Tíz évvel a zenekarok csatája után

Múlt héten ünnepelte tizedik évfordulóját a britpop fénykora, amikor a slágerlisták első helyéért csapott össze az Oasis és a Blur (ez volt a "Battle of Bands", azaz "a zenekarok csatája"). Az akkori bandák közül néhányan még ma is a csúcson vannak, másokról már hallani sem lehet. A BBC utánajárt, mi történt a britpop hosszabb-rövidebb ideig tündöklő csillagaival az elmúlt tíz év során, és ennek nyomán mi is ismertetjük a tíz legfontosabb britpop-banda pályafutását. Különös aktualitást ad az emlékezésnek, hogy manapság a brit zenekarok újabb sikeres generációja kapcsán is egyre többet beszélnek az irányzatról.

Blur

A hivatalosan 1989-ben Seymourként megalakult zenekar már évekkel a britpop előtt befutott, első albumával még az akkor menő két irányzat, a manchesteri baggy (táncritmusokkal vegyített pszichedelikus gitárzene) és a shoegazing szcéna (cipőbámulós, agyoneffektezett, gitárfüggönyös pop) között hányódott. 1993-ra már kialakult a Blur britpopos hangzása, megidézve az összes valamirevaló legendát a Kinkstől és a Small Facestől kezdve olyan intézményekig, mint a Jam, a Madness, az XTC vagy a Smiths. A '94-es Parklife hozta az igazi áttörést, ami a rákövetkező évre már tripla platinalemez lett. Ekkorra a szellemes hangvételű, ötletes számokkal jelentkező Blur már a nemzedék egyik legfontosabb zenekara lett, és elkerülhetetlenné vált az összecsapás az Oasisszel, amely végül 1995 augusztusában jött el.

Töltsd le a Blur lemezeit!

Akkor jött ki ugyanis a Blur új kislemeze, a Country House, melynek hivatalos megjelenési dátumát egy héttel eltolták, hogy a rivális Roll With It-jével egyszerre kerüljenek a boltokba. A csata kétes eredménnyel zárult. Habár a Blur szerezte meg az eladási lista előkelőbb pozícióját, hosszú távon az Oasis bizonyult sikeresebbnek, lesöpörve a Blur soron következő lemezét. Nem kevésbé fontos volt ebből a szempontból, hogy míg riválisaik behálózták az amerikai piacot is, addig nekik ez nem nagyon sikerült. Egy majdnem-feloszlást követően a csapat úgy döntött, új fába vágja a fejszéjét, és merész húzással "megöli" a britpopot: főként amerikai indie rock-hatásokat tükröző 1997-es lemezével sikerült váltania, és Song 2 című dalával még Amerikában is befutott. Ezt követően a Blur egyre inkább a kísérletezés felé fordult, de népszerűségét így is megőrizte.

A zenekart egyedül a gitáros Graham Coxon hagyta el, akit az idei NME-díjkiosztón az év önálló művészének választottak. A többiek hivatalosan továbbra is együtt zenélnek, bár jelenleg szünetel az együttműködés, és mellékese szinte mindenkinek van. A basszusgitáros Alex James egy Wigwam nevű formációban is játszik, míg a frontember Damon Albarn hobbija a Gorillaz lett. Utóbbi csapat 2001-ben debütáló első albumukból több mint hatmillió példány kelt el világszerte. A rajzfilm-figurákként megjelenő zenekar idén jelentkezett második albumával, amely hűen tükrözi Albarn aktuális zenei elképzeléseit.

Pulp

Tipikus zenekar-életútnak mondhatnánk azt, mikor egy banda feltör a csúcsra, majd hamar el is tűnik; esetleg ha hosszú, keserves munkával szerzik meg maguknak a népszerűséget. A Pulp ezekkel ellentétben egy olyan utat járt be, mely hosszú évek különösebb siker nélküli zenélésével kezdődött. Ezt követte egy váratlan fordulat, és 1995-re a britek egyik kedvencévé vált a Different Class című albumnak köszönhetően, de épp hogy a csúcsra jutott, vissza is vett a tempóból. A nyolcvanas évek elején alakult csapat a kilencvenes évek elejére kezdte megtalálni rajongói bázisát, és az évtized második felét már sztárokként élték túl, igaz, a Different Class után a Pulp már csak két albumot készített, és a zenekar már nem fordított akkora figyelmet a kislemezekre sem.

A Pulp hivatalosan sosem oszlott fel, csak épp jegelte tevékenységét, és mindegyik tag valami mással foglalkozik. A nemzedéke legjobb szövegírójának tartott énekes, Jarvis Cocker Párizsba költözött, ahol állítólag épp első szóló-lemezén dolgozik. Cocker és a basszusgitáros Steve Mackey egészen különös produkcióval rukkolnak elő nemsokára: az új Harry Potter filmben jelennek majd meg egy Weird Sisters nevű zenekarban, melyben a Radiohead is képviselteti magát. Az 1997-ben kilépett gitáros (Russell Senior) és az egykori dobos (Nick Banks) már felhagytak a zenéléssel. Előbbi jelenleg egy antikkereskedést igazgat, míg utóbbinak kerámiaüzlete van. A másik gitáros, Mark Webber maradt a művészetek világában: klasszikus és avantgárd filmes eseményeket szervez.

Supergrass

A gitár-basszus-dob alapfelállásban zenélő trió 1994 nyarán jelentkezett először Caught By The Fuzz című kislemezével, mely a frontember Gaz Coombes éjszakáját mesélte el, amit 15 évesen töltött az őrszobán, marihuána birtoklása miatt. A Supergrass első nagylemeze '95 májusában került a boltokba I Should Coco címmel, mely rögtön a top 10-be repítette a bandát. Az Alright című megaslágert tartalmazó kislemez csaknem egy hónapig székelt a slágerlisták első hármasában, ezzel az élre tornázva a fiatalos energiával és tökéletes dallamokkal megpakolt albumot is.

Töltsd le a Supergrass lemezeit!

Ehhez hasonló sikert azóta sem tudott elkönyvelni az időközben kvartetté bővült Supergrass, de a tagok folyamatosan tudnak valami újat felmutatni, és színvonalas, tradicionális rockzenéjükkel tartják magukat a második vonalban azóta is. Ennek köszönhetően még mindig sokan vannak, akik nagy várakozással álltak az augusztus 15-én megjelent, Road To Rouen című új album elé is.

Elastica

Az Elastica 1993-ra érte el végleges felállását, ám jelentős áttörést csak '95-ben ért el a tengeren innen és túl egyaránt. A csapat abban a szerencsés helyzetben volt, hogy vezetője, Justine Frischmann előbb Brett Anderson (Suede), majd Damon Albarn (Blur) barátnője volt, bár a rossz nyelvek szerint utóbbi írta az Elastica slágereit is.

A new wave és punk-rock zenét poposabb dallamokkal keverő bandát sok támadás és kritika érte amiatt, hogy jó néhány dallamot "kölcsönzött" más előadóktól (jogdíjat is fizetett a Stranglers és a Wire zenekaroknak), ennek ellenére mégis folyamatosan növekvő népszerűségnek örvendett, majd az első Elastica című lemez vitathatatlan sikert aratott. Az album a leggyorsabban fogyó debütáló anyagként került a slágerlistákra, felülmúlva ezzel a hasonló rekordot alig hét hónappal korábban produkáló Oasist. Dalaikat Amerikában is szívesen játszották, majd Sinead O'Connor helyét betöltve turnéztak is ugyanott. Zenekaron belüli belépések, kilépések, cserék és hosszú huzavona után 2000-ben jelent meg a Menace című második album, de nem sokkal ezután bejelentették feloszlásukat is, ami véglegesnek bizonyult.

Justine Frischmann jelenleg épp újra egyetemre akar járni, hogy művészetpszichológiát tanuljon Coloradóban, azonban a zenéléstől nem vált meg: utóbb korábbi lakótársával, a Srí Lanka-i származású MIA-val írt néhány számot - utóbbi albuma az idei Mercury-díj egyik jelöltje. Az egykori gitáros, Donna Matthews új zenekart alapított Klang néven, és kísérletezős zenében utaznak. A dobos Justin Welch Devonba vonult vissza, ahol dobolni tanít, és összeházasodott a zenekar egykori billentyűsével, Mew-val.