Életem egyik legmeghatározóbb irodalmi pillanata – természetesen Standhal Vörös és Feketéje után – Agatha Christie: Tíz kicsi néger című krimije volt. Attól a pillanattól fogva, hogy a két szép kezembe vettem a műfaj rajongója lettem, így utána olvasásra került Edgar Allan Poe és Arthur Conan Doyle remekművei is.
A durván felvilágosult, mindenre érzékeny, ugyanakkor mindenkit (is) elfogadó woke-társadalom úgy döntött, hogy Christie regényei sértő elemeket tartalmaz, ezért cenzúrázni kell őket.
Természetesen olyan átdolgozást kapott, amely
kielégítő a wokeisták számára.
Christie kiadója a legendás Hercule Poirot és Miss Marple nyomozók cselekményébe nyúlt bele és nagyban módosította azokat, ám akadtak olyan részek, amelyeket egy az egyben kivágtak. A szerkesztett fejezetek jellemzően „sértéseket" és az etnikai hovatartozásra utaló kifejezéseket tartalmaztak.
Javaslom, hogy a Tíz kicsi néger c. regény innentől kezdve Tíz kicsi „valami" elnevezést viselje.
A kiadó éles eszéről is tanúbizonyságot tett, tudta, hogy a legjobban átszerkeszteni csak az „érzékeny olvasók” tudják, ezért teljes mértékben rájuk bízták, így sikerült cenzúrázni a teljes Miss Marple sorozatot és a 2020 óta megjelenő, vagy már megjelent Poirot-regényeket.
Ugyanakkor nem Cristie volt az első áldozata az „éber világ" olvasóinak. Korábban már megírtuk, hogy Roald Dahl brit gyermekkönyvíró, Ian Fleming, a 007 ügynök kalandjait megálmodó szerző és RL Stine a Libabőr horrorregények alkotója is martalékául esett a woke-ideológiának.
A stanfordi PC-királyok a regényeikben károsnak tartották az „amerikai", vagy a „srácok" szavakat és a nemileg semleges névmásokat részesítették előnyben az olyan sértő kifejezésekkel szemben, mint a „férfi", „anya", „apa", „lányok" és „fiúk". De például már olyat sem lehet írni, hogy valaki „kövér", vagy „csúnya". Az „őslakosok" szó szintén bántja őket – már-már fizikai fájdalmat okozva – így, a „helyi" szóra cserélték.
Az írónő, a Halál a Níluson című 1937-es Poirot-regényén is hasonló módosításokat végeztek. Például az egyik fejezetben Mrs. Allerton arra panaszkodik, hogy egy csapat gyerek zaklatja őt: „visszajönnek és bámulnak, és bámulnak, és a szemük egyszerűen undorító, és az orruk is, nem hiszem, hogy szeretem a gyerekeket". Ezt a mondatot a haladó értelmiségiek a következőképp tették befogadóvá: „Visszajönnek és bámulnak, és bámulnak. Nem hiszem, hogy szeretem a gyerekeket."
Jobb így, nem?
Az 1964-ben megjelent Miss Marple: Egy karibi rejtély című regényből pedig törölték az amatőr detektív azon elmélkedését, miszerint egy rá mosolygó szállodai dolgozónak "olyan szép fehér fogai" vannak.
Van humoruk ezeknek a rém értelmes „lényeknek",vagy
tévedek?
A Guinness World Records listáján Christie minden idők legkelendőbb regényírója, könyvei több mint kétmilliárd példányban keltek el, a bestseller regények írása mellett az írónő alkotta meg a világ leghosszabb ideig játszott színdarabját az Egérfogó című krimit, amelyet 1952 óta játszanak a West Enden.
Ikonikus irodalmárról van tehát szó, a könyvei olyanok, mint egy szent templom, amit most
megszentségtelenítettek.
Jobb lett tőle a világ?
Nem hiszem...