Lehetőségek és lemondások - külföldi munkavállalás

Vágólapra másolva!
Magasabb fizetés reményében és nyelvtanulási ambícióktól fűtve, sok honfitársunk gondolja úgy, hogy külföldön próbál szerencsét. A valóság azonban sokszor teljesen más, mint az itthon szövögetett vágyálmok. Az [origo] külföldi munkával foglalkozó fórumában az egyik leggyakoribb jó tanács: legyél bátor, vállalj el mindent, és mondjál le sok mindenről!
Vágólapra másolva!

Amerikához képest szinte leányálom az angliai munkavállalás, hiszen például aki au pairként, azaz gyerekfelügyelőként szeretne Angliában dolgozni, annak még előzetesen beutazási engedélyt sem kell kérnie, mindössze egy részletes meghívólevet kell bemutatnia határátlépéskor. A kiutazó bébiszitternek az alábbi kritériumoknak kell megfelelnie:

  • mindenképpen 17 és 27 év között (a 28. életév betöltése előtt) legyen,
  • előzetesen egyeztetett helyre készüljön,
  • angol nyelvű családnál éljen,
  • egyedülálló legyen,
  • legfeljebb két évig kívánjon au-pairként tartózkodni az Egyesült Királyságban,
  • mihelyt au-pair-i feladata lejárt, hagyja el az Egyesült Királyságot,
  • a családnál legfeljebb napi öt órát dolgozzon, legalább heti két teljes szabadnapja legyen, segítségéért kapjon elégséges járadékot, és biztosítsanak neki saját szobát.

Diákmunka

Aki fél évre, vagy annál hosszabb időre beiratkozik egy angliai nyelviskolába (minimum 15 óra/hetes tanfolyamra) és az erről szóló igazolást bemutatja a beutazáskor, jó eséllyel kaphat diákvízumot, amellyel heti 20 órát dolgozhat legálisan. Nem teljesen szabályos ugyan, de a gyakorlatban mind a munkaadók, mind a diákok hajlamosak figyelmen kívül hagyni a korlátozást, amely úgy is megkerülhető, ha a megélhetési gondokkal küszködő tanuló egyszerre több helyen vállal (heti 20 órás) munkát.

Legális munkavállalás

A legális, teljes idős munkavállalás feltétele a munkavállalási vízum, amelynek időtartama korlátozott vagy határozatlan lehet. Megszerzése, akárcsak Németország vagy akár az Egyesült Államok esetében igen nehézkes, csak alapos indok esetén adják ki. Ilyen alapos indok lehet, ha a (hazai) munkahelyünk egy angliai központjába kíván minket áthelyezni, vagy ha egy angol cég ragaszkodik ahhoz, hogy csakis mi tudjuk megfelelően ellátni az általuk felkínált pozíciót. A munkavállalás egy másiik feltétele a társadalombiztosítási szám (National Insurance, N.I.), amelynek segítségével regisztrálják a munkavállalókat, továbbá erre a számra hivatkozva fizeti be a munkaadó az egészségügyi hozzájárulást és az adóelőleget.

Szerencsére néhány hónap múlva a fent vázolt nehézségek elhárulnak, ugyanis Anglia azon országok közé tartozik, amely vállalta, hogy a jövő májusban esedékes uniós csatlakozásunk után szabadon vállalhatnak munkát magyar állampolgárok a szigetországban (bővebben lásd a következő oldalt).