Mr. Lipeles azért is felháborodásának adott hangot, amiért Madonna március 7-i Los Angeles-i koncertje több mint másfél órás késéssel kezdődött. Ráadásul, a helyszínen borzasztóan meleg volt, mert Madonna állítólag azt követelte, hogy kapcsolják ki a légkondicionálást – írta a Blast. Lipeles a keresetében megjegyzi, hogy szinte minden látogatóról folyt a víz, néhányan rosszul lettek a hőség miatt, de ez láthatóan nem zavarta Madonnát, aki állítólag azt mondta, akinek melege van, az vegye le a ruháit. Azzal érvelt, hogy Madonna és a turnészervezők tisztában voltak azzal, hogy a popdíva nagyon sokszor késik; ezért tájékoztatniuk kellett volna a rajongókat arról, hogy később kezdi a koncertet. 2019-ben a Madame X Touron értesítették a jegytulajdonosokat a későbbi kezdési időpontról.
A Los Angeles megyei felsőbb bíróságon a napokban benyújtott panaszban Justen Lipeles félrevezetéssel, szándékosan kiváltott érzelmi szorongás okozásával, hamis reklámozással vádolja a popsztárt és a Celebration Tour szervezőit. A keresetben azt is Madonna és a koncertszervezők szemére hányta, hogy a nézőket figyelmeztetés nélkül pornográf tartalmak – például: szexuális aktust szimuláló meztelen nők a színpadon – megtekintésére vették rá.
A nézők hosszú és kényelmetlenségeket okozó megvárakoztatása is azt bizonyítja, hogy Madonna tiszteletlen a rajongóival szemben iránt”
– írta a bíróságnak a panaszos, és azt is hozzátette, hogy olyan érzése volt, mintha egy pornográf filmet nézne.
Az énekesnő jogi csapata a múlt hónapban indítványozta a kereset elutasítását, mert a koncertlátogatók – és természetesen Madonna-rajongói sem – sem számítanak arra, hogy egy nagy előadás főszereplője pontosan a meghirdetett időpontban lép színpadra.
Nem ez az első eset, hogy Madonnát koncertjei késői kezdési időpontjai miatt perelték be. Két csoportos kereset vár még rá, mindkét felperes azt állítja, hogy a sztár órákat késett tervezett fellépéséről. Ezekben szintén a rajongókkal szembeni tiszteletlensége miatt támadják, és azért, mert
a műsor nagy részében Madonna hangja nem élőben hallatszik.
Lipeles esküdtszéki tárgyalást követel, azzal érvelve, hogy a felperesek kártérítésre jogosultak. Talán még az is előfordulhat – bár nem valószínű -, hogy Madonna a koncerten keresett összeget vagy a jegyek árát visszatéríti.
A jogi malőr ellenére Madonna az egyetlen nő, akinek a közelmúltban hat turnéja volt, amelyek egyenként 100-100 millió dollár bevételt hozott a pénztáraknál, és ezzel csatlakozott olyan világnagyságokhoz, mint a Rolling Stones, Bruce Springsteen, a U2 vagy az Eagles.