Sokan félreértik, ki is jogosult a kártya igénybevételére. Nem jogosult az a kismama, aki munkaviszonyban volt, amikor gyereket vállalt, és szülés után is ugyanoda megy vissza dolgozni. Ez esetben ugyanis nem számít álláskereső kisgyermekesnek, és a Start Plusz kártyával az állam kizárólag a regisztrált munkanélküliek és az állással nem rendelkező kismamák elhelyezkedését akarja segíteni.
Az a kismama azonban, aki gyeden van, tehát nem munkanélküliként vállalt gyereket, ám új munkahelyet szeretne, miután gyermeke az 1 éves kort elérte, elvben jogosult a kártyára. A gyakorlat ugyanis mást mutat, mondta az InfoRádió egyik érintett hallgatója.
Ügyintézés eredmény nélkül
"Először is le kellett mondani a gyedet, és megigényelni a gyest - erre azonban legalább egy 2-3 hónapot kell várni. Kaptunk egy nyomtatványt, miszerint az igénylésünket a gyesre benyújtottuk. Ezután átmentünk az APEH-hoz, ahol szerettük volna megigényelni a Start Plusz kártyát, de hosszas sorban állás után közölték: még egy igazolás szükséges az Államkincstártól."
Az Államkincstár a gyes folyósításáról szóló igazolást nem tudta kiállítani, hiszen a határozathozatalig három hónap is eltelhet. Ezért újra vissza kellett mennie a kismamának az APEH-hoz, ahol tájékoztatták őt, hogy nem fogja megkapni a Start Plusz kártyát a szükséges igazolás nélkül.
Pingpong a hivatalok között
Az APEH fiókirodájából újra visszaküldték a kismamát az Államkincstárhoz, hogy szerezzen be papírt arról, hogy folyósítanak számára gyest. Az oda-vissza küldözgetés azonban eredménytelen maradt.
A Start Plusz kártyát tehát annak is nehézkes, gyakran lehetetlen kiváltani, aki a rendelet szerint arra jogosult. Karsai Ákos, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár sajtóreferense az InfoRádiónak elmondta: az a kismama, akinek a Start Kártya igénylését végül elutasítja az APEH, ráadásul a Magyar Államkincstár miatt hónapokig semmilyen jövedelmet - gyedet már nem, gyest még nem - kap a gyermeke után, annyit tudnak tanácsolni, hogy igényleje újra a Start Plusz kártya miatt lemondott gyedet.