Kishírek a nagyvilágból

Vágólapra másolva!
A tavasz idén is megbolondít mindenkit, nincs ez másképp a hírességek körében sem. Persze van, akit csak hírbe hoznak, van, aki éppen szakítani készül, és van, aki meg csak úgy a világ legszexisebb nőjévé válik. Rövid hírek a hírességek világából.
Vágólapra másolva!

Matt Leblanc számára például egyáltalán nem indul jól ez a tavasz, a Jóbarátokból szólókarriert építgető Joey éppen válni készül feleségétől, akivel három évig élt együtt. Melissa McKnight modell és a színész között hivatalosan "kibékíthetetlen ellentét" alakult ki (bármit is jelentsen ez), ezért közös megegyezés alapján külön folytatják tovább. Mivel van egy közös gyermekük is - a két éves Marina - a hírek szerint most az ő elhelyezéséről is döntenek majd a válóper során, ahol a sármos színész vagyona is veszélybe kerülhet.

Forrás: Red Dot

Matt és felsége itt még együtt



Ennél sokkal kisebb baja van Eva Mendeznek, de mostanában ő sincs túl jól, mivel folyamatosan Joaquin Phoenix-el hozzák össze a bulvárlapokban. Néhány hete ugyanis a Randiguru hősnője együtt vacsorázott a színésszel, és meghitt pillanataikról hamarosan az egész világ fecsegett. A dolog különösen kínos Mendez számára, aki azóta többször is megüzente a feltüzelt sajtónak, hogy hosszú ideje párkapcsolatban él, és Joaquinnal csak baráti találkozókat folytat, valahogy senki sem akar hinni neki. A színész pedig nem sieti el a cáfolatot, bár valószínűleg kisebb gondja is nagyobb ennél.

Forrás: Red DotForrás: Red Dot


Nem hagyhatjuk ki a tavaszi zsongásból Leonardo DiCapriot sem, aki Gisele Bündchen elvesztése óta kétségbeesve keresi az alkalmas párt, de a Titanic sztárjának szerelmi élete az utóbbi időben zátonyra futott. Bár az elmúlt napokban többször is hírbe hozták Lindsay Lohannal (akivel állítólag három hónapja titokban randizik), úgy tűnik a színész nem elégszik meg a szeplős tinilányból felcseperedett anorexiás szépséggel, mert legújabb filmjének forgatását ismét nőügybe keveredett. Szemtanúk szerint egy Tamara nevű lánnyal kavarodott össze, aki nagyon hasonlított Gisele Bündchenre, és egy egész éjszakát töltött el szép emlékeinek megtestesítőjével. Nehéz a volt szerelmeket magunk mögött hagyni.

Forrás: Red Dot

Az egykori álompár



Az egyéjszakás kalandok helyett Scarlett Johansson inkább az egész világot hódítja meg, mivel a napokban az amerikai FHM magazin olvasói őt választották meg a legszebb nőkek. Angelina Jolie, Jessica Alba és Jessica Simpson követték a sorban a fiatal szépséget, aki csak ennyit üzent az őt imádó férfiaknak: "A világ egyik legjobb érzése azt hallani egy nőnek, hogy ő valóban szexis. Nagyon köszönöm az FHM olvasóinak, hogy megadták nekem ezt az élményt."

Forrás: Red DotForrás: Red Dot


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!