem, hogy megszerezhetem a győzelmet."
"A tavalyi autónk sokkal jobb volt, mint az idei, így annak ellenére, hogy a tavalyi versenyt mi nyertük, idén nem lesz egyszerű dolgunk. Sőt, nehéz helyzetben leszünk, de mindent megteszünk a siker érdekében. Azt viszont el kell mondanom, hogy nem igazán szeretem a japán pályát" - tette hozzá Raikkönen.